Apu, hogy megybe az nagy...
2017. december 02. írta: Szentimreváros

Apu, hogy megybe az nagy...

Közel 6 milliárdért épült a remíz, csak a villamos nem fér be

Aki a Budafok kocsiszín felé jár (ami a nevével ellentétben Albertfalván található) már hónapok óta, egy kívülről késznek tűnő modern vonalú épületet lát, ám egyelőre villamosok nélkül. És ez egy darabig még így is marad.

Néhány hete ugyan megjelent az első villamos, hogy birtokba vegye az új pihenőhelyét. A kerítés mellett csillogószemű gyerekek figyelték, ahogy a síneken először gördülnek át a modern villamos kerekei. Ám az öröm nem tartott sokáig, a kerekek csikorgását istentelen káromkodás váltotta fel. A már riadt szemű kisgyermekeket szüleik gyorsan arrébb húzták, nehogy korábban tanulják meg azokat a szavakat, amelyeket később sem kellene, de titkon ők is szerették volna megtudni mi is volt az istenkáromlás kiváltó oka. A válasz azonban mindenkit meglepett: a közel hat milliárd forintból megvalósult kocsiszínbe nem férnek be a villamosok!

budafoki_kocsiszin_01.jpg

Szerencsétlen villamosvezetők próbálkoztak a kézrátéttől a tükör behajtásig mindennel, de csak nem sikerült bejutni a frissen épült, csilivili, új csarnokba. Bizony, bizony az új felsővezeték tartó oszlopokat sikerült a szerelvények útjába építeni. Hogy ki hibázott, ki nem azt innen nehéz megmondani. Vagy a tervező nem látott még villamost vagy a kivitelező "jó lesz az így is Lalikám, haladjunk már" hozzáállása vezetett e tragikomikus helyzethez. Ami már csak azért is érdekes, mert az egész felújítás apropója az egyes villamos új, nagyobb méretű szerelvényei voltak, tehát nem mondhatja senki, hogy "a franc se gondolta volna, hogy ennek a bazi nagy villamosnak is be kéne ide férni".

budafoki_kocsiszin_04.jpg

Mindezek után már csak két dolga marad a BKK/BKV és a főváros vezetésének. Arrébb rakni az az oszlopot, hogy beférjenek a villamosok a remízbe, illetve Tarlós Istvánnak némi önmérsékletet tanúsítani és nem rögtön fakockákat, szabotőröket keresni. Az első minden bizonnyal menni fog.

budafoki_kocsiszin_03.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szentimrevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr8613410331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benbe · http://www.benbe.hu 2017.12.03. 13:32:09

Azért hasznos lenne valami kézzelfogható bizonyíték az állításokra, mert ez így viszonylag rágalmazás-szagú, kedves poszter!

Indriq 2017.12.03. 13:45:20

@nemecsekerno_007: tehát szerinted nem gond amíg mások is hibáznak. Gondolom teljesen okés neked az is, ha egy pilóta 50 méterrel előbb teszi le a gépet és felrobban. Hiszen kb 2000km-en csak 50 métert tévedt.

szemétpasi 2017.12.03. 13:45:44

@halaloszto: Ez itthon nem ilyen egyszerű. Alvállakozó, alvállalkozójának alvállalkozója csinálja még a legalapabb mérést vagy előkészítést is. Tehát eleve nem csak 2 szereplő van. Plusz ügyesen vannak ám megírva a szerződések, szépen akár 4-5-6-10 cég között szét vannak osztva a felelősségi körök, így simán kialakítható egy szép kör ahol mindenki mutogathat a másikra és felelős meg végül nincs JOGILAG.

Pl bicikliút kapcsán volt az, hogy a régóta őrzött helyrajz hibás volt, ezért eleve rosszl lett megrendelve, amit megterveztek nem szabványosan, megépítettek nem a tervek szerint rosszul kiszállított alapanyagból, ledokumentáltak rosszul és műszakilag átvettek nem eljárásrendnek megfelelően. Aztán amikor 1 hét múlva feltöredezett akkor mindenki passzolta tovább a dolgokat, hogy dehát már ő is szarból dolgozott.

Duplaxiii 2017.12.03. 13:47:52

Ugye amikor a 4-es metró nem fért el egy helyen, akkor nem az építők, a tervezők voltak a ludasak, hanem a szerelvény és a gyártója.
Most még nem tartunk ott, de lesz majd egy politikai alapú bloggerhalmaz, akik most majd a villamosbeszezéseket fogják a csúti arcába csapni.

Nancsibacsi 2017.12.03. 13:56:21

Jól néz ki, előbb-utóbb működni is fog - hol itt a baj? A Combinok - amit a libberek hoztak Budapestre, 0 referencia alapján - kb 1 évig éles üzemben napi szinten hibásodtak meg: az nem volt gond?

pefe 2017.12.03. 14:17:26

Azért ne menjünk el szótlanul amellett, hogy maga az épület elképesztően ronda. Persze , ha használhatatlan is, akkor majdnem mindegy.

tudorka57 2017.12.03. 14:17:36

Oké, nem fér be. Valaki elnézte, mert nem vette figyelembe, hogy a villamos kocsi hossz7ú és merev, a kerék és az orr közötti rész egy darabig jócskán kilóg a sínekről kanyarodás közben és ez a kilógó rész neki mehet az oszlopoknak, ha azok túl közel vannak.

Egyértelműen tervezői figyelmetlenségnek tűnik első látásra.

De mi köze ennek Orbánhoz, Tarlóshoz, Fideszhez, korrupcióhoz?

Kijavítják és kész. Nem hallottam még olyan beruházásról, ahol ne kellett volna utólag korrigálni valamit. Emlékszik valaki a Marx téri felüljáróra, ahol a két oldalról épített híd középen majd 1 méteres szintkülönbséggel ért össze?

Netuddki. 2017.12.03. 14:39:06

@tudorka57: A lényeg az, kis narancsos köcsög, hogy ki fizeti ha a tolvajfideszközeli vállalkozó Mekkmester hibázik?

MSZP Afrika Korps 2017.12.03. 14:40:24

Az MSZP idején semmi se épült adósságon kívül.

teéjesenmindegy 2017.12.03. 14:54:33

@tudorka57:
"De mi köze ennek Orbánhoz, Tarlóshoz, Fideszhez, korrupcióhoz?"
Az égvilágon semmi. De lehet ugatni, és ez a lényeg a ballibáknak. Emlékszünk még az őáltaluk átadott, kiváló minőségú dolgokra, ugye?
Akkor csak az őáltaluk átadott dolgokra? Arra sem?

"Kijavítják és kész. Nem hallottam még olyan beruházásról, ahol ne kellett volna utólag korrigálni valamit. Emlékszik valaki a Marx téri felüljáróra, ahol a két oldalról épített híd középen majd 1 méteres szintkülönbséggel ért össze?" - Az városi legenda, nem volt ilyen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.03. 14:55:54

@vwxyz:

Majd meglátjuk, ha meglátjuk. Ha nem, akkor is.

Taxomükke (UK) 2017.12.03. 14:58:03

@VT Man: Na, megeloztel, szerintem is az a gazember volt!

Taxomükke (UK) 2017.12.03. 15:00:06

@Nancsibacsi: Aaaaaa, semmi baj.
Csak a budos libberek.

borisz 2017.12.03. 15:07:10

@nemecsekerno_007: öööö, izé. közpénzből épültek rosszul ezek az épületek. ennek semmi köze ahhoz, hogy egy blogposzt jegyzője hogyan végzi a saját munkáját.

Magentax 2017.12.03. 15:12:11

@nemecsekerno_007: Mi a szőrszálhasogatás? Az, hogy a mi pénzünkből milliárdokért építenek valami használhatatlan szart?
Csak nem az építő cég embere vagy?

Magentax 2017.12.03. 15:14:43

@Benbe: Menj oda b+ és nézd meg a saját szemeddel!

Magentax 2017.12.03. 15:16:47

@teéjesenmindegy: Semmi köze? Szerinted ballibes cég a vállalkozó?
Szerintem az ország gázszerelőjének vmelyik "kisvállalkozása" az esélyes az év építője címre.

MSZP Afrika Korps 2017.12.03. 15:21:47

Ez önmagában 2x annyi mint a csuti stadion!

Na lehet ugrálni zsellérek! tapsra!

nemecsekerno_007 2017.12.03. 15:23:14

@Indriq: "tehát szerinted nem gond amíg mások is hibáznak...."

- Mindenki hibázhat, a kérdés az, hogy viszonyulunk a hibákhoz.
- Gondolom ha a főnököd hasonló hangnemben hívná fel a figyelmed arra, hogy valamit elbasztál, akkor elég hamar lelépnél.
- Ez a repülős példa meg egyszerűen faszság,

lüke 2017.12.03. 15:26:00

Én is láttam éjjel a Gyurit....
S gondoltam a rímhányó Romhányira ,aki a Beszkárt házba mindig haza tudott menni- jó, hogy nem bontották le- , mit írt volna erről....?

nemecsekerno_007 2017.12.03. 15:29:05

@borisz: "öööö, izé. közpénzből épültek rosszul ezek az épületek. ennek semmi köze ahhoz, hogy egy blogposzt jegyzője hogyan végzi a saját munkáját...."

Pedig kurva egyszerű. Annyi és olyan munkát várhatsz el másoktól, mint amit te is képes vagy produkálni. Már ha a hitelességet, példamutatást nézzük.
Különben a "bort iszik és vizet prédikál" helyzet áll fenn.

Így már világos?

teéjesenmindegy 2017.12.03. 15:33:05

@Magentax: "Semmi köze? Szerinted ballibes cég a vállalkozó?" Ha fideszes lenne, akkor már ordítana az index. Bár az is igaz, hogy a ballib cégek soha nem hibáztak még semmiben.
"Szerintem az ország gázszerelőjének vmelyik "kisvállalkozása" az esélyes az év építője címre."
Egyébként, ha ő is volt, akkor mi van? Odébbrakják az oszlopot, aztán annyi. Valami büdös ebben a cikkben, úgy ránézésre ebbe a remizbe 40 helyen lehet bemenni, nehezen tudom elképzelni, hogy egyik sem működik.
Nekem kicsit

tudorka57 2017.12.03. 15:33:23

@teéjesenmindegy:
Ez vicces, mert én a szememmel láttam, aztán a bontását is.
Újra tervezték, készítették az elemeket, aztán már jó lett.

nemecsekerno_007 2017.12.03. 15:33:33

@Magentax: "Mi a szőrszálhasogatás? Az, hogy a mi pénzünkből milliárdokért építenek valami használhatatlan szart?..."

- Átrakják az oszlopokat saját költségen aztán használható lesz.
- De akkor ugye arról is írtok amikor ez megtörténik?

Ilyen a légkör ebben az országban és erről mi is tehetünk nemcsak a patás Orbán.

teéjesenmindegy 2017.12.03. 15:39:11

@nemecsekerno_007: Igen. Használhatatlan szar minden :D
Útban van egy oszlop, nem nyílik egy metróajtó, nincs felfestve a bicikliút.... Ezek ettől már használhatatlanok.
A ballibák messze földön híresek a svájciakat megszégyenítő igényességükről.

nemecsekerno_007 2017.12.03. 15:42:40

@teéjesenmindegy: Jaja, országos fikabajnokság.

Mint egy kiabszott lakógyűlés, már szinte minden olyan.

tudorka57 2017.12.03. 16:21:21

@teéjesenmindegy:
Köszönöm a linket, ami mégis csak azt igazolja, hogy volt ott illeszkedési probléma - lásd pl. az utolsó képet, amelyen jóül látszik, hogy az elemek az egyik oldalon bizony kb. fél méterrel lejjebb vannak, mint kellene.

Érdekes volt elolvasni, jó kis társadalmi körkép is egyben a cik!

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.12.03. 16:21:55

Apa, hogy megy be, apa, hogy megy be, az a nagy elefánt az oroszlán barlangjába?

halaloszto 2017.12.03. 17:18:31

@szemétpasi: megtehetné, hogy nem vállalja el, nem adja a nevét hozzá. persze akkor felkopna az álla. -> mi akarjuk a szart, arra kondícionálunk mindenkit hogy legyen igénytelen.

anyadmajma 2017.12.03. 17:27:04

@teéjesenmindegy: hát, mindfenesetrea fránya ballibák arra igényesek, hogy ha már anyád nem nyelt le, te hazaáruló bolsevik geci, akkor az ilyen hozzád hasonlókat próbálják abortálni, hogy mentsék a világot.

teéjesenmindegy 2017.12.03. 17:35:34

@anyadmajma: ennyit ide bírtál büfögni, te szardarab? Naccerű

gyben 2017.12.03. 17:40:52

@M_R: Nem kellene összemosni a nemzeti, hazafias magyart a most országló zsiráf és/vagy bérencei rabló hordájával. A többi stimmel.

Hari Seldon 2 2017.12.03. 17:58:39

@teéjesenmindegy:
Te meg a fajtád meg a talpnyalásról. -Szerencse hogy ezt a bagázst már nem kell napi szinten látnom.

andd1234 2017.12.03. 17:59:20

Legalább lehet még egy kis pénzt lopni pluszban. Csak nem ok kell hozzá.

Magyar Gábor6817 2017.12.03. 19:56:37

Az univerzum leghülyébb, legtrógerebb népsége vogymuk...

2017.12.03. 20:07:31

@nemecsekerno_007:
ugye te nem voltál katona?
Tudod, néha apróságokon mùlik az életed.

Pierr Kardán 2017.12.03. 21:04:49

@teéjesenmindegy: Te el is olvasod, amiket linkelsz? A baj ugyanis az, hogy amit linkelsz, az ellentmond az állításodnak. A linkeden ez van írva:

„Mivel alul szétnyíltak kicsit az elemek, a szakasz kifli alakú lett. Nem az volt a baj, hogy a híd nem ért össze, hanem az, hogy alakhiba keletkezett. Amikor összebillentettük, akkor csatlakozott, de a deformálódás miatt a két rész nem tervezett módon csatlakozott. Kénytelenek voltunk lebontani két-két elemet, hogy aztán a helyes irányba lehessen visszatenni”

Tehát összeért a híd (nem is állította senki, hogy nem ért össze), csak két fele nem egy magasságban volt az illesztésnél :-))

1980-ban a saját szememmel láttam a híd építését és a fiaskó miatti visszabontást is, hiába állítasz mást, a felüljáró a két oldalról bizony középen nem szintben találkozott, ezért vissza kellett bontani, ami miatt hónapokat késett az átadás.

2017.12.03. 21:29:27

@teéjesenmindegy: igazad van, végülis minek férjen be a jármű a garázsba, így építsen házat neked mészárosmészáros.. 10x10cm-es ajtóval. Attól még lehet jó kis pártrendezvényeket rendezni, átadni még 10x.. nagyon profi, tapsikoljatok a gazdinak. Reméljük lesz olyan tartós, mint a várkertbazár.

Putyinpárti Gyorsnaszád · http://ideogliaiszivcsakrahirjei.blog.hu/ 2017.12.03. 21:34:40

SOROS GYÖRGY építtetteete oda asz oszlopokat mertígakarja akadájozni az ország müködését!!!
De a Orbán Viktor miniszerelnök megolgya majd eszt is!!!!!

Hajrán MAGYARORSZÁG!!! Halrá ORBÁN VIKTOR a MAGYAR nép nagy vezére!!!!!!!44

2017.12.03. 21:49:57

Ebben az országban csak a sikernek van gazdája. Ha valaki hibázik, akkor biztos, hogy az ellenzék, a ballibek, Brüsszel, Soros, stb volt a hibás. Nagyon ritkán fordult elő, hogy valami fejes(miniszter) kiáll, elismeri a hibát és lemond. Mivel gerinctelen a főnök, ezért az összes alattvaló őt követi. Aki hibázik, az rögtön felfelé bukik. Szerencse, hogy csak egy miniszterelnöke és kormányfője lehet az országnak, mert nálunk biztos odáig bukott volna már vagy 10-10 ember.
A következmények nélküli országban élünk.
Ha valakit hazugságon érnek, akkor nem kulturált, európai módon beismeri, hogy hazudott és távozik. Nálunk még mindig kelet-európai módon a hazugságot vagy egy nagyobb hazugsággal tromfolják vagy támadják és lejáratják azt, aki rávilágított a hazugságra.
De csak egy vigasztal, hogy ha fent vastagon lopnak, akkor én is annyit lophatok a közösből, amennyit bírok, nincs lelkiismeret furdalásom.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.03. 21:54:36

@teéjesenmindegy:

"úgy ránézésre ebbe a remizbe 40 helyen lehet bemenni, nehezen tudom elképzelni, hogy egyik sem működik."

Na de mindegyik bejárathoz felsővezeték kell a villamosnak, és ha mindegyik oszlopot rossz helyre rakták... A megoldás persze egyszerű, áthelyezik az oszlopokat. Ettől persze még óriási bénaság volt így lerakni őket.

@nemecsekerno_007:

"- Átrakják az oszlopokat saját költségen aztán használható lesz.
- De akkor ugye arról is írtok amikor ez megtörténik?"

Azt már nem!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.03. 21:57:31

@roli101:

"Ebben az országban csak a sikernek van gazdája. Ha valaki hibázik, akkor biztos, hogy az ellenzék, a ballibek, Brüsszel, Soros, stb volt a hibás."

Ahogy az ellenzék szerint mindig orbánahibás.

"Nagyon ritkán fordult elő, hogy valami fejes(miniszter) kiáll, elismeri a hibát és lemond."

Mint ahogy Gyurcsány lemondott Őszöd után, meg lemondott akkor is, amikor kiderült, hogy hazudtak az IMF-nek.

Ja, nem is mondott le.

cso zsi 2017.12.03. 22:17:30

@teéjesenmindegy: Ott a kép:
Négy vágány (nem 40), ebből a harmadiknál egyértelműen az űrszelvényen belül van az első oszlop.
m.blog.hu/sz/szentimrevaros/image/budafoki_kocsiszin_01.jpg
A többi vágány valószínűleg használható, mert nincs látható oszlop a közelben. Azaz minimum kettő szerelvénnyel kevesebb tud behaladni.
Hibázhattak a tervezők, ha ICS.vel számoltak, az 2300mm széles, míg a Tatra az 2500. A CAF akár 2650 is lehet.
De ha lehet kérni, ne 15 centin múljon a balfékség.

BéLóg 2017.12.04. 01:30:52

Minden nap találkozom az iparban ilyesmivel, de egyik esetben sem jut senkinek az eszébe mondjuk "tarlósozni" (értsünk ez alatt bárkit.
ugyanis amint azt mások is megírták, van terv, annak tervezője, kivitelező meg egymillió mérnök és szakember.
De hát ennek a posztnak sem az volt a célja, hogy a búspi csába elküldje mondjuk a Műegyetem gépész, építő vagy közlekedés vagy akármimérnök képzését akik fa szokat bocsátanak ki. Nem. Tarlós kell ide meg fakocka.
Csodálom hogy Orbánt nem írták be, így nem is fizetnek a cikkért szerintem.

BéLóg 2017.12.04. 01:40:30

@teéjesenmindegy: Na ne hülyéskedj, ott álltam minden nap gyerekként a ragasztással készülő balról, jobbról épülő híd alatt és néztem mint mindenki, hogy egy SOHA nem fog összeérni.
Akkor álltak meg, amikor már csak egy elemet kellett volna betenni, és hát (asszem balról) egy fél méterrel feljebb volt az elem, mint jobbról.
Ez VALÓSÁG volt, nem városi legendda!
Vissza kellett bontani és újra csinálni.

Fazakas László 2017.12.04. 06:05:39

@Ylim:
- Azt talán ne felejtsd el, ez a duma már kissé avas!
Mostanában nem a demszky-hagyó, gyurcsányi és libatolvaj párosok a tótumfaktum atyaúristenek ebben az országban - és fővárosban.
Ez a "lopunk" szöveg inkább őreájuk volt jellemző, és talán nem véletlen a 4-es metró körüli, mostanában egyre jobban kiteljesedő EU botrány!

2017.12.04. 06:54:52

@Fazakas László:
Tudod, kicsirigó, ha nem foglalkozol a tényekkel, akkor egyéb aljasságokra is képes lehetsz. Persze aki nem lát tovább Orbán köldökénél, attól nem lehet elvárni, hogy tisztában legyen a világ aktuális történéseivel.

Mivel magyarázod a sokszorosára dráguló projekteket? Ha csak egy ilyen lenne, azt gondolná az ember, hogy a tervező vagy a kivitelező hibázott, egy értelmes kormányzat az ilyet minden későbbi munkából kizárja és ennyi. De itt sorozatos sokszoros túlköltésekről van szó, közben meg az látszik, hgoy a nemzet gázszerelőjé és Orbán egyéb családtagjai és üzlettársai is olyan mértékben gazdagodnak, amire az ún. elmúltnyolcév alatt nem volt példa.
Tényleg loptak amazok is, de amit ezek csinálnak, ahhoz képest a másik bagázs csak piti zsebtolvaj volt.
Emezek azzal indítottak, hogy 3000 milliárdot tüntettek el egy év alatt. Látod a nyomát valahol is? Mit szólsz a mindenféle mutyikhoz, amelyek során a korábbi tulajtól, bérlőtől hirtelen fideszesek kezébe került minden?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.12.04. 07:11:59

@Ylim:

Hát igen, tagadhatatlan, cáfolhatatlan tény, hogy a világon MINDENHOL, ahol egy projekt drágább lesz a tervezettnél - és ez szinte kivétel nélkül így van -, Orbán keze van benne az áremelkedésben.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs igazad, amikor szapulod őket a lopásokért. Megérdemlik. De azért ne rugaszkodj el nagyon a valóságtól, ne Tarlóst vagy Orbánt hibáztasd egy amúgy szégyenletes tervezési hibáért.

2017.12.04. 08:04:13

Nem kell itt semmit megmagyarázni. Sz@r lett és kész. Tarlóssal vagy a fakockával, orsóssal meg a pálinkás demizsonnal, antilop helikopterével együtt-- de elkúrták és kész.
Ám erről is az elmúltnyócévgyurcsánybajnaiésasorsogyurkócsicskáitehetnek .
Igaz, ettől a remiz még nem lett sem nagyobb és nem lopott a fityeszes kevesebbet sem .

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2017.12.04. 08:27:45

Srácok, ti teljesen új autót vesztek, amikor kiég a fényszóróban az izzó? Mert et az "egy oszlop rossz helyen van=használhatatlan!!!4!!" gondolkodásmódot körülbelül ehhez tudnám hasonlítani.

eßemfaßom még áll 2017.12.04. 08:28:08

"a BKV gyenge kézzel fogja a kivitelezőt (Strabag Építő Kft.)"

az nem lehet, Orbánisztánban mindent Orbán haverjai építenek.

Fazakas László 2017.12.04. 08:28:48

@Ylim: Az a 3000 milliárd most éppen arra jó, hogy pl. a nyugdíjakat NEM IMF hitelből kell fizetni.
De ti végülis csak higgyétek azt, amit a bukott vörös csűrhe folyamatosan a képetekbe hazudozik! Mert máshoz nem értenek! Hazudozni és sokat lopni! Majd összemosni mindent úgy, hogy "mert ezek is lopnak!"
Igen - lehet kérem orbánozni, rogánozni, habonyozni vagy épp mészároslőrincezni, mert ezeknél a vörös szekfű mellett a sárga irigységük iis dominál.
Szánalmasak, de próbálkoznak! Mi magyarok meg - kiröhögjük őket!

eßemfaßom még áll 2017.12.04. 08:30:23

@Ylim: "Persze aki nem lát tovább Orbán köldökénél"

Nézd, ezek a kioktatások annak a szájából aki szerint a világ minden bajától személyesen orbán tehet, kicsit viccesek :)

eßemfaßom még áll 2017.12.04. 08:34:23

@okostojas007: " igazad van, végülis minek férjen be a jármű a garázsba, így építsen házat neked mészárosmészáros"

Speciel ezt a posztbeli alkotást a ti kedvenc Strabagotok hozta össze :)

boundary 2017.12.04. 08:34:54

@halaloszto: Igy van.

Egyébként: elképesztő!

eßemfaßom még áll 2017.12.04. 08:36:09

@Indriq: "Gondolom teljesen okés neked az is, ha egy pilóta 50 méterrel előbb teszi le a gépet és felrobban."

ez tökéletes hasonlat hiszen itt is meghalnak minden nembeféréskor pártucatnyian és megsemmisül egy villamos

eßemfaßom még áll 2017.12.04. 08:39:17

Szerintem nem kellene azt az oszlopot bántani, biztos oka van annak, hogy oda került, építeni kell alá egy alagutat az M6 tervezője rutinosan megtervezné.

blah 2017.12.04. 09:10:31

komolyan mondom, hogy a fideszes a leghülyébb állat a világon. mindegyik idióta azzal jön, hogy de az mszp meg a libsik... szerintetek az nem ugyanúgy pénzbe került mindenki másnak? az nem fájt mindenkinek ugyanúgy ha elbasztak valamit? ennyire hülye minden idióta fideszes, hogy csak akkor zavarja az elbaszás ha nem szívszerelme csinálja?

nu pagagyí 2017.12.04. 09:26:35

Ezt direkt csinálták, hogy "pótmunkázhasson" a stróman további extra lóvéért. Ki kell valahogy termelni a korrupt hivatalnokok és politikusoki zsebpénzét is.

Nancsibacsi 2017.12.04. 09:56:35

@borisz: " öööö, izé. közpénzből épültek rosszul ezek az épületek"
Még nincs kész. Értsd: nincs átadva, nincs kifizetve. Ez nem az az eset, mint amikor megveszed a tapétát, és gyűrötten rakod fel otthon magadnak, aztán mehetsz újabb tekercsért az OBIba. Egy fillérrel se fog emiatt többe kerülni, mert a kivitelező elkúrt valamit, hát kijavítja - még átadás előtt. Sőt, amennyit csúszni fog - emiatt vagy más miatt - az átadás, azért kötbért fog fizetni (tehát olcsóbb is lesz a végén).
Szóval mégegyszer: HOL ITT A BAJ?

eßemfaßom még áll 2017.12.04. 10:09:18

@nu pagagyí: "Ezt direkt csinálták, hogy "pótmunkázhasson" a stróman további extra lóvéért."

Szóval már a Strabag is Orbán strómanja :)

eßemfaßom még áll 2017.12.04. 10:17:45

@blah: "szerintetek az nem ugyanúgy pénzbe került mindenki másnak? "

Ha gariba elromlik a mosógéped mennyibe kerül neked a javítása?

2017.12.04. 10:37:18

@eßemfaßom még áll: speciel miért lenne a strabag a "miénk" ? hisz az építkezések jó részét még mindig tőlük rendeli az elvtársad, csak kötelezően benne van a konzurciumban vezéred hivatalos pénzmosodása. Tippelhetek? az épületet a strabag csinálta, de tiborcz volt a villanyász...

teéjesenmindegy 2017.12.04. 10:40:15

Ahogy látom, már többen megírták, hogy nem a csókosok, hanem a minden szempontból kiváló és európai strabag baszta el.
Mentségükre legyen mondva, hogy a 40 bejáratból egynél van szar helyen egy oszlop, ez azért messze nem a "használhatatlan szar" kategória.
És azt is át fogják helyezni, meg lesz oldva a probléma.
További jó hisztit.

teéjesenmindegy 2017.12.04. 10:43:49

@Nancsibacsi: "HOL ITT A BAJ?"
ott, hogy mindenkinek akkora a pofája ha ugatni kell, meg szidni valakit. Az összes nyomorult bölcsész, aki soha életében nem csinált semmit elkezd beleugatni mindenbe.

eßemfaßom még áll 2017.12.04. 11:18:02

@okostojas007: nem vagy te egy kicsit beszűkülve?

tárkonyos csiberaguleves gazdagon zöldborsóágyon (törölt) 2017.12.04. 11:32:15

Az ilyen csúsztató, gyűlölködő cikkek miatt nem szavaz az ember az LMP-re. :( És a "bloggernak" kizárólag erre jár rá az agya, csak kritizál, fikáz.

Egyetlen építő ötlete nem volt évek alatt.

morph on deer 2017.12.04. 11:37:40

@Nancsibacsi:
“Szóval mégegyszer: HOL ITT A BAJ?”

Azon kívül, hogy hogy lehet ennyire amatőr módon csinálni dolgokat?
Mert ugye ezt már akkor lehetett - volna? - látni, mikor odarakták azt a szerencsétlen oszlopot, hogy ez így nem lesz jó, de mégis ott van! Ekkora hozzáértéssel talán inkább a gombvarró szakkörben kéne tevékenykedni, ha már mindenképpen muszáj valahol...mert azt azért mégsem hiszem, hogy már csak a vakok intézetéből sikerült munkaerőt toborozni!

Valóban, hol is lehet itt a baj?

vwxyz 2017.12.04. 11:55:19

@teéjesenmindegy:
" minden szempontból kiváló és európai strabag" :)))
A készségszintű korrupciós megoldások nem számítanak európai értéknek.

"40 bejáratból egynél van szar": A remízt nem tudják használni, ezen mit nem értesz?

"ott, hogy mindenkinek akkora a pofája ha ugatni kell, meg szidni valakit. Az összes nyomorult bölcsész, aki soha életében nem csinált semmit elkezd beleugatni mindenbe." Nahát, a munkadíjért rendes munkát várnak el? Vicces, hogy épp te írsz hisztizésről.

@eßemfaßom még áll:
"Szóval már a Strabag is Orbán strómanja :)" A Strabag mindig annak a zsebébe tömköd, akiébe épp érdemes. Szerinted mostanában kinek érdemes?
"Ha gariba elromlik a mosógéped mennyibe kerül neked a javítása?" Ha szétásztatja a lakásodat, aztén 'kínai' mosodába kell menned, amíg ki nem jön a szerelő, aztán szabadságot kell kivenned, mert csak 10-14h között tud jönni, az szerinted ingyen van?

tárkonyos csiberaguleves gazdagon zöldborsóágyon (törölt) 2017.12.04. 11:55:59

@morph on deer: A tervező megcsinált egy oszlopkiosztást a kapott űrszelvény méretéhez igazodva. Vagy ő hibázott, mert nem gondolt valamire (pl. kanyarodáskor milyen a jármű helyigénye) vagy a kapott adat nem volt jó, pl. lehet, hogy a kanyarodásra nézve rosszul adták meg az űrszelvény-igényt. A kivitelező is hibázhatott persze, de azért ekkora bakit nem csinál, a geodéta kitűzi a terv alapján és kész. A mai technika mellett egy kitűzés nem kihívás, igen nehéz elrontani. Ez valahol még a kivitelezés előtt lett elszúrva.

Azaz, amíg nincs feltáró műszaki válasz, minden spekuláció ill. merő hangulatkeltés.

A blogger óóriási hozzáértését persze mutatja, hogy azt hiszi, a BKK vagy a BKV, netán a főváros vezetésének a dolga a korrekció. Hát persze, Tarlósbasi megy és majd betont tör meg betonoz. Hülyeblogger. De ebből egy dolgot tudhatunk, ami viszont biztos: bloggerünk még politikusnak is alkalmatlan.

Persze kissé fura, hogy 2017-ben nincs az esetről egyetlen fénykép vagy videofelvétel sem. Mikor lassan 2 db/fő az egy főre eső telók száma ... de ilyenkor, pont nincs senkinél. Pont mint UFO-észleléskor vagy amikor szembejön veled a Jeti. Hihető ...

vwxyz 2017.12.04. 11:59:04

@tárkonyos csiberaguleves gazdagon zöldborsóágyon: Kimész, csinálsz egy képet arról, ahogy befér a villamos. És máris nem kell ennyit mellébeszélned.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2017.12.04. 12:27:33

@vwxyz: Bár miután már hivatalosan is elismerték, h nem fér el, elég felesleges.

VaradiJanos 2017.12.04. 12:30:11

Atyaég, el kell mozgatni egy oszlopot! Hallatlan! orr bán viktátor mondjon le! Meg a putyin is szégyellje magát! Meg a megvett szavazatos román fideSS-bérencek is!

VaradiJanos 2017.12.04. 12:31:57

@morph on deer: még szerencse, hogy itt vannak nekünk a morfondír- és tagahúsz-féle polihisztorok....

vwxyz 2017.12.04. 13:25:43

@VaradiJanos: Még szerencse, hogy itt van közöttünk "Váradi János", aki örül annak, hogy egy következmények nélküli országban élhet, ahol Kádár óta semmit sem fejlődött a közélet.

@MolnarErik: Neki nem, a tapasztalás a tanulási folyamat része. Persze csak ha jobb akar lenni. Ha nem, és csak a máshol összegyüjtött frusztrációját akarja levezetni, akkor meg úgysem fog egy szalmaszálat sem keresztbe rakni.

morph on deer 2017.12.04. 15:25:06

@tárkonyos csiberaguleves gazdagon zöldborsóágyon:
“nincs az esetről egyetlen fénykép”

Láttam valahol: a kanyar belső ívében a sín és egy járdaszegély szerű, kissé magasabb felület között áll egy oszlop.
Valószínű, hogy ahogy a kanyart ‘levágja’ a kocsi (húr a körívben) akkor megy- vagy menne neki.
Amúgy lehetséges, hogy a távolság egyenes szakaszon pont jó lenne, csak hát görbül az a rohadt sín.
A fenti képeken látszik, hogy az oszlopok már a pálya elkészülte után kerültek a helyükre, szóval azért is furcsa.
Mindenesetre nagyon úgy néz ki, hogy a kanyarodást nem vették figyelembe.

morph on deer 2017.12.04. 15:28:50

@VaradiJanos:
Na most képzeld el!
Hova jutna ez az ország, ha nem segíthetnénk a rászorulóknak! :)
Így aztán qrvára szerencsés ember vagy te is, hát nem..?

2017.12.04. 15:29:53

@eßemfaßom még áll: miért, a szomszéd utcát is a strabag csinálta 1 éve..olyan is lett. gondolom a helyi fideszmaffiának befizették a kötelezőt, aztán azt csinálnak, amit akarnak.
de tudjuk, elmult8év.. biztos soros hintette sóval a betont, hogy porlik már az első év után :)

teéjesenmindegy 2017.12.04. 17:30:31

@vwxyz: te olyan sétét vagy mint az éjszaka.

"Nem lehet használni a remizt" -Ja bazmeg, még át sem adták

teéjesenmindegy 2017.12.04. 17:35:52

@okostojas007: Hát persze, hülyegyerek. A csúnya fideszmaffiának tejelnek, aztán csinálnak amit akarnak. Aztán gariban kijavíthatják...

teéjesenmindegy 2017.12.04. 17:40:22

@MolnarErik: Az azért megvan, hogy egy át nem adott
építési területről ugatsz a kis barátaiddal együtt?

vwxyz 2017.12.04. 19:09:59

@teéjesenmindegy: Látom, a szitkozódás és a káromkodás már megy, az olvasás és a gondolkodás még nem. Hadd segítsek: mit gondolsz, miért nem adták át?

eßemfaßom meg áll 2017.12.04. 19:23:01

@vwxyz: szóval jelen esetben hány villamos ment tönkre attól az oszloptól?

vwxyz 2017.12.04. 19:31:28

@eßemfaßom meg áll: Most épp a saját hasonlatba kötöttél bele. Nem te vagy logika jedije...

Albu 2017.12.04. 20:07:08

@eßemfaßom még áll: Mivel a garik költsége bele van tervezve az árba, ezáltal drágítja azt. Másrészt ez egy közbeszerzés: itt a drágítás kifejezetten cél.

dieter1 2017.12.04. 20:46:05

Talán mégis abból kéne kiindulni, hogy ez a blogbejegyzés köszönő viszonyban sincs a tényekkel. Mert ugyebár miket sugall?
- Az első villamos "birtokba akarta venni" a remízt. A valóság: még át sincs adva a létesítmény, ide még nem jöhet a villamos "hajcsizni", birtokba vételről tehát szó sincs. Ez még csak egy folyamatban lévő, hosszas műszaki átadás-átvétel része.
- "a közel hat milliárd forintból megvalósult kocsiszínbe nem férnek be a villamosok". A valóság: a sok közül egyetlen vágányon nem fér be a villamos, és ott is csak egyetlen oszlopot kell kiváltani. Tehát hat milliárdot emlegetni és azt sugallni, hogy az egész mindenestül használhatatlan, pofátlan csúsztatás.
- "Tarlós Istvánnak némi önmérsékletet tanúsítani" Nos, azt sugallni, hogy Tarlósnak ebben bármiféle személyes felelőssége lehetne, szintén a legpofátlanabb hazugság.
Tehát nem az a kérdés, hogy történt-e hiba a tervezéskor és kivitelezéskor, mert történt. Hanem az, hogy kinek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy ilyen hangulatkeltő szöveg jelenjen meg, ami a problémát az ezerszeresére próbálja felfújni. Talán mert ha azt írták volna meg, ami a valóságos helyzet, akkor nem lehetett volna behülyíteni az olvasókat, hogy baromságok tömegét kommenteljék.
(Személyes kedvencem a repülőgépes hasonlat, miszerint ha a villamosnak meg kell állnia egy rossz helyen álló oszlo miatt, az összemérhető egy utasszállító repülőgép lezuhanásával :-O )

teéjesenmindegy 2017.12.04. 20:56:17

@vwxyz: Azért bazmeg, mert nem fér be a villamos, mi? Te szánalmas fasz, legalább a ballib cikkeket elolvashatnád, mielőtt hörögsz.
"Mint megtudtuk, amúgy sem halad valami fényesen a munka, a BKV gyenge kézzel fogja a kivitelezőt (Strabag Építő Kft.), a Strabag–CAF-együttműködés sem megy a legjobban, és a használatbavételi engedéllyel is vacakolnak. Ennek ellenére valószínűleg januárban indulhat a Tátra villamosok, februárban meg a CAF villamosok üzeme. (2017 közepe-vége helyett.)"

teéjesenmindegy 2017.12.04. 20:59:29

@dieter1: Kb. Ennyi, amit elmondasz.
Nem az a lényeg, hogy tényszerűen feltárjanak valami problémát, neadjisten megoldást adjanak. Nem. Az a lényeg, hogy minél nagyobb számokkal dobálózva minél szarabbnak fessenek le mindent.
A használhatatlan szar orosz metrótól (ajtó mechanikai hiba) a remizig (egy nyomorult oszlop a kanyarban útban van.

vwxyz 2017.12.04. 21:22:25

Szóval semmi probléma, nincs is csúszás, aztán beidézed az ellenkezőjét. Hát, nem te vagy a legélesebb kés a fiókban.

teéjesenmindegy 2017.12.04. 22:23:33

@vwxyz: Marha nehéz hozzád hasonló funkcionális analfabétákkal beszélgetni.
1. Még nincs átadva. Vannak késések. Vagy a képeken neked egy ez egy kész épületnek tűnik?
2. Egy oszlop van rossz helyen, amit ki fognak javítani. HA kijavítják, akkor sem lesz átadva- még nincs kész. Tehát nem ez akadályozza az átadást.
3. Amit a poszt állít, hogy használhatatlan az épület, MERT ott az az oszlop, nettó kamu. Az épület nincs átadva, a hibákat kijavítják - mint mindenhol a világban.

vwxyz 2017.12.04. 23:00:54

Olvasd már vissza, hogy miket írtál össze-vissza: Minden rendben, És különben is, 40-ből csak egy. De egy se, De késés van, De nincs. És ha van, akkor az úgy van jól. De nincs is :)

Most komolyan, mi visz rá, hogy a józan eszedet elnyomva ennyire erőlködve, izzadságszagúan mosdass egy építési projektet, amit jól láthatóan nem is ismersz?

teéjesenmindegy 2017.12.04. 23:29:59

@vwxyz: Feladom, teljesen hülye vagy.
MIKOR ÍRTAM AZT, HOGY MINDEN RENDBEN TE FASZ?
Ja, 40 bejáratból egynél elszabták az oszlopot, még átadás előtt, nyilván tesztelés közben rájöttek. Tudod, azért mentek volna be a villamossal, hogy megnézzék, hogy minden rendben van-e. Mert ugye mi másért? Még nincsenek bent a munkások, hogy javítsák, vagy takarítsák.

De tudod mit, neked van igazad, használhatatlan szar az épület, fel kell robbantani. A józan eszet pedig ne említsd, azt sem tudod, hogy mi az.

eßemfaßom meg áll 2017.12.05. 08:34:30

@Albu: "Mivel a garik költsége bele van tervezve az árba, ezáltal drágítja azt"

Vagyis benne van az árban, nem utólagos pluszköltség. Még valami építő jellegű okosságot?

eßemfaßom meg áll 2017.12.05. 08:42:12

Biztos vagyok benne, hogy a most bőszen fideszező/orbánozó nickek tudnak hozni 2008-2010ből mszpző gyurcsánybajnaizó kommenteket maguktól amikor az épülő m6-on alagút szakad be meg az elkészült pálya szakadt le egy kis esőtől nem félmilliós javítási költséget generálva

Már csak azért, nehogy ugy nézzen ki mintha kettősmércével mérnének.

eßemfaßom meg áll 2017.12.05. 08:43:31

@vwxyz: a te hülyeségedbe kötöttem bele

GyMasa 2017.12.05. 09:18:56

@teéjesenmindegy:
...A használhatatlan szar orosz metrótól (ajtó mechanikai hiba) a remizig (egy nyomorult oszlop a kanyarban útban van...
Jah, mert a nagyszeru Siemens villamosokkal meg az Alstom metrokkal azokkal aztan semmi baj nem volt sohasem...
Edes Istenem...

2017.12.05. 14:52:55

@teéjesenmindegy: hát persze te kis díszkommunista.. mutasd már meg, hogy hol javult meg mondjuk a várkert bazár gariban.. mesélj..
a legutóbb az elvtársad azt mondta, a gonosz látogatók teszik tönkre.. biztos attól ázik a fal, mert öntögetik rá a kólát, igaz?
húzz vissza, ahonnan jöttél kiskomcsi :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2017.12.05. 22:34:55

@teéjesenmindegy: Anno a felüljáró hídja a Nyugatinál is egy át nem adott építési területen nem ért össze.
süti beállítások módosítása