Hogyan lett egy 107 éves bácsi a politika játékszere?
Dicséretes és nemes gesztusról számolt be minap az ujbuda.hu, pártatlan, közszolgálati honlap. Egy 107 éves bácsi hallókészüléket kapott a polgármestertől. Arról azonban hallgatott a pártatlan, közszolgálati honlap, hogy e nemes cselekedet nem teljesen önszántából valósult meg. Politikai PR, annak is a gagyi változata.
A tényszerű és hiteles újságírás iskolapéldája, ahogy a történetnek csak a végéről számol be a pártatlan, közszolgálati honlap, az előzmények a feledés homályába vesznek. Minek is bíbelődjünk a részletekkel, csak a siker számít, a dicsőség, gondolhatták a Pulitzer-díjra is esélyes kerületi újságírók (lehet, hogy ezt a cikket a ferencvárosi Fidesz elnök írta, akit a Média11 Kft. foglalkoztat havi több százezer Forintért?) Szeptember 18.-án ugyanis a www.11keruleti-hirhatar.hu honlap arról számolt be, hogy ugyanez a bácsi hallókészüléket kért az önkormányzattól, de Hoffmann Tamás elutasította a kérelmét. Aztán amikor a cikk több internetes fórumon megjelent, Újbuda vezetői észbe kaptak és megijedtek: hirtelen lett megoldás, a bácsi rögtön megkaphatta a hallókészüléket. Az arcátlanság határtalan volt: még arra sem voltak restek, hogy ünnepséget szervezzenek és beszámoljanak róla, mint a szociálisan érzékeny polgármester legújabb jócselekedete. Jó PR lehetőséget láttak a bácsiban és nehéz helyzetében, feltehetően azt gondolták, hogy az előzményeket úgyse ismeri senki. Kamerákkal, fényképezőgépekkel, polgármesterrel, képviselővel mentek ki a 107 éves bácsi lakására, villogtak a vakuk, nyilatkoztak a politikusok, minden szép és jó volt. Az eseményre persze csak a lakáj helyi média kapott meghívást, aki az ügyet megírta és akinek a bácsi tulajdonképpen a hallókészüléket köszönheti, az nemkívánatos volt az eseményen. Mint ahogy az ujbuda.hu pártatlan, közszolgálati honlap is csak a szocreál átadási ünnepségről volt képes írni, az előzményekről diszkréten hallgatnak. Minek is összezavarni az olvasókat a részletekkel...
Kár, hogy maguktól mindez maguktól nem ment. Apróság lett volna egy huszonmilliárdos költségvetésű önkormányzatnak, egy 107 éves bácsinak viszont maga az élet, a kapcsolat a külvilággal. Utólag, kényszer hatására, megfelelési vágyból már hiteltelen, szánalmas rugdalózás. Szánalmas és felháborító az is, hogy egy 107 éves emberből és nehéz sorsából játékszert csinálnak. Egyszer megalázzák, félrelökik, másnap már babusgatják, támogatják.
Azt már tudjuk, hogy nagy dolgokra képtelenek, nincs fejlődés, megállt az élet Újbudán. De ha a képességek hiánya már ilyen kis dolgok elintézésének is akadályává válik, akkor el kell kezdeni gondolkozni azon, hogy van-e mindennek értelme? Talán 140 ezer ember jövője, a főváros legnagyobb kerületének sorsa nem függhet néhány szerencselovag személyes és anyagi ambiciójától. Ha pedig mégis, az már több mint felelőtlenség.
