Újabb tízmilliók a plagizáló Fideszes cégvezetőnek
2014. július 17. írta: Szentimreváros

Újabb tízmilliók a plagizáló Fideszes cégvezetőnek

Rendszeres olvasóink bizonyosan emlékeznek még egy 2012-es cikkünkre amiben annak jártunk utána, hogy Újbudán 2012-ben egy copy/paste-el elfogadták Székesfehérvár 2008-as informatikai stratégiáját. A plagizálás elfogadott módszer lehet a jelenlegi kerületvezetés részéről, hisz a megérdemelt jutalom nem maradt el, annyi prémiumot fizettek ki az ügyvezetőnek mint a kerület pedagógusainak. Mármint az összes pedagógusnak annyit, mint egyedül a cégvezetőnek.

Úgy látszik Hoffmann Tamás hűséges kampányaktivistája, a kerületi informatikai cég vezetőjévé kinevezett Janurik Lajos szerencsés csillagzat alatt született. Újbudai "sikerei" után a kormányzat is felfigyelt tehetségére és gyorsan, "másodállásban" -hisz továbbra is ügyvezető Újbudán- napi több mint 200.000.- (nem elírás: kettőszázezer) forintért ad tanácsot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium részére, ráadásul fél éven belül kétszer is sikerült megbízást szereznie, nem kevesebb, mint 62 millió Forintért.

sport+informatika.jpgJanurik Lajos (balra), neki úgy látszik megérte kampányolni

Ekkora összeget persze kifizetni már nem egyszerű, ezért jött a jól bevált "Hirdetmény nélküli tárgyalásos" közbeszerzési eljárás: "Informatikai műszaki szakértői tanácsadó szolgáltatás beszerzése az EKOP-1.2.26 jelű, „A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” és az EKOP-2.1.23 jelű „A járási hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe" címmel és "Az EKOP-2.1.23 számú, „A járási hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe” című kiemelt projekthez kapcsolódó IT projektmenedzsment feladatok ellátása" címmel, melyek nyertese az  A.I. Tech Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. lett. A cégbírósági adatok szerint a cég többségi tulajdonosa Janurik Lajos, aki a tulajdonosi szerep mellett az ügyvezetői feladatokat is ellátja.

janurik_ugyvezeto_maszk.jpg

A nyertes ajánlat az alábbi:

"A nyertes ajánlattevő ajánlati ára: A.I. Tech Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1116 Budapest, Soproni út 61. 4. em. 2.)160.000,-Ft+ ÁFA/embernap*
* Az embernap a teljesítési idő mértékegysége, mely alatt az egy ember által egy nap (azaz nyolc munkaóra) alatt végzett munka mennyiségét értjük"

A közbeszerzésre szokás szerint még két céget meghívtak, az már bizonyosan csak  véletlen, hogy az egyik újbudai kötődésű cég csak néhány sarokra van Janurik cégétől, a másik meghívott cég pedig néhány sarokra a pályázatot kiíró minisztériumtól. De nem is emiatt mutyigyanús a dolog: a cégbírósági adatok szerint, a másik "pályázó", az Evoline Kft. és a nyertes cég tulajdonosi "szálai" hamar összeérnek. És mily véletlen, a második közbeszerzésen "versengő" Webmine Kft. irodája épp egy helyen található Evoline Kft. irodájával.

janurik_ceghalo_rovid.jpgA két, a közbeszerzésen egymással "versenyző" cég tulajdonosi, vezetői háttere közötti összefüggések.
Jól látszik az is, hogy Janurik Lajos az önkormányzati cég vezetése mellett még öt másik cégben tölt be tulajdonosi ill. vezetői szerepet.

Nagyításhoz kattints a képre!

Érdekes a tárgyalásos eljárás kiválasztásának indolkása is: "A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 122. § (7) bekezdése a) pontja alapján a közbeszerzési eljárás fajtája hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás tekintettel arra, hogy a szolgáltatás becsült értéke nem éri el a nettó huszonöt millió forintot". És láss csodát! Az összeg tényleg nem éri el az értékhatárt, valahogy "úgy jött ki a lépés", hogy : 24.500.000.- Ft illetve 24.682.000.- Forintból el lehet végezni ezeket a munkákat... Persze ez is csak véletlen és azt is hogy sikerült két külön évre bontani, hátha akkor külön lehet számítani. Kérdés lehetne az is, hogy miként nyerhet el egy cég ekkora összegű közbeszerzést, mikor az előző évi (2012) árbevétele mindössze csak öt millió forint volt.

"Nem kell tisztességesnek lenni, elég ha annak látszunk"

 

simicsko_jan.jpg

Az újbudai "nagyemberek" vajon tudják, hogy mi folyik a háttérben?

Felmerül a kérdés, hogy vajon Janurik, mint a közpénzekből működtetett önkormányzati cég igazgatója felvette-e a fizetését arra az időre amíg saját cége nevében mesés összegekért osztotta a tanácsot a szintén közpénzekből működő minisztériumnak? Főállású munkahelyén ugyan mennyi időt töltött ezalatt? Nem merül fel az összeférhetetlenség gyanúja Janurik saját céghálózata és az önkormányzatnál betöltött cégvezetői szerepkörei miatt? Janurik vajon tájékoztatta-e az önkormányzatot saját cégbirodalmát érintően?

janurik_premium_12_13.jpg

Részlet a KÖR 2004 Informatikai Kft. 2013. évi beszámolójából: Janurik Lajos ügyvezető 2013-ban több mint nyolcmilló, 2012-ben több mint őt és fél millió forintot vett fel prémiumként a hétmilliós fizetése mellé. Milyen szerződés szerint jár neki több prémium egy évben mint fizetés?

Nemrégiben hozták nyilvánosságra a vezető politikusok vagyonnyilatkozatait, melyből kiderült hogy Orbán Viktor, miniszterelnök éves jövedelme tizenhat millió forint körül volt. Felmerül a kérdés, hogy mennyire életszerű az, hogy egy önkormányzati cég vezetője csak e megbízása kapcsán annyit visz haza mint a miniszterelnök? Egy fenékkel vajon hány lovat lehet megülni, ha emellett még a saját tulajdonú cégben is kell dolgozni?

Érdekes, hogy korábban Janurik cége sikeresen pályázott az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, ahol közel 25 millió forintot nyertek a vállalkozás jövedelemteremtő képességének növelésére. Valószínű a megvalósítás -a pályázati pénz elköltésén túl- nem volt túl sikeres, hisz projektet követő évben nemhogy nőtt volna a cég árbevétele, hanem töredékére esett vissza az előző évekhez képest.

janurik_aitecheu.jpgHa nem is a pályázat segítségével, de azért végül is csak jövedelmező lett a vállalkozás.

UPDATE: Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Hoffmann Tamás által vezetett önkormányzat néhány hete újabb -közel 6 millió forint- prémiumot szavazott meg Janurik Lajos cégvezetőnek. Talán ők is úgy gondolják, hogy minél kevesebbet tölt a munkahelyén annál kevesebbet árt, gondoljunk csak a nemrégiben történt teljes okmányirodai leállásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://szentimrevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr895847310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vackor1 2014.07.17. 19:00:06

Jó,de minek kell ehhez komment? Nem magáért beszél a történet ( ez is ) ? :)

Gyorgy Nagy 2014.07.17. 19:33:03

Na se enyit LOPNI fideszes fiuk? Tultesznek ezek már többszörösen Gyurcsiékon.Jo lesz vigyàznu fideszes fiukák!

pamut 2014.07.17. 19:41:55

Az ilyenek miatt röhögök csak amikor meghallom valamelyik fideszes ismerősömet cigánytolvajozni. Ezek cigányoznak? :) A cigányok a becsület és tisztesség szobrai a fideszesekhez képest.

_most_ 2014.07.17. 19:43:51

azért kíváncsi vagyok hány ilyen, éppen a 25 milliós határ alatt lévő közbeszerzési eljárás van, gyanítom nem kevés, hihetetlen, hogy még a látszatra se adnak.

BOB 2014.07.17. 19:57:45

A 160 000 Ft/embernap mindent elmond. Ezek lopni jöttek ide.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 20:14:46

Továbbra sem tudni, mire fizetett ki Gyurcsánynak 80 milliót a paksi atomerőmű

Megtalálta a bizonyítékot a paksi atomerőmű arra, hogy a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó tanácsadó cégnek tíz hónap alatt 80 millió forintot fizettek ki a 90-es évek végén. Azt azonban továbbra sem találják, hogy mire fizették ki a pénzt.

****

A 90es évek végén havi 8 millió a semmire az mai pézben HAVI 20 millió A SEMMIRE.

_most_ 2014.07.17. 20:25:23

@Tiszteltetem Brüsszelet: haha, te nem a fidesznek dolgozol véletlen, mert ez annyira fideszes, ha kiderül valami fideszes mutyi, arra általában szabvány Gyurcsányozás a reakció, egy idő után ez már kevés lesz, még a lassú felfogású fidesz szavazóknak is lassan leesik a tantusz :D

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 20:26:48

'Főállású munkahelyén ugyan mennyi időt töltött ezalatt? Nem merül fel az összeférhetetlenség gyanúja Janurik saját céghálózata és az önkormányzatnál betöltött cégvezetői szerepkörei miatt?'

- Ha felmerülne akkor nem egy blogon hőbörögnél róla. Persze büdös ez így is úgy is.

'Felmerül a kérdés, hogy vajon Janurik, mint a közpénzekből működtetett önkormányzati cég igazgatója felvette-e a fizetését arra az időre amíg saját cége nevében mesés összegekért osztotta a tanácsot a szintén közpénzekből működő minisztériumnak?'

- felmerül a kérdés, hogy ki az a hülye aki azért (rész)tulajdonosa egy cégnek hogy ő személyesen dolgozzon benne.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 20:28:07

@_most_: Erről csak annyit hogy ennek a Januriknak a nevét se tudja senki, nem is fidesz tag, Gyurcsány meg, hehe, a ballenzék vezére, vagy mi.

Larry Silverstein 2014.07.17. 20:39:21

'Józsa Istvánról hétfőn a parlamentben kiderült: a baloldali kormányok alatt az MSZP jelenlegi frakcióvezető-helyettese által 42 százalékos arányban tulajdonolt Gépkar Kft. több mint hat és fél milliárd forinthoz jutott hozzá különböző paksi megrendelések útján. Józsa a Hír24-nek ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy nem tartotta összeférhetetlennek politikai pályafutásával a Gépkar Kft.-ben birtokolt tulajdoni részét. '

6 500 000 000 = MSZP frakcióvezetőhelyettes

Továbbra sem tudni, mire fizetett ki Gyurcsánynak 80 milliót a paksi atomerőmű. Megtalálta a bizonyítékot a paksi atomerőmű arra, hogy a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó tanácsadó cégnek tíz hónap alatt 80 millió forintot fizettek ki a 90-es évek végén. Azt azonban továbbra sem találják, hogy mire fizették ki a pénzt.

MSZP miniszterelnök, DK elnök

+ tönkrebaszták az országot

_most_ 2014.07.17. 20:43:18

@Larry Silverstein: @Tiszteltetem Brüsszelet: ti ugyanazok vagytok, vagy minden fidesztroll ugyanabból a szövegkönyvből dolgozik?

_most_ 2014.07.17. 20:48:01

@Tiszteltetem Brüsszelet: hát épp ez az, ha ilyen ismeretlen fideszes háttéremberek ennyi közpénz lopnak, akkor képzelheted mennyit nyúlhatnak le a fideszes nagykutyák. Úgy gondolom azért Mészáros 800 millió forintos osztaléka jól jelzi, hogy a fideszes belső körbe tartozó bűnözők mennyit is tehetnek zsebre.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 20:54:52

@_most_: A képzelheted meg Józsa és Gyurcsány bizonyított paksi pénze között van némi különbség.

De a lényeg hogy tönkrebaszták az országot közben, kevésbé fájna a lopás ha amúgy rendben lettek volna a dolgok.

Janurik cége nyilván haveri alapon kapott munkát, de szó nincs arról mint Gyurcsánynál, hogy az elvégzett munkának semmi nyoma, akárcsak a bohóc diplomamunkájának.

Vombatus Ursinus 2014.07.17. 21:02:49

@_most_: Ugyanaz. Van vagy 10 nickje.

bertajancsika 2014.07.17. 21:24:47

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Na tipikus fityesz szóhasználat. Melyik Kubatov fejtágítón tanulta?

Érveljél, hogy a mostani jól van így.

Mennyit kap ezért? Legalább egy vállveregetést?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 21:28:46

@bertajancsika: 'Érveljél, hogy a mostani jól van így.'

Gondoltam az osztás szorzás megy neked is.

jolaca 2014.07.17. 22:28:24

Erdélyiként a szomszédban azon búsongtunk hajdan (többségi polgártársainkkal együtt), hogy "a puliszka nem robban".
Úgy tűnik, hogy büszke '56-os hagyományokat szajkózó hazánkban ez a Fidesz által heggyé növelt mocsok sem fog soha felrobbanni - sőt, közmunkások emelnek majd diadalívet belőle a Békemeneteknek.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 22:46:20

@jolaca: Ez még nekem is új hogy erdélyinek is hazudják magukat a maszopos bérkommentelők.

Azért ez qrva meredek, testvérem.

'Az érvényes levélszavazatok 95,49 százalékát a Fidesz-KDNP pártszövetség kapta, a Jobbikra 2,28 százalék, a baloldali összefogásra 1,16 százalék, az LMP-re pedig 0,45 százalék voksolt.'

P.Freddy 2014.07.17. 23:10:17

@Tiszteltetem Brüsszelet:

A Fidesz MAGASAN, TÖBB NAGYSÁGRENDDEL vezeti a "Ki tud nagyobbat lopni" nevű versenyt, úgyhogy lehúzhatod a klotyón a gyurcsányozós balfaszságodat.

Elég csak Lázár-Sánta-János egy panellakásba bejegyzett 95 cégére gondolni, akik 12 milliárd forintot kaszálnak a családnak, vagy Garancsi tízmilliárdjára amit OFFSHORE-ba loptatok ki a Kajmán-szigetekre, sorolhatnnk nappal, éjjel és este.

És még mindig nem lenne vége a Fideszes tolvajlásoknak, kicsiben, nagyban, minden szinten raboljátok az országot.

Ameddig még van mit.

jolaca 2014.07.17. 23:15:43

Hogy ki él bérből, drága vérem, Te tudod.
Ha nem csak lózungokat ismersz: Marosvásárhely talán mond valamit. Talán az is, hogy kétharmados vezérpártod mesterséges klónjai csak arra jók külhonban, hogy gyengítsék a valódi nemzet-képviseletet, vigyorgó befutónak hozva ki román/szlovák stb. jelölteket régi magyar településeken. Hogy ez a Te bálványemberednek miért jó, ő tudja. Hogy Te miért neki hiszel, azt meg Te tudod.
Egy biztos: kettőnk közül nem én húzok hasznot abból, amit leírtunk.

P.Freddy 2014.07.17. 23:22:53

@Tiszteltetem Brüsszelet:

"mondod te"

Nem, ez a poszt és a számok is ugyanezt mondják.

1. Ebben a posztban be van mutatva egy seggfej, aki Orbánsegg-nyalásban kiváló, minden másban szakmailag gyökérparaszt, és mindig százmilliókhpz jut a szintén Orbánsegg-nyaló Fideszes KÖZPÉNZKEZELŐ ÁLLAMTÓL.

2. A cégbírósági adatok makacs dolgok, Lázár János által benyújtott törvényt Sánta János hamisította, 12 milliárd a garantált forgalmuk és egyben jutalmuk a trafikmutyi nevű bűnözésből.

3. Garancsi Kajmán-szigeteki offshore cége 10 milliárd forintot halászott le az olcsóbbá vált gáz árából.

4. Garancsi István szintén Orbán Viktor haverja, mint a dagadék Mészáros, aki nézdcsak, hoppál, milyen ügyes üzletember lett, hogy tollasodik, hízlalódik, pofátlanodik..:)

bunbenfoganthoffmann 2014.07.17. 23:23:06

@Tiszteltetem Brüsszelet:
"Erről csak annyit hogy ennek a Januriknak a nevét se tudja senki, nem is fidesz tag"

Lehet nem tag, de ahogy célzol rá tényleg egy senki. Lopni küldték oda a haverok.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 23:24:18

@P.Freddy: még mindig te mondod, nem a cégbrósági adatok

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 23:26:02

@bunbenfoganthoffmann: Igy van, nem tag, mint Gyurcsány, vagy Józsa István, az ex-ME és a frakcióvezető helyettes

'Józsa Istvánról hétfőn a parlamentben kiderült: a baloldali kormányok alatt az MSZP jelenlegi frakcióvezető-helyettese által 42 százalékos arányban tulajdonolt Gépkar Kft. több mint hat és fél milliárd forinthoz jutott hozzá különböző paksi megrendelések útján. Józsa a Hír24-nek ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy nem tartotta összeférhetetlennek politikai pályafutásával a Gépkar Kft.-ben birtokolt tulajdoni részét. '

6 500 000 000 = MSZP frakcióvezetőhelyettes

Továbbra sem tudni, mire fizetett ki Gyurcsánynak 80 milliót a paksi atomerőmű. Megtalálta a bizonyítékot a paksi atomerőmű arra, hogy a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó tanácsadó cégnek tíz hónap alatt 80 millió forintot fizettek ki a 90-es évek végén. Azt azonban továbbra sem találják, hogy mire fizették ki a pénzt.

MSZP miniszterelnök, DK elnök

P.Freddy 2014.07.17. 23:39:57

@Tiszteltetem Brüsszelet:

"6 500 000 000 = MSZP frakcióvezetőhelyettes"

Ja hogy ilyen látványos számháborúval mentegeted a görényeket?

Akkor csak például:

12 000 000 000 = Fidesz MIniszterelnökség Vezetője (tudod, a Demcsák Zsuzsa titkos londoni lovagja)

7 000 000 000 = Fidesz MIniszterelnök szomszédja (a dagadt, szotyiköpködő)

magyar ember teli szájjal 2014.07.18. 06:35:05

És kit indítotok ellene, Molnár Gyulát?

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2014.07.18. 07:59:30

Arról, hogy Újbudán megy a lopás leginkább az bizonyítja, hogy saját pénzből négy év alatt sikerült az egy darab gombát felújítani a körtéren. Másra nem jutott pénz. Pedig nem egy törpekerület...

Újbudai mindenttudó 2014.07.18. 09:10:14

Na nem kapkodtátok el a cikket....

Érdemes lenne ennek is utánanézni:

www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_2499_2014/

Az eljárás a szokásos, tárgyalás nélküli, értéke pár forinttal 25 millió alatt. Két ajánlat, ami hardvernél nevetséges.
Hoffmann remélem most kiáll majd a közpénzek védelme mellett és vizsgálatot indít.
Az ellenzék meg a "balfaszkodás" helyett végre foglalkozhatna érdemi ügyekkel is. Ez a történet simán megérne egy feljelentést.
Hoffmannak már most menesztenie kellene a haverját, bár tudjuk a pénz nagy úr.

A lófa szára 2014.07.18. 09:16:16

Gátlástalan lopás.
De ennyi vak, süket választót ... Vagy talán az is csalás volt? Ki tudja ..?
Nem csoda, hogy menekül ebből az országból aki teheti.

Újbudai mindenttudó 2014.07.18. 23:40:32

Hopp itt van még egy:

kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_2906_2013/

Új portál rendszer, hogy, hogy éppen 25 milla alatt. Nyertes a Marktsoft Kft., amely viszonylag hamar összeköthető az EVO***** cégbirodalommal, onnan pedig már fent is le lett vezetve a kapcsolat a saját céggel.

Pénz kifizetve, új portál rendszer sehol, pedig tavaly márciusi a hirdetmény.

HAVEROK, BULI, PÉNZESŐ!!!
süti beállítások módosítása