Újbuda milliókkal támogatja a szemetelőket
2017. március 20. írta: Szentimreváros

Újbuda milliókkal támogatja a szemetelőket

Barátok közt mindent szabad?

Albertfalvi olvasónktól az alábbi leveket kaptuk a napokban, melyet szeretnénk megosztani hűséges olvasóinkkal, hogy aztán közösen mondhassunk róla véleményt:

Tisztelt Szentimreváros Blog!

Albertfalván a Sáfrány utcában lakom és abban a "szerencsében" van részem, hogy nem messze az ablakomtól található egy szelektív hulladék sziget, amivel alapvetően nem lenne baj de sajnos úgy látszik, hogy ennek használatához még nem alakult ki a megfelelő kultúra. Sok gyűjtő megszűnt a környéken emiatt hamar megtelnek az itteni kukák is és ha már idehozták a szemetet akkor ledobják a gyűjtők mellé, ettől állandóan koszos a környék. A szemetesek becsületére legyen mondva hetente eltakarítják a mocskot, de ez csak felbiztatja az embereket, hogy nyugodtan lehet szemetelni, úgyis elviszik.

Jó ideje megfigyeltem, hogy a rendszeresen nagy mennyiségű papírdoboz kerül a kukák mellé ami egy zöldségestől származik, sokszor nem üresen hanem rohadó szemét is van ezekben. Aztán láttam, hogy ezeket a dobozokat egy fehér furgonból dobják ki, meg sem próbálva összehajtva a gyűjtőkbe rakni. Aztán láttam, hogy ez a furgon rendszeresen a CBA-val szemben a Fehérvári úton a zöldséges mellet parkol, így összeállt a kép.

A problémát jeleztem a körzet önkormányzati képviselőjének aki megígérte, hogy utánanéz és mondta azt is hogy valami ülésen tárgyalni fogják a járda használati engedélyét mert azt kedvezményesen szeretné használni. Ígérte, hogy az ülés után visszajelez. Vártam, vártam de nem hívott ezért megint én kerestem és azt mondta, hogy hiába jelezte ezt a problémát mégis megkapta a kedvezményes utca használati engedélyt.

A játszótéren már a szülők közt is terjed az a pletyka, hogy a zöldséges baráti viszonyt ápol néhány kerületi befolyásos emberrel. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de hogy néhány embernek mindent lehet az biztos.

Mellékelek néhány képet, amin látszik, hogy amit egyik nap a bolt előtt gyűjt az másnap a szelektív kukák mellé van dobva.

Üdvözlettel,

Sáfrány utca 50. lakója

És akkor jöjjenek a képek:

zoldseges03.jpg Így néz ki szelektív sziget környéke szinte minden nap

zoldseges01.jpg A szemét halom egyik nap járdán gyűlik a zöldséges mellett..

zoldseges04.jpg ...ami másnap már a kukák mellé van dobva.

zoldseges02.jpg A fehér furgon amiből a szemetet kidobálják rendszeresen a zöldséges mellett a zöldterületen parkol

Egy kis keresgélés után kiderült, hogy a fenti problémát az újbudai önkormányzat Gazdasági Bizottsága március 9-én tárgyalta (5.2 naprend: Budapest, XI. kerület Fonyód utca – Fehérvári út sarkán álló pavilon közterület-használati díjának mérséklése címen). 

Az előterjesztés szerint a közterület-használati díj 1.032.000.- Ft, lenne egy évre melyet a bizottság 250.870.- Ft-ra mérsékelt, immár nem először hanem -az előterjesztés szövegéből ez következik- ez már előző években is így történhetett.

zoldseges06.jpg

Évente közel 800.000.- Ft-al támogatja a zöldséges vállalkozást az újbudai önkormányzat, ami összességében több milliós kedvezmény az elmúlt években. 

Joggal merül fel a kérdés, hogy ha a bizottság tudott a fenti a problémáról akkor miért adott továbbra is kedvezményt? A szelektív gyűjtő valóban azért van, hogy ide kerüljön a pl. papír hulladék, de ennek azért vannak szabályai, összehajtva az edényekbe kell azokat helyezni, nem pedig nemes egyszerűséggel mellé hajítani, hogy aztán a szél más ablaka alá sodorja.

Még egy kis érdekesség: az utolsó képen is látszik, hogy a furgon a a zöldterületen parkol (a levélíró szerint rendszeresen. A kerületi közterület-felügyelet éber munkatársai máshol drákói szigorral büntetik az ilyet. Itt ezt is lehet büntetlenül? Ez is jár a támogatás mellé?

Ezek után ha valaki nem akar a szelektív szigetig gyalogolni elég ha leviszi a zöldségesig, majd onnan úgyis átkerül a kukák mellé.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szentimrevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr9312351855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_B_ 2017.03.21. 09:36:53

Az ilyen tahó furgonosok kerekei nálunk ki szoktak lyukadni, néha a tükrük is bereped a nagy hőingadozástól.

zolikam71 2017.03.21. 10:40:22

Az szép!A 12m2-es zöldséges tönkretesz még mintegy 50nm2 területet a szemetével,meg a furgonjával,és ezt még támogatják is!Tudnék róla cifrákat írni,de ezt rábízom a képzelő erőre,különben csuklana a zöldséges anyuka!

Zhodiák 2017.03.21. 10:51:38

Kísértetiesen ugyanez történik Óbudán is a Meggyfa utca-Bogdáni út kereszteződésében, annyi a különbség, hogy ott nem egy tahó zöldséges termeli a szemét egy részét, hanem sokan mások. Mikor lakóként írtam levelet az Közterületeseknek, hogy nem lehetne-e ezt az illegális szemétlerakókt megszűntetni, az volt a válasz, hogy csak az Önkormányzat dönthet erről. Írtam az Önkormányzatnak, aki azt válaszolta, hogy a Közterületesek döntenek erről, de majd felülvizsgálják. Ez több, mint fél éve történt, a szemétlerakó azóta is ott áll és szép, szeles időben az egész környéket beteríti a kukák mellé ledobott szeméttel.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.03.21. 10:53:28

Mit várunk egy olyan országban, amelynek parlamentje maga is egy nagy szelektív hulladékgyűjtő? Nézzük meg, hogy vannak "kikontraszelektálva" az országgyűlési és az önkormányzati képviselőink! :)
A lényeg, hogy jóban kell lenni a törvények felett álló döntéshozókkal, és akkor már ránk sem vonatkoznak a jogszabályok, oszt' visszaélhetünk bármivel és dőlhet a lé... :)
Magyarország jobban tejel! (az egyenlőbbeknek...)

Treff Bubi 2017.03.21. 12:36:29

Én ismerem ezt az embert, az áruja jó minőségű és mindenképpen olcsóbb a CBA-énál, de elég tenyérbemászó képű, arrogáns forma, ráadásul mindig ott lebzselnek a bolt körül az alkesz haverjai. Nem egy hívogató jelenség, na.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.03.21. 13:06:45

@Treff Bubi: Kinek milyen áruja nem jobb és olcsóbb a CBA-énál? :)))
Nem véletlen, hogy a kormány ezt a szintén kontraszelektált haveri céget csak úgy tudja megmenteni, ha mindenféle zagyva adóval sújtja az összes többit.

VakondM 2017.04.22. 17:28:24

Vissza kell vinni neki, ugyanúgy hogy Zuglóban tették:
index.hu/video/2017/04/21/szemet_zuglo_gyros_illegalis/
süti beállítások módosítása