Légy résen, Újbudán is
2017. október 17. írta: Szentimreváros

Légy résen, Újbudán is

Miközben a környéken lakókkal tárgyalósdit játszanak, sunyiban megkezdődik a 350 lakásos lakópark építése a Feneketlen tónál. Újbudai ingatlanpanama, ami felülír mindent, Makovecz Imrénét és a Fideszes szavazókat is. És még a kormánynak is sok...

Mi folyik itt Újbudán?

Az elmúlt hónapokban tömegével érkeznek hírek a mutyigyanús újbudai telekügyletekről, amelyekhez a kerületi önkormányzat hol bologató Jánosként asszisztál, hol pedig aktív szereplőként egyengeti a baráti vállalkozók minél sikeresebb pénzszerzését. A közpénzből, négy és fél milliárdért, havertól megvett szuperkórház-telek rekordgyorsaságú szabályozás módosítása, a budapesti látképbe nem illő felhőkarcoló engedélyezése után nemrég a Feneketlen-tó mellé tervezet giga lakópark körüli botrányok kerültek nyilvánosságra. Ez utóbbit ráadásul a kerület egyik legnyugodtabb részén, nem mellesleg Újbuda talán leginkább kormánypárti szavazók által lakott Szemtimrevárosi részén tervezik megvalósítani. Az ügylet tipikus példája annak, hogy a kerületi vezetés és a kormányközeli vállalkozók már a saját szavazóikat, a korábban fenntartások nélkül Fidesz szimpatizáns konzervatív, polgári szavazókat is képesek semmibe venni, ha pénzről van szó. (nem teljesen független ettől az esettől az elmúlt hónapokban megfigyelhető tendencia, amikor a gondolkodó szavazók tömegesen pártolnak el a Fidesztől, "átadva a helyüket" a képzetlenebb, befolyásolható, már egy színes bőrű turistától is szívrohamot kapó zembereknek. Solyóm László, Mellár Tamás, Chikán Attila, vagy akár a szentimrevárosi polgárok helyett jönnek az őcsényi örjöngők, akikkel sokkal egyszerűbb - és olcsóbb - választást nyerni...)

gmap_budagardens.jpg

A történettel már sokan foglalkoztak, mi a kerületi önkormányzattal kapcsolatos szálakról írnánk. A Diószegi utca ingatlan (ÉMI irodaház) furcsa privatizáció után néhány korábbi főcserkész, Fidesz közeli "üzletember" tulajdonába került, akik Buda Gardens néven giga lakóparkot akarnak (fognak) ide építeni. A környéken élőket erről előzetesen persze senki nem tájékoztatta, a hír hideg zuhanyként érte őket. A helyiek tiltakoztak és természetesen az önkormányzat válasza sem maradhatott el.

Na, vajon mit is talált ki bölcs kerületvezetőnk? Igen, igen az elmúltnyócév, na meg persze maga Molnár Gyula volt polgármester tehet mindenről. A nyilatkozatot csak papíron láttuk, szóban valószínű még Hoffmann Tamás kerületvezető sem tudta volna röhögés nélkül rákenni a szocikra a 2017-es fejlesztést és szabályozásmódosítást.

hoffmannnyiltakozat_budagardens.jpg

Már a fenti nyilatkozatban is vannak ellentmondások, hisz a 2002. decemberében elfogadott terv szerint csak hasonló -intézményi- funkciót enged meg a szabályozás, lakóparkról szó sincs, ezt már csak Hoffmannék tervezett módosítása fogja lehetővé tenni. A nyilatkozat ráadásul a polgármester teljes tájékozatlanságát -vagy szándékos csúsztatását- is bizonyítja, hisz egy ilyen terv nem néhány nap alatt megy át a hivatal útvesztőiben. Az sem teljesen világos, hogy ha a mostani kerületvezetés módosítja a szabályozási tervet, akkor miért egy 15 évvel ezelőtti döntést szapulnak? Ami alapján amúgy semmilyen fejlesztés, építkezés nem történt az érintett területen az elmúlt 15 évben.

Ráadásul az akkori döntés nem enged meg semmilyen lakópark beruházást, ellentétben a tervezett új szabályozási tervvel. Arról nem is beszélve, hogy a 2002-es döntés teljes konszenzussal lett elfogadva, ezt akarja most felrúgni Hoffmann Tamás néhány haver meggazdagodása érdekében.

A 2002 decemberi szabályozási tervet ugyanis a kerületi képviselő-testület 30 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett fogadta el. A képviselő-testületben ebben az időben a polgármestert adó MSZP-SZDSZ koalíciónak 20 fős többsége volt, amiből következik az, hogy ez nem egy erővel átvitt előterjesztés volt, az akkori ellenzék is 10 igennel támogatta. A jegyzőkönyvből még az is kiderül hogy az előterjesztésen sem vita, sem kérdések nem voltak. Hoffmann Tamás akkor önkormányzati képviselő volt (nem ő volt az egyetlen nemmel szavazó...), semmilyen nyomát nem lelni, hogy akárcsak egy mondat, egy levél, egy kérdés erejéig különvéleménye lett volna. A 2002-es választások után felálló bizottságok már nem is tárgyalták ezt az előterjesztést: a bizottsági köröket még az előző, Fideszes önkormányzati vezetés alatt "futotta" meg, melynek Hoffmann Tamás akkor mint a Vagyongazdálkodási bizottság elnöke, aktív tagja volt. A szabályozási terv elindításáról 2001 márciusában döntött az akkor illetékes bizottság, költségviselőként az ÉMI Kht lett megjelölve (ami szintén azt támasztja alá, hogy az az állami cég nem lakófunkciót, hanem intézményi fejlesztést akart megvalósítani, bár később abból se lett semmi), de a többi bizottsági döntés is még az előző -FIDESZ vezette- önkormányzat idejében történt. Mindezekkel amúgy nem is lenne semmi baj, mert az a szabályozás nem enged meg semmilyen lakópark építkezést a területen, sőt érdemben -a korábbiakhoz képest- nem is növelte a beépíthetőséget és a környék terhelhetőségét. Ellentétben a most tervezett építkezéssel, ahol 350 lakást akarnak bezsúfolni egy kifejezetten békés, nyugodt városrészbe.

A taktika tehát egyértelmű, mégha kissé butácskának is tűnik. Kend rá az elődökre, csinálj úgy mintha egyeztetnél a lakókkal, de közben egyengesd az útját a beruházásnak.

18522229_78cc352ef86d4214dbbc0cd70b17799d_wm.jpgA terület új gazdái. Résen voltak... (forrás: cserkesz.hu)

Annak ellenére ugyanis, hogy Hoffmann megígérte a helyi közösségekkel az egyeztetést a készülő új szabályozásról, a munkák szép lassan, suttyomban megkezdődnek: egy októberi bizottsági ülésre már mint "Diószegi lakópark"-ként kérték a tulajdonosi hozzájárulást a közmű fejlesztéshez. Időközben a területen rohamtempóban megkezdődtek a bontási munkálatok is, amiről a környék lakói szintén nem kaptak előzetes tájékoztatást. Mindezek azt támasztják alá, hogy a tervezett lakópark akkor is megvalósul, ha cigány gyerekek potyognak az égből.

Tovább erősíti az önkormányzat érintettségét - hogy finoman fogalmazzunk - az a tény is, hogy  a lapértesülések szerint, az állami terület megvételét kettő (!) helyen hirdették meg 2016-ban: az ÉMI honlapján és az önkormányzat egyetlen hirdetőtábláján. Mindkettő komoly eléréssel rendelkezik, ingatlanosok ezekkel kelnek-fekszenek... Azt pedig feltehetően senki nem gondolja komolyan, hogy egy önkormányzati hirdetőtáblára a polgármester engedélye nélkül ki lehet rakni egy ilyen horderejű pályázatot.

Sokan azt sem értik, hogy az önkormányzat miért nem szállt be vevőként az ügyletbe? A másfél milliárdos ár a kerületnek nem megfejthetetlen történet, ráadásul a többlépcsős adás-vétel végső vevőjének az önkormányzat is el tudta volna adni busás haszonnal a területet, ha akarta volna. De valamiért nem akarta.

gret_budagardens.jpg

Hogy el tudjuk képzelni a méreteket: hasonló méretű, 350 lakásos lakópark építése Sasadon. Ilyet terveznek a Feneketlen-tóhoz...

Kormánypárti forrásaink szerint a tervezett szabályozási módosítás semmiben nem veszi majd figyelembe a lakók és a tiltakozók kéréseit, a lakópark az eredeti elképzelések szerint fog megépülni, a beígért egyeztetés csupán  színjáték.  Színjáték olyan konzervatív értelmiségiekkel, mint Makovecz Imrénével, Entz Gézával, neves építészekkel, művészekkel vagy a közel ezer tiltakozóval. Hoffmannék nemhogy a lakók  (elismert építészek által elkészített) kompromisszumos javaslatát nem fogják elfogadni, de semmilyen engedményre nem hajlandóak a beépítés területén, ami akárcsak egyetlen petákot is kivenne a haverok zsebéből.

bontas1_budagardens.jpgSzép csendben megkezdődött a bontás is

Mindezt nem csak az a tény erősíti, hogy a beruházók a Fidesz környékéről kerültek elő, de az is, hogy a terv nem újkeletű, egy tudatosan és alaposan végiggondolt ügyletről beszélhetünk, amit nem idén kezdtek előkészíteni. Városházi pletykák szerint ugyanis a közelmúltban átadott Bocskai út új kanyarodó sávja is már a lakópark megnövekedett közlekedési igényei miatt lett kialakítva, egy kis összekacsintás után ennek a költéségét is közpénzből sikerült megoldani.

bocskai_kanyarodo_alairas_budagardens.jpgÉvtizedekig itt csak szabálytalanul lehetett balra kanyarodni, most már külön kanyarodósáv és lámpa segíti a leendő lakosokat autósokat...

Tovább erősíti az önkormányzat érintettségéről szóló gyanút, hogy nehéz elképzelni olyan beruházót, aki ilyen nagyságrendű vállalkozásba belekezd anélkül, hogy az önkormányzattal egyeztetett volna. Mennyire életszerű a mai Magyarországon, hogy egy milliárdos teleküzlet, 350 lakás megálmodása után a polgármester azt mondja, hogy bocs, de én a lakók oldalán állok, ezt biztos nem építitek meg, szedjétek le a honlapotokról az értékestés menűpontot. Merthogy a beruházó honlapján, már van telefonszán és mail cím, ahol a lakások értékesítésével kapcsolatban lehet érdeklődni. Nem győzzük emlékeztetni a kedves olvasót, hogy a területnek nincs olyan szabályozási terve, ami alapján ez a beruházás elindulhatna és akár egyetlen lakást is építhetnének ide. Csak annyit tudunk, hogy folyamatban van a szabályozási terv módosítása, azt viszont homály fedi, hogy mikor, ki és miért rendelte azt meg, ki fizeti, mikor tárgyalja a testület és mennyiben lesz összhangban a beruházó nyáron bemutatott terveivel...? Ha ezekre a kérdésekre választ kapunk, akkor tisztábban látszik majd az önkormányzat szerepe ebben az ügyletben, elvileg kiderülhet, hogy Hoffmann Tamás mégsem a pénzéhes beruházók, hanem a lakók oldalán áll.

De ébredjünk fel és térjünk vissza a mai magyar valóságba. A projekt és annak önkormányzati kapcsolata elég egyértelműnek tűnik, hiába próbálja a kerületi vezetés azt a látszatot kelteni, hogy kész helyzet elé állították vagy elmúltnyolcév. Minden jel szerint egy olyan ingatlanügylettel állunk szemben, ami nemcsak bírja a kerületvezetés támogatását, de annak előkészítése Hoffmannék aktív közreműködésével és lobbizásával zajlik a színfalak mögött. Hogy ezt az ámokfutást a lakók meg tudják-e állítani vagy csak utólag fog az igazságszolgáltatás igazságot szolgáltatni, az a jövő zenéje.

Addig se feledjük a kiscserkészek jelmondatát: Légy résen! Ne engedjük, hogy ezek bármit megtehessenek!

legyresen_budagardens.jpg

 P.s.

Itt tud csatlakozni a környéken lakók tiltakozásához:

fboldal_budagardens.jpgA tiltakozók FB oldala (Katt a képre!) 

makoveczne_alairas_budagardens.jpgA képre kattintva alá tudja írni az online petíciót

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szentimrevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr5112974566

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lehetne hasznos a Buda Gardens? 2017.10.17. 17:26:37

Igen kemény mérkőzés látszik kibontakozni a szentimrevárosi konzervatív elit értelmiség, és egy nagy beruházó cég között. A kerületi képviselő-testület hozza meg a döntést majd, hogy milyen feltételek mellett engedi lakóövezetté nyilvánítani az érintet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2017.10.18. 08:14:32

Sajnos ebből a cikkből is elegánsan kimaradt egy lényeges motívum: ezek az "urak" már NEM tagjai a cserkészszövetségnek, ugyanis a posztjaikról évekkel ezelőtt menesztették őket és ki is tették a cserkészetből a szűrüket. Kérem a tisztelt publicistákat, tartsák magukat liberális világunk alapértékeihez és PONTOSAN tájékoztassanak. Ezzel elkerülhető, hogy mások becsülethez és jó hírnévhez kötődő jogai sérüljenek. Előre is köszönöm.

K0BA 2017.10.19. 09:53:32

@Ad Dio: Abszolult harmadlagos hogy cserkészek voltak, az meg pláne nem lényeg (az események szempontjából), hogy már kihajították őket. Ez az ügy a beruházásról szól, és a helyiek harcáról. "Cserkészezés" csak illusztráció. Senki nem gondolná a cikk hatására (szeritnem) a cserkészek ingatlanpanamázós korrupt alakok.