Újbudán még mindig nem fejezték be a Vizes VB-re készülő beruházást
2017. augusztus 12. írta: Szentimreváros

Újbudán még mindig nem fejezték be a Vizes VB-re készülő beruházást

bibo_170812.jpg

Több hete végett ért a Vizes VB, már a rakpartról is elbontották a csilliárdokba kerülő ugrótornyot, Hosszú Katinka azóta már más versenyeken is gyarapította érmei számát. Mindeközben Újbudán mintha megállt volna az élet. Egy korábbi cikkünkben írtunk róla, hogy a Ménesi út környékén élők életét felforgatta egy beruházás, mely a VB rendezés okán megnövekedett szállás igényt hivatott megoldani.

Újbuda Képviselő-testülete még decemberben, sürgősséggel, kiemelt beruházásra hivatkozva elfogadta a Ménesi út környékének rendezési tervének módosítását, mondván, hogy a Bibó kollégiumot át kell alakítani, mert ezzel lehet majd megoldani a megnövekedett szállásigényt. Az áthallás már akkor nyilvánvaló volt közpénzek felhasználása és a FIDESZ számára kultikus jelentőséggel bíró szentély közt.

bibo_eloterj.jpg

A mai napon az arra járó gyanútlan járókelő, nem egy frissen felújított kollégiummal találkozhatott, hanem lezárt utcával, kerítéssel és egy félkész épülettel.

bibo_170812.jpg

Ez nem kicsit, ez nagyon nincs kész! Nemhogy a VB-re (főleg, hogy azon már túl vagyunk), de még a szeptemberi szemeszter kezdetére sem lesz átadva a kollégium.

Úgy látszik Újbuda vezetésének megint sikerült egy közpénzlenyúláshoz asszisztálnia. Joggal merül fel a kérdés, hogy hány ehhez hasonló beruházást próbáltak meg a kiemelt beruházásként hamis indokokkal sürgősséggel elsütni szerte az országban.

Korábban az itt lakóknak azt ígérték, hogy az utca lezárása csak ideiglenes lesz, de ez sem tartották be a kivitelezők.

menesi_01_blog.jpg

  Az útzár folyamatos az ígért határidő már rég elmúlt. Valamiért nem csodálkozunk...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szentimrevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr2512742126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2017.08.13. 10:41:48

Felejtsd el, hogy a vizes VB-re épül.
Akkor minden rendben van. Nem?
Izzadt, büdös írás.

igazi hős 2017.08.13. 10:57:50

@röf: Miért lenne rendben? Pont azért nem volt rendes közbeszerzés, mert a VB "kiemelten fontos közérdek" és erre hivatkozva számolatlanul lehet szórni a pénzt az arra érdemeseknek. És persze hirtelen jött az ötlet, hogy újítsák fel, ezért nem volt idő végigvinni a normál procedúrát, és kénytelenek voltak kijelölni egy haveri céget. Végül is csak 3 évük lett volna. Bár ez a kormány egy augusztus 20-i tűzijátékot is képes sürgősséggel, a közbeszerzés kihagyásával lerendezni, akkor min csodálkozunk? Hogy még nem loptak el mindent?

röf 2017.08.13. 11:02:50

@igazi hős:
Jááj, nem mondod hogy kitiltottál...
Egyem is meg a drága szivedet....
Szarom le :)

BiG74 Bodri 2017.08.13. 11:36:25

Már megint lopnak, vagy még mindig?

Indriq 2017.08.13. 11:52:17

@röf: ez jó elv, tehát ha valaki eltörné az állkapcsod, neki is azt mondanád: felejtd el, hogy ez törvénysértés :)

BiG74 Bodri 2017.08.13. 11:57:24

@Indriq:
Nem. Egyszerűen felejtse el, hogy ki törte el, az állcsontját, mert krónikus emlékezés esetén, van még törhető csont. Szép maffia tempó, nem?

anyadmajma 2017.08.13. 14:00:37

@Indriq: á, hagyd, ez a hazaáruló bolsevik geci @röf: csak pénzért jár ide szopni.
Ha a gyurcsány fingik a verandán már nem eszi meg az ebédet, de ha az orbán felguggol az asztalra, és teleszarja a tányérját, előveszi a nagykanalat.
Ennyit tudnak.
süti beállítások módosítása