Újbudai Gerrymandering, avagy ne bízz semmit a véletlenre
2014. április 29. írta: Szentimreváros

Újbudai Gerrymandering, avagy ne bízz semmit a véletlenre

Furcsa módon rajzolták az önkormányzati körzetek határait. A véletlennek vagy valami másnak köszönhetően a kormánypártok ősszel egy kicsit több körzetet tudnának így megnyerni…

A Fidesz választási törvénykezésének újabb állomásához érkeztünk el idén tavasszal. Az előző parlament úgy rendelkezett, hogy március 31.-ig lehetőség van átrendezni az önkormányzati körzetek határait. Bár Újbudán a korábbi körzetek, egy kivétellel megfeleltek a törvényben előírt elosztásnak (közel azonos lakosságszám), kerületünk jegyzője valami rejtélyes okból (?) kifolyólag nem ezt az egyetlen, minimális korrekciót hajtotta végre, hanem gyökeresen átrajzolta a választókerületek határait. Ennek a végeredménye pedig az lett, hogy számszerűsítve mindegyik megfelelt a törvényi előírásoknak, leszámítva egyetlen körzetet. Pontosan úgy, mint a korábbi állapotban… A helyi törvényesség őrének úgy sikerült fenekestül felforgatnia mindent, hogy a végeredmény ugyanaz lett, mint amiből kiindult. Persze csak látszólag és technikailag, merthogy politikailag minden megváltozott. A valódi végeredmény az lett, hogy a kormánypártok az új határokkal jóval több egyéni mandátumot tudnak szerezni, mint korábban.

800px-The_Gerry-Mander.png1812 óta ez a sárkány szimbolizálja a választási körzetek manipulatív átrajzolását (Boston Centinel)

Fontosak egyáltalán a körzetek határai egy kerület esetében? Vagy egyszerűen tessenek megnyerni minél több szavazót és akkor nincs jelentősége a dolognak? Ez a dolog azonban nem ilyen egyszerű. A politológiai szakirodalomban gerrymandering-nek nevezik azt az „eljárást”, aminek a lényege, hogy olyan körzeteket „kell” kialakítani, ami a legtöbb mandátumot hozhatja a hatalmon lévőknek és a legkevesebbet az ellenzék pártjainak. Ezt az tisztességtelen és alapjaiban antidemokratikus eljárást persze nem Újbudán, mégcsak nem is az új kazah barátainknál találták fel, hanem a modernkori liberális demokrácia szülőhazájában, az Egyesült Államokban. A hatalmuk elvesztésétől rettegő politikusok azóta imába foglalták Elbridge Gerry massachusetsi kormányzó nevét és módszereit. Napjainkban Áder Jánostól kezdve Miskolcon át Újbudáig számos igazi demokrata és hűséges kiszolgálója tekinti példaképének az amerikai politikust. Ma már azt is tudjuk, hogy az új választási törvény és az új körzethatárok miatt (is) van a Fidesznek kétharmada, tehát a módszer hatékony és követendő. Legalábbis Belorussziában biztos, de úgy látszik Újbudán sem csak az elvek számítanak.

Egy önkormányzatnál ugyanis más szempontok érvényesülnek a körzetek kialakításánál, mint az országgyűlési körzeteknél. Míg a parlamenti képviselők, ciklustól, pártoktól függetlenül elsősorban nem a választókerületüket, az ott élőket, hanem a pártjukat képviselik a nagy házban, addig egy önkormányzati képviselő, aki néhány ezer embert képvisel, elvileg jelentős részüket személyesen is ismeri, az ő munkája valóban az őt megválasztó szűkebb lakókörnyezet és városrész érdekképviselete. Merthogy ezek a körzetek általában városrészeket ölelnek fel, foglalnak magukba.

gerrymander.png

A rendszer lényege. Ugyanazokkal a szavazókkal, más határokkal lehet 3:1 és 1:3 is

Újbudán is így volt ez egészen mostanáig, amikor valakik valami egészen abszurd és megmagyarázhatatlan határokat húztak meg az őszi választásra. Korábban volt gellérthegyi, szentimrevárosi, lágymányosi, kelenföldi képviselő és még sorolhatnánk a kerület városrészeit. Az új rendszerben ezek, az önkormányzatiság alapjait képező egységek megszűntek és matematikai, politikai szempontok alapján olyan körzetek jöttek létre, ami semmivel sem magyarázható, indokolható. Létrejöttek olyan önkormányzati választókerületek, amelyek 3-4 városrészt is magukba foglalnak, szétszabdalnak történelmi városrészeket akár 3-4 részre is, valami egészen más szempontok és érdekek miatt. Van olyan körzet, ami magába foglal kelenföldi, albertfalvi és kelenvölgyi részeket, vagy olyan, ami gellérthegyi, lágymányosi, szentimrevárosi részeket ölel fel, elképesztő határokkal. A gazdagréti lakótelepet pedig, ami pont egy önkormányzati körzet mérete lehetne, háromfelé vágják és hozzácsatolják ezeket a részeket az egészen más hagyományú, kultúrájú, más problémákkal, előnyökkel és hátrányokkal rendelkező Sas hegyhez és Sasadhoz. És persze elosztják, pontosabban felosztják a gazdagréti ellenzéki szavazókat az egészen más politikai nézeteket valló sas hegyi és sasadi választók között.

Merthogy az egész újbudai gerrymanderingnek ez az értelme és lényege. Leszámítva a 2010-es választásokat, a kerületben az elmúlt 24 évben mindig kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok jobb és baloldal között, az önkormányzat testületeiben a polgármestert adó pártok és az ellenzék pártjai hasonló arányban képviseltették magukat. A mostani ciklust leszámítva erős többség sosem volt a rendszerváltás óta a kerületben: hol egy szavazaton múlott Molnár Gyula ingatag többsége, hol az MDF-re volt szüksége a szociknak, hol a MIÉP-re a Fideszes Juhos Katalinnak. De megélhettünk már Fidesz-SZDSZ-MSZP koalíciót de olyat is, hogy az MSZP kötött koalíciót az MDF-es polgármesterrel. Talán pont ennek a kiegyensúlyozott, kompromisszumokra és együttműködésre kényszerítő helyzeteknek volt köszönhető a 2010-ben megtört 20 éves fejlődés. Az áprilisi választások eredményei is azt jelezték előre, hogy helyreállhat a kiegyensúlyozottabb erőviszony Újbudán: a Fidesz mindössze 4-5 százalékkal előzte meg a magukat kormányváltóknak nevező furcsa képződményt, ez pedig előrevetítette a szorosabb őszi eredményt.

ujbuda_korzte_vreszek_2.jpgÚjbuda városrészei és az azokhoz nem illeszkedő, furcsa határú körzetek

A nyuszi és a jegyző aztán valami egészen különleges ajándékkal kedveskedett a kormánypártoknak Újbudán. A március 31.-i határidő után hetekkel, megjelent a kerület honlapján egy határozat(féleség), március 13.-i dátummal, amiből kicsi utánajárással és türelemmel megrajzolhatóak a kerület új önkormányzati körzetei. Térképet ugyanis nem raktak mellé, csak egy nehezen értelmezhető határozatot és táblázatot. Ugyancsak kételyeket ébreszt az emberben, hogy a többi választási határozattól eltérően (amiket azonnal kiraktak a honlapra), a helyi és törvényi előírások ellenére miért nem tették közzé mindenki számára ezeket a körzethatárokat, csak a fellebbezési határidő lejárta után hetekkel? Hab a tortán, hogy a nagy sietségben, az életrajza szerint jogvégzett jegyző, dr. Horti István, a határozat indoklásában egy olyan paragrafusra hivatkozik, ami nem is létezik. Információink szerint a kerületi pártok semmilyen információt nem kaptak az átalakításról, a múlt heti testületi ülésen megkérdezett jegyző hangszálproblémáira hivatkozva későbbre ígért írásbeli tájékoztatást.

Milyenek is ezek az új körzetek? Jók. Mármint a kormánypártoknak. Nem kicsit, nagyon. Az ellenzéknek meg rosszak. Nem kicsit, nagyon. Az április 6.-i eredményekkel és a régi körzetekkel kalkulálva a kormánypártok az őszi választásokon a körzetek harmadát elveszítették volna, másik harmadát pedig nagyon kis többséggel, 1-2 százalékkal nyerték volna meg, így akár a testületi többségük is veszélyben forgott, hacsak addig Mesterházyék nem szanálják teljesen az MSZP-t. Az új körzetekkel ez már egy kicsit másként néz ki: az átrajzolások következtében a körzetek kétharmadát meg tudja nyerni a kormányoldal és még a legrosszabb forgatókönyv szerint is kényelmes testületi többséget tudnak összetákolni maguknak. Ugyanazokkal a számokkal, csak más határokkal. A legrosszabb forgatókönyv pedig a Fidesz számára, hogy Molnár Gyula kimászik a gödörből, májusban felmentik, októberben újraválasztják,  így akár az is előfordulhat, hogy egy ellenzéki polgármester néz majd farkasszemet a Fideszes többségű testülettel, akárcsak Esztergomban.

306_par.jpgKeretben a jegyző indoklásának egy részlete, alatta a hivatkozott paragrafus. Ami nincs.

De ne szaladjunk ennyire előre, mert a dolog mégsem ilyen egyszerű! A politika, különösen az önkormányzati politika még a mai Magyarországon is az emberek szolgálatáról kell, hogy szóljon, kevésbé a pártokról. Ha egy sikereket felmutatni képtelen polgármester, jogi és matematikai trükkökkel próbálja fenntartani a hatalmát, akkor feltehetően akkora a baj, amit ilyen manipulációkkal már nem biztos, hogy meg lehet menteni. Még akkor is, ha a fenti okfejtés és számolgatás teljesen fölösleges, mert a baloldali ellenzék jelenleg maximális sebességgel száguld a teljes önmegsemmisülés felé, lehet, hogy a körzetek átrajzolása semmilyen hatással nem lesz az eredményekre. De az is lehet, hogy Hoffmann Tamás négy éves kormányzása képes "ellensúlyozni" a baloldal jelenlegi állapotát és egy újra összeálló baloldali blokk megszorongathatja a Fideszt. Merthogy az elmúlt négy év a kudarcok és eredménytelenségek sorozata volt, gyakorlatilag semmilyen saját kezdeményezésük nem volt, amibe belekezdtek elrontották. Gyakorlatilag az egyetlen sikerük a Gomba átadása lehetett volna, de az is közel egy éves csúszásban van. Már rég kész van a Körtér, a metró, de a Gombán még vadul dolgoznak a 2013. július 28.-i átadási határidőt hirdető tábla alatt. Ilyen teljesítménnyel az egyik oldalon és ilyen csapattal a másik oldalon tehát minden elképzelhető és annak ez ellenkezője is… Aki pedig nem bízik a saját képességében és népszerűségében, annak semmit sem szabad a véletlenre bízni!

illinois-4th-district-map-gerrymandering.jpgAzért van még mit tanulni Újbudán a hatalmuk elvesztésétől rettegő politikusoknak...

Ráadásul áprilisban arról döntött az ország, hogy Orbán Viktor Magyarországát vagy egymással marakodó politikusokat, program és vízió nélküli kormányzást akarnak-e? Újbuda lakói kis többséggel ugyan, de a kisebbik rosszat, Orbán Viktort választották. Ha valami csoda folytán addig kihúzza a polgármester, akkor ősszel Hoffmann Tamás négy éve lesz a mérlegen. Ahol nincsenek víziók, se látszat, se valóságos eredmények, programok, erős és karakán vezető, csak a ma túlélése, a holnap meg majdcsak lesz valahogy. Ahol kézzelfogható sikerek helyett óriásplakátokon hirdetik a sikereket, semmi másról nem szól az önkormányzati politizálás, mint haverok és párttársak elhelyezéséről, előrehaladás helyett visszafelé mutogatásról, tettek helyett buta és pártállami kommunikációról, tisztességes és bátor megmérettetés helyett gyáva trükközésről.

Valamit tényleg kellett tenni, ennyi jutott eszükbe.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szentimrevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr246095769

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mikor lesz nemzeti érték a tehénsz@r? 2014.05.12. 00:52:37

Láthatóan a Fidesz kommunikációs stábja megint nem egyeztetett, így most azt akarják védeni, amiről még ők engedték meg, hogy vágható és irtható természetvédelmi területen. Az akácot. Felkészül a tehénszar és gyötrőszúnyog...   A képen a nagyszentj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

la.gis 2014.04.29. 22:48:26

No igen, jobb lenne, ha a jobbiknak lejtene a pálya, de sok a panelos, fertőzött zóna, komcsikkal, libsikkel tele. Ezek képesek, s visszahozzák a tolvaj Molnárt a nyakunkra, aki eben guba a jobbfék nyalonc Hofmannal összevetve. :(
Szar ügy, ilyen helyzetben nem tud a demokrata mást mondani, mint hogy győzzön a jobbik.

Újbudai polgár 2014.04.29. 23:07:13

Tényleg remek lenne, ha a jobbiknak lejtene a pálya, akkor ilyen, csökkent képességű figurák vezetnék a kerületet, mint az előző hozzászóló. Ha már akkora magyar vagy, akkor legalább tanulj meg helyesen írni!
De mi lenne, ha nem lejtene senkinek a pálya, senki nem úgy akarna nyerni, hogy okoskodik, machinál, ügyészeket hív segítségül, hanem négy évig dolgozik rendesen és akkor újraválasztják. Nem olyan bonyolult, mégsem akaródzik...

Szigeti György 2014.04.29. 23:47:09

Az a "tolvaj Molnár" még mindig többet tett a kerületért mint a "jobbfék nyalonc" utóda, aki konkrétan semmit nem csinált négy év alatt. Nem csoda ha kell valami hátszél, négy éve az ügyészség, most ez a körzetátrajzolás, de ne csodálkozzunk, mégiscsak jogász...

lstóczy Győző · http://kuruc.info 2014.04.30. 07:14:22

"A központi költségvetés adóssága a múlt héten újabb csúcsra emelkedett. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. hétfőn nyilvánosságra hozott adatai szerint a tartozás a múlt pénteken elérte a 24 654,2 milliárd forintot, ami 2 655,6 milliárd forintos növekedést jelent a 2013 végi adóssághoz képest. A növekmény egyrészt tartalmazza az önkormányzatoktól idén átvállalt adósságot is, amely ugyan növeli a központi költségvetés adósságát, ugyanakkor nem érinti az államháztartás teljes adósságát."

Petri István 2014.04.30. 07:56:30

Az előző hozzászólást egy kicsit kiegészítve, a kerületben a legkisebb adósság a BM szerint:
mno.hu/belfold/itt-az-onkormanyzati-adossaglista-1117875
Ez is annak a "tolvaj Molnárnak" köszönhető, bár évekig azzal volt tele az Újbuda nevű pártlap, hogy eladósítva, tönkretéve vették át a kerületet, ezért nem tudnak semmit csinálni.
Amúgy meg itt bosszulja meg magát a takarékos gazdálkodás, a végén az atyáskodó állam egyszerűen átvállalta az adósságot, aki óvatosan gazdálkodott és fejlesztett az megszívta (XI. ker), aki a takarón túlra nyújtózkodott az meg jól járt (Belváros, Debrecen, Hódmezővásárhely)

Netuddki. 2014.04.30. 08:06:30

@Újbudai polgár: "De mi lenne, ha nem lejtene senkinek a pálya, senki nem úgy akarna nyerni, hogy okoskodik, machinál, ügyészeket hív segítségül, hanem négy évig dolgozik rendesen és akkor újraválasztják. Nem olyan bonyolult, mégsem akaródzik..."

Ez van ha az állampolgárok elfeletik miért is vannak választások. Azért B+, hogy olyanokat válasszunk meg akik az érdekeinket képviselik, és nem azért hogy elmenjünk választani és annyi.

Netuddki. 2014.04.30. 08:14:35

@Petri István: Azért úgy könnyű ha megmondják egyeseknek előre szólnak, hogy nyugodtan túl lehet költekezni. Sőt! Egyenesen arra buzdítják őket. Szerintem mindenki tudja mi ment a fideszes önkormányzatoknál a maszop alatt. Mi lett volna ezekkel ha valami miatt nem "nyer" 2010-ben a fidesz? De valamit nagyon jól tudtak előre. Mindig is azt mondtam valami nem tiszta a fidesz körül a választások kapcsán, és most nem arra gondolok hogyan alakítják a körzeteket vagy hogyan számolják a szavazatokat...

Merlot 2014.04.30. 08:44:57

Elkeserítő, hogy lassan már minden blog hozzászólói között ott nyomul egy la.gis-féle náci...
Ezek úgy osztják az észt, mint anno az általuk "hősnek" tekintett Szálasi pribékek.
Elképesztő, hogy egy mocskos, letűnt kor gyilkosainak ennyi év után is szellemi utódai lehetnek, ahelyett, hogy ezeket az eszméket a csótányokhoz hasonlóan irtaná a felbukkanásukért, majd működésükért felelős, és ezért maga is bűnös hatalom.

Fyall 2014.04.30. 09:48:43

Ha őszinte lehetek, én sosem értettem, hogy Magyarországon miért van szükség egyéni képviselőkre és körzetekre, nem képviselnek ők semmilyen értelemben sem helyi érdekeket.

Oké, pl. az USA-ban vagy Németországban ennek van értelme, mert hiába demokrata valaki, ha egy alapvetően fegyverviselést pártoló államból jön, nem fog ellene szavazni.

Elvileg ma Magyarországon a Fidesz egyéni képviselőinek többsége vidékről jön, mégis az EU 20 legszegényebb régiójából 4 Magyarországon van. Ha az egyéni képviselői intézménynek bármi értelme lenne, itt a Fidesz sorban dobná be a vidékfejlesztési ötleteket.

Önkormányzatoknál már láttam olyat, hogy valaki tényleg a lakóközösségét képviselte, de csak kis településeken, ahol nincsenek pártok.

jet set 2014.04.30. 12:26:34

"egy önkormányzati képviselő, aki néhány ezer embert képvisel, elvileg jelentős részüket személyesen is ismeri, az ő munkája valóban az őt megválasztó szűkebb lakókörnyezet és városrész érdekképviselete."

És te ezt komolyan el is hiszed?

Firpó 2014.05.05. 15:55:16

Azt sosem siratjátok, hogy a most átrajzolt körzeteket annak idején ki rajzolta meg? Csak nem az mszmp-s elvtársak 89-ben? Ááá, eddig nem nekik lejtett a pálya, ugye?

Sztavrosz_ (törölt) 2014.05.05. 18:51:30

Legyen már képviselő visszahívhatóság!! Naaa lécci lécci