Újbudán fordítva ülnek  a szelektív hulladékgyűjtés lovára
2014. január 24. írta: Szentimreváros

Újbudán fordítva ülnek a szelektív hulladékgyűjtés lovára

Hónapokkal hamarabb szüntetik meg Újbudán a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket, mint ahogy a házakhoz megérkeznének a szigeteket kiváltó gyűjtőedények.

Már közel 10 éve annak, hogy a a kerületben elindult a szelektív hulladékgyűjtés rendszere, első körben a közterületeken kihelyezett hulladékgyűjtő szigeteken. Persze a bevezetés nem volt zökkenőmentes, de a szelektív szigetek száma egyre szaporodott és a lakók is egyre fegyelmezettebben kezdték el használni ezt a lehetőséget, mert hamar felismerték, hogy a környezetvédelmi szempontok mellet zsebre is megy a játék, hisz így elég lesz kevesebb, kisebb kukát rendelni a megmaradó háztartási hulladéknak.

Aztán a szelektív hulladékkezelés újabb állomásaként, 2010-ben az akkori önkormányzat kísérleti jelleggel bevezette a házankénti, szelektív hulladékgyűjtést Gazdagréten. A program sikeresnek bizonyult, így rövid idő alatt közel 1500 háztartásban alkalmazták ezt a módszert. Ezen és más kerületek sikereken felbuzdulva a Főváros döntése értelmében a kezdeményezést az egész kerületben és fővárosban bevezetik, 2013. tavaszán már ezt olvashattuk az FKF honlapján:

"Társaságunk 2013. március 25-én, a gyűjtőtartályok kiszállításával megkezdte a fővárosban a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés Budapest teljes területére, fokozatosan történő kiterjesztését. A teljes lefedettség várhatóan 22 hónap alatt, 2015-re valósul meg.
A projekt finanszírozása megoldott, miután a Fővárosi Önkormányzat sikerrel pályázott európai uniós forrásra. Szolgáltatásunk keretében a lakóingatlanoknál a papír, valamint a műanyag és fém frakciók együtt kerülnek begyűjtésre."

A házhoz menő gyűjtés természetes folyománya, hogy az eddigi szelektív szigetekre ilyen formában és ilyen számban már nem lesz szükség, ráadásul mindez a közterületek rendjét, látványát is javítani fogja, úgyhogy mindenképpen üdvözlendő.

szelekt1.jpg

Logikus lenne tehát, hogy a miután megérkeznek a házakhoz az egyedi szelektív hulladékgyűjtő edények, folyamatosan szüntetnék meg a hagyományos szigeteket. De azt láthatjuk, hogy Újbudán valaki ismét rossz oldalon nyitotta ki az intézkedési tervet, mert nálunk ez pont fordítva működik: már most megkezdték a hulladékszigetek felszámolását, miközben a kerületi házakhoz csupán augusztus-szeptemberre érkeznek meg a konténerek, kukák. Az ujbuda.hu tudósítása szerint a kerület vezetése szemfülesen észlelte a problémát, sőt személyesen a kerületi Fidesz frakcióvezetőjét, a Gazdasági bizottság elnökét bízták meg az egyeztetésekkel. Mellékelt képeink viszont arról tanúskodnak, hogy nem túl sok sikert érhetett el a frakcióvezető úr. Talán célszerűbb lett volna megbízni egy szakembert, ő esetleg hatékonyabban képviselhette volna az érdekeinket, még akkor is, ha nem lapul a zsebében párttagkönyv.

Az emberek minderről persze semmit nem tudnak, ők megtanulták a környezettudatos magatartást és továbbra is válogatva gyűjtik a szemetet és viszik, illetve csak vinnék a szelektív szigetekre, de azok vagy már megszűntek vagy már az elszállítás előtt megteltek, ami sajnos logikus: kevesebb sziget, jóval hamarabb telik meg, ehhez nem kell matematikusnak lenni. Ebben az esetben az emberek vagy hazaballagnak szelektív szemetükkel, vagy lerakják a konténerek mellé és így a fényképeken  is látható állapotok alakultak ki.

szelekt1.jpg

Felmerül a kérdés: vajon miért nem sikerült megint egy jó programhoz úgy csatlakozni, hogy az a kerület lakóinak érdekét szolgálja? Miért nem lehet akkor megszüntetni a szigeteket, amikor már a házakban vannak a kukák? Ha ez megoldhatatlan, akkor miért nem lehet sűríteni a szállításokat, gyakrabban takarítani a környéket? Ha a Belvárosban vagy a Hegyvidéken mindezt meg lehet oldani, akkor Újbudán miért nem sikerül? A kérdések persze költőiek, de ez az eset is tipikus példája a jelenlegi kerületvezetés ad-hoc, mindenféle tervszerűséget mellőző problémamegoldásának.

A bejegyzés trackback címe:

https://szentimrevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr935771762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lüke 2014.03.20. 09:13:15

a kuplerájos szelektiv konténereket eltüntették, helyette még rengeteg helyen nem adtak kukát
vidd el 5km-re, benzinnel, ez ám a környezetbarát!!!!!
süti beállítások módosítása