Csődött mondott az újbudai katonásdi
2012. szeptember 18. írta: Szentimreváros

Csődött mondott az újbudai katonásdi

Hoffmann Tamás polgármester és csapata letért a megszokott útról, stratégiát váltott. Eddig az volt az alapelv Újbudán, hogy ha nem csinálunk semmit, nem hibázunk. Most csináltak. És hibáztak. És leégtek. Nem kicsit, nagyon.

Történt pediglen, hogy a polgármester levelet küldött a kerületi lakosoknak, hogy felmérje, kire lehet számítani katasztrófahelyzetben. Nem, ez nem a választásokra vonatkozik, nem is újbudai konzultáció, egyszerűen szerette volna tudni a polgármester, hogy kire számíthat homokzsáktöltésnél vagy gátépítésnél. Megkeresték tehát a kerületi polgárokat, hogy mondják már meg legyenek kedvesek, hogy mi a nevük, hol dolgoznak, hol laknak?

polgári védelem.jpg

A baj ezzel csupán annyi, hogy ezt a levelet nem kellett volna megírni, semmi és senki nem kötelezte erre Újbuda bölcs vezetőit. A kért adatokat ugyanis a munkáltatóktól, a hadkiegészítő parancsnokságtól, illetve a kerületi okmányirodából lehet beszerezni. Hoffmann polgármester csak azokat szólíthatta volna fel dörgedelmes, fenyegetőző levelében, akiknek az adatai az előző forrásokból nem elérhetőek. Tehát első körben le kellett volna küldeni Gizikét vagy Juditkát a polgármesteri titkárságról a földszintre és kikérni ezeket az adatokat, ahogy a törvény is rendelkezik. De nem, ők először cselekszenek, azután gondolkoznak, ha egyáltalán gondolkoznak.

hofi_szemle.jpg

Talán polgármesterünk szeme előtt már ott lebegett az újbudai önkéntesek felvonulása, akiknek parancsokat osztogathat, vezényelhet, szalutálhat, amolyan kis újbudai főparancsnokként.

És akkor jön az az átkozott Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi vezetője és beleköp a levesbe. Véget vet a katonásdinak, a vezénylő tábornokból egyszer csak egy megfutamodott szakaszvezető lesz, aki még ezt is elszúrja. A polgári védelmi parancsnok szerint ugyanis "a XI. kerületben tévesen alkalmazták a jogszabályt, ezért kaphatott több mint ezer ember levelet. Rosszul előkészített, rosszul megfogalmazott, feleslegesen fenyegetődző levelet küldtek ki, amivel megijesztették az embereket". Puff. KO.

De a mosoly mellett persze szomorú dolgok is vannak ez ügy kapcsán. Hoffmann körül majd annyi ember dolgozik, mint az összes eddigi polgármester mellett együttvéve. A cimborák, korábbi cégtársak, fideszes és fidelitas-os főtanácsadók, cégvezetők mellett talán még jogászok is vannak, ha mégsem akkor meg ott van a kedvenc külsős jogász, akit odavettek évi sok tízmillió forintért. Új jegyzőt hoztak, kreáltak egy igazgatói posztot egy régi havernak, aki felügyeli a jogászokat, hivatali apparátust, ráadásul neki még helyettese is van az új rendszerben. Senkinek nem tűnt fel, hogy ez egy marhaság, senki nem szólt. Vagy ebben is PR lehetőséget láttak, ahol a szeretett vezető szólhat a néphez? Gratula! Mire volt az a fenenagy sietség? Miért kellett az országban elsőként kiküldeni ezt a levelet, játszani az eminens kisdiákot? Tényleg ez a legnagyobb probléma most a kerületben? Már nincs mit tenni, minden rendben van arrafelé?

És a legszomorúbb, hogy amihez ezek a fiúk nyúlnak, azt elrontják. Tudatlanságból, bénázásból, tehetségtelenségből vagy bármi más miatt, nem tudjuk. De egy biztos: kezd a dolog egyre kellemetlenebbé válni.

ps: cikkünk írásakor már több mint egy napja ismert volt a bődli, több újságban, honlapon megírták, még a királyi tv és rádió is foglalkozott vele, a kerület honlapján egy szót sem írnak minderről. A sovány sikerek és gyenge önfényezések mellé valamiért nem fért fel... Ami pedig igazán döbbenetes, hogy még mindig főoldalon hivatkoznak arra cikkre, amelyik arról tudósít, hogy "beindult a toborzás" és aki nem válaszol az "akár 150 ezer forintos bírságra, 60 napos elzárásra vagy közmunkára számíthat"

Gratulálunk Újbuda Média!

A bejegyzés trackback címe:

https://szentimrevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr504784175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.20. 08:41:15

Hoffmann Tamás (FIDESZ) újbudai polgármester kényszerpolgári munkaszolgálatra soroz fenyegetéssel 1500 GDP termelő férfit. Bár a katasztrófavédelem kimondta, hogy tévesen, Hoffmann Tamás (FIDESZ) újbudai polgármester már lassan egy hete sunnyog és nem áll ki a nyilvánosság elé, lefújni az egész elhibázott akciót. Hoffmann Tamás (FIDESZ) újbudai polgármester alighanem így készül a választásokra ...

:))

Orbángárda (törölt) 2012.09.28. 12:38:26

Kiderül előbb vagy utóbb, mire kell a sok ingyenmunkás: gigaberuházásban EU-rabszolgának, gátépítésre a Duna mentén:
index.hu/belfold/2012/09/28/oriasi_eu-penz_a_dunai_gatakra/
süti beállítások módosítása