Útfelújítások. Majdnem sikerült.
2012. november 28. írta: Szentimreváros

Útfelújítások. Majdnem sikerült.

 

Kormánypárti olvasóinktól többször érkezett olyan kritika, hogy csak a negatív ügyekkel foglalkozunk, a fejlesztésekkel, beruházásokkal, az új vezetés eredményeivel sosem. Bár szerintünk a kerületben gyakorlatilag megálltak a beruházások, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy néhány dolog azért tényleg történt Újbudán. Hogy milyen minőségben és színvonalon, az egy másik kérdés. Következő cikkünk a fejlesztések népszerűsítését hiányoló kedves olvasóinknak szól. De másnak is tanulságos lehet.

Egy kicsit messziről kezdjük, Újbudáról egészen Kínáig megyünk. Pár napja vicces (?) képek jelentek meg egy kínai autópálya építéssel kapcsolatban több hírportálon is. Egy kínai lakóház tulajdonosai nem tudtak megállapodni az autópálya építő céggel, így a ház maradt ugyan, de az építők egyszerűen körbeaszfaltozták...

haz_az_uton.jpg

A kínába vezető orbáni út követése közben talán ezt a módszert írigyelték meg Újbudán, az Irhás árok felújítása kapcsán. Az ujbuda.hu cikke szerint, október végén "nagyszabású rendezvény keretében" átadták az Írhás-árok megújult szakaszát. Volt kivezényelt gyerekkórus, szépségverseny, divatbemutató, mi szem szájnak ingere, még főpolgármester-helyettes is. Azt csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a tájékoztató tábla (egyszer már módosított dátuma) szerint a munkát már hónapokkal előbb be kellett volna fejezni, de ilyen apróságokon már nem csodálkozunk, örülünk, hogy végre történt valami a kerületben. A cikk szerint: "Az Irhás-árok útja közlekedésbiztonsági szempontból is megújult, csökkent a balesetveszély, biztonságossá vált a gyalogos és gépjármű közlekedés."

irhas_mix.jpgNagyításhoz kattintson a képre!

A lelkendezés vagy az október végi  divatbemutató közben bizonyára elkerülte a cikk szerzőjének figyelmét, néhány apróság. Leginkább például az, hogy a felújítás után gyakorlatilag az út közepén hagyták a villanyoszlopokat!

irhas1.jpg

Tényleg nem fért bele egy ilyen volumenű felújításba néhány villanyoszlop áthelyezése? Így nemhogy csökkent, hanem még nőtt is balesetveszély az útban hagyott oszlopok miatt. Arról már nem is beszélve, hogy a szembe jövő autóknak félre kell állni, hogy az oszlopok miatt elférjenek. Lassan leesik a hó, jótékonyan elfedve a 15-20 centire (!) kiálló csatornafedelet, már csak idő kérdése az első tengelytörés. Szerencsére valakinek később csak feltűnt a dolog, és gondosan lefestették az oszlopokat és megjelentek a beton terelők is. Mennyivel egyszerűbb lett volna egy kicsit előre gondolkozni...

De sajnos nem ez az egyetlen pancserság, amivel Újbudán találkozhatunk. A legkedvesebb ügyetlenség (hogy diszkrétek legyünk) a Bikás parki futókör eredeti terve volt. 2011-ben úgy fogadta el a Fideszes szavazógépezet a terveket, hogy 3 derékszögű kanyart terveztek bele! Ha az egyik LMP-s képviselő nem kezdi el verni a tam-tam dobot, akkor ma talán Újbudán van az egyetlen futópálya, ahol ilyen kanyarok vannak.(Az igazsághoz tartozik, hogy a pálya végül nem így épült meg, és ma gyakorlatilag ez az egyetlen olyan beruházás, amivel a mai kerületvezetés büszkélkedhet. Tegyük hozzá, hogy jogosan, mert a pálya végül jó lett.)

De itt van a Sáfrány utca esete is, amit tavasszal újítottak fel, az itt lakók és közlekedők nagy örömére. A felújítást már a Molnár-éra alatt megígérték, de abban a ciklusban ez csak ígéret maradt. A Sáfrány utca, mivel főútvonal és tömegközlekedés is van rajta a fővároshoz tartozik, a felújítást is ők bonyolították le. Megjegyeznénk, hogy örök probléma ez a kerület-főváros kezelés, az itt lakókat ez általában nem érdekli, a hivataloknak viszont sokszor jó ürügy egy kis időhúzásra, aktatologatásra.

safrany_busz_14.jpg

Tavasszal egyik napról a másikra megjelentek a munkagépek, csatatérré változtatva az utat, de nincs is ezzel  probléma, mert „ahol gyalulnak ott hullik a forgács”. Persze forgalom szervezéssel, tereléssel nem sokat foglalkoztak, a gépkocsivezetők maguk próbálták megoldani, jó kis kalandpályán lehetett gyakorolni, bár a buszok sokszor nem fértek el a munkagépek mellett. Aztán egyszer csak „kisimult” az aszfalt, elvonultak  a munkások és a gépek. Lássuk az eredményt!

Az úttest jó lett, a járda katasztrófális, mintha gyalogosok nem is léteznének!

Az út melletti járdának néhány részletét kijavították, néhány része pedig maradt úgy ahogy volt. Szép kis pepitamintás járdán bukdácsolnak most a környék lakói, például a forgalmas buszvégállomásnál. De szerencsére a kivitelezők gondosan ügyeltek még arra is, hogy megőrizzék a járdán kialakult "zöld sávot", mely természetesen vezeti a gyalogosokat. Sőt! Az sem kerülte el a figyelmüket, hogy a régi megszokott, felpúposodott aszfalt is megmaradjon, így legalább nem csúszik télen. Nem értjük, hogy ha már több százmillió Forintot elköltenek erre a munkára, akkor néhány négyzetméter járda miért nem fért még bele. Ráadásul egy-egy területet feltehetően drágább kijelölni, kivágni, leaszfaltozni, mintha az egész szakaszon végigmennének. Azt sem értjük, hogy a kerület vezetése miért nem emelt szót egy ilyen béna megoldás miatt. Ráadásul a polgármester és frakcióvezetője is a környéken lakik, feltehetően nap mint nap szembesülnek ezzel a slendriánsággal.

 

safrany_mix.jpgNagyításhoz kattintson a képre!

A buszvégállomás felújításánál ráadásul még egy apróságot hagytak figyelmen kívül: a buszokat. A buszok folyamatosan szabálytalanul a forgalommal szemben megállva kénytelenek várakozni, a házak elől a kihajtás életveszélyes. A lassan kidőlő villanyoszlop, benne az üres muskátlitartókkal pedig a kerületi vezetés jelképe is lehetne.

safrany_busz_02.jpg

Sajnos több ilyen pancserság vagy inkább nemtörödömség jellemzi a kerületi beruházásokat. Írhatnánk még a arról, hogy iskolákban, óvodákban miért nem a tanítási szünetben végeznek felújításokat, miért kell a gyerekeknek még októberben is homokkupacokon bukdácsolni? 

De nem akarunk minden hibát meglovagolni, csak figyelmeztetni szeretnénk, a figyelmet felhívni. Ha már úgyis ennyire kevés fejlesztés vagy felújítás történik Újbudán, talán jobban oda lehetne, kellene figyelni arra a kevésre, amit megcsinálnak. Akkor talán nem élcelődnének sokan a mai vezetés teljesítményén és nem bosszankodnának annyian a környéken élők.

A bejegyzés trackback címe:

https://szentimrevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr224826220

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért kell a sasadiakat idegesíteni? 2012.11.29. 00:47:43

Kedd este közel 300 fő zsúfolódott össze a Rubin hotel Sirály termében, ahova a Sas-hegy Védők Egyesülete szervezett lakossági fórumot a fentihez hasonló kérdéssel, csak a Dayka Gábor utcára koncentrálva. A kérdésre nem kaptak a lakók érdemi válas...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.29. 01:59:52

Irhas arokban nem az utat csinaltak most meg hanem az esovizgyujto csatornat, azt is EUs penzen, a jardat is ha jol tudom csak ideiglenesen raktak le a korabban hasznalt lapokat felhasznalva

nem mellesleg ha eszrevette volna a poszt tolo hogy nem poenbol toltak be az ut kozepere a villanyoszlopokat hanem azok ott voltak, lehet latni hogy a tamfal uj

tajekozatlansagra vall az is, hogy a kozlekedessel kapcsolatban a 30as tablat nem emlitette meg a poszt tolo, ugyanis olyan ocska az ut, hogy azon tenyleg csak 30 km/h -val tanacsos menni

Arvedui 2012.11.29. 02:36:24

Egy fotosorozatot megerne a XI. Keruleti Onkormanyzat elotti terkovezes is. Raadasul az meg MSZP-s, igy lehetne ekezni egy kicsit a masik oldalt. Csak, hogy minden otthoni fogyasztoi igeny ki legyen elegitve :)))

Kivancsi 2012.11.29. 06:28:29

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
ok tamfal meg esogyujto meg 30-as tabla...
de egszerelmere igy kell befejezni?
ig korrekt a megoldas?

otthagyjuk a regi szart, rahanyunk egyet a sok parasztnak jo lesz az...
ok unnepelnek mi meg tapsikoljunk...

te meg jarj arra 30al azt csavarodj fel valamelyik oszlopra
de orulj nekik meg vedjed oket... csak nem nekik dolgozol? :)

marguerite.c 2012.11.29. 07:28:52

hasonlít a rengeteg fejlesztési pénzből gyalogos megközelítés nélkül hagyott csömöriek esetére. de ahogy leírom, eszembe jut a budai dunakorzó biciklitján hagyott tarfóház, lehet, hogy csak az én fejemben hasonlít a kettő, és valójában szinte mindenhol ez megy, és ha valahol nem lopnak szét midnent, az a kivétel.

dr. Balta$ár 2012.11.29. 07:39:22

a pénz a szokásos sorsát járja... el van lopva...

rohadjmegARCgeci 2012.11.29. 07:41:31

A fidesznek ez az út nyilván nagyon tetszik.

dr. Balta$ár 2012.11.29. 07:58:57

mondták az út amin elindultak göröngyös lesz, az első pár év hepehupás... innen lehet elrugaszkodni ("elrugaszkodás éve")

aztán majd 2020-ra minden ÚT kisimul (feltéve ha őket tartyátok hatalomban)

dr. Balta$ár 2012.11.29. 08:04:44

amugy vélek hasonlóságot felfedezni a 2010-ben beEJTŐERNYŐZÖTT

XI , IX, XIV kerületi ügyvédek között...

papcsókról szólni sem érdemes...

de talán sokan nem tuggyák hogy a mikor 20 év szadesz rombolás után (ércsd: TÖMBREHABILITÁCIÓ)

épp 2010 ben nyert a kerület 3 csiliárdot pár száz millás önrésszel, TÖMBREHABILITÁCIÓRA...
de az "ügyvédúr" már szélnek eresztette a szakmai stábot és egyébként is építkezni kockázatos. a ráta is "csak" 10%...

a tabnácsadói kamumunkákl után 100% a lopási ráta és nincs is konfliktus...

dr. Balta$ár 2012.11.29. 08:06:02

ja a IX ről volt szó...

amugy az is közös bennük ahogyan odakerültek, mindenhol 3szor kellett feloszlatni a helyi fides szervezetet hogy a központi mafia uppsz pártakarat érvényre jusson...

Don Quixote de la Ferko 2012.11.29. 09:20:40

Bájos.

Nézzük időrendben:

19xx. Földút. Helyi lakosok normális utat követelnek.
19xx. Út leaszfaltozva. Helyi lakosoknak nem tetszik, nem lehet elférni.
19xx. Út kiszélesítése. Oszlopok még az út szélén, helyi lakosok felháborodása, mert elvettek tőlük fél méter telket.
20xx. Út kiszélesítése, támfalak építése. Helyi lakosok felháborodása, hogy az oszlopok a helyükön maradtak.
20xx. Oszlopok áthelyezése. Helyi lakos örül, mehet mint a barom. Balesetek tömkelege, mert a sebességhatárokat a helyi lakosok nagy ívben letojják.
20xx. Helyi lakosok petíciót nyújtanak be, mert a 80-100 km/órával száguldozó autók miatt a gyerekeket nem merik egyedül elengedni.
20xx. Fekvőrendőrök elhelyezése, sebességmérés, büntetések sorozata. Helyi lakosok kiakadnak, miért kell őket feleslegesen vegzálni.
20xx. Helyi lakosok helyi zöld egyesületet alakítanak, és követelik egy élhető környezetbe tervezett földút visszaállítását.
20xx. Földút visszaállítva.
20xx. Földút. Helyi lakosok normális utat követelnek.

Rocko- 2012.11.29. 09:21:41

vissza kell rángatni azt, aki átvette, és ott helyben felpofozni, hogy adjon magyarázatot.

ex-dr. vuk 2012.11.29. 09:29:41

Nem ertem mi a gond... Bicikliut epitesnel ezek teljesen termeszetesek, nincs manapsag bicikliut sullyesztett csatorna vagy bent felejtett oszlop/telefonfulke/egyeb nelkul...

Farkantoán Chatpartner 2012.11.29. 09:31:10

Ha már az Irhás árokban jártatok, remélem, a táj szépségeiről is készítettetek mesterfotókat!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.29. 09:32:26

@Kivancsi: ha jol megfigyeled a villanyoszlop mogott nem aszfalt van hanem valamilyen ledongolt anyag, de ez is jobb mint volt korabban, ugyanis akkor az egyik autonak valahol le kellett huzodnia
sot elotte kepzeld el meg jarda se volt ugy kellett a gyalogosnak lehuzodni, ha jott az az auto

ez a jelenlegi helyzet sokkal jobb mint ami regen volt, es ezt az esovizgyujto kialakitasanak az oldalhullaman csinaltak meg, hiszen le kellett rakni a csoveket valahova :)

zotyesz11 2012.11.29. 09:49:25

A villany oszlop az áramszolgáltatóhoz tartozik, a közutasok nem nyúlhatnak hozzá...

Tehát előbb azt kellett volna odébb pakolni, ami külön a villanyosok költsége (külön szakemberek, munkagépek); aztán jöhetett volna az aszfaltozó brigád...

lazarjozsef75 2012.11.29. 10:22:06

zotyesz11-nél a pont. A focin és a politikán kívül még az építőipar az, amihez mindenki ért. Nagyon sokan nem fogják fel, hogy az áram (internet-, víz-, gáz) szolgáltató szarik az egészre, mert megteheti, hogy nem váltja ki a vezetékét, mert csak, viszont a kivitelezőnek határideje van, muszáj elvégeznie a munkát. Ezért van sok helyen körbeaszfaltozott oszlop, stbstb, a sok demagóg okostojás meg mondja a magáét, hogy "hihihi-hahaha, látszik, hogy ezek se értenek semmihez"....

Csabi. 2012.11.29. 10:57:29

kína is fejlődő ország, és mi is.:)))

vitalis06 2012.11.29. 11:07:07

Látszik (pl. a csatornafedelekből is), hogy az útnak csak a fele van készen. Gondolom most jön majd az elektromos vezeték földkábelbe rakása és az út újraaszfaltoztása

Carthamus tinctorius (törölt) 2012.11.29. 11:55:19

Kedves Poszter, reklamálj az EU-nál. Ez kivételesen nem Hoffmann sara, még csak nem is a magyar szerveké. ÉRDD EL, HOGY JOBB PÁLYÁZATI RENDSZERT CSINÁLJON AZ EU! ÉRDD EL, HOGY BRÜSSZEL MÁSKÉNT GONDOLKODJON! OTT ÜLNEK A BALLIB HAVERJAID, KÉPVISELJÉK ÉS VIGYÉK ÁT ÉS CSINÁLJANAK JOBB EU-S KERETEKET!

Carthamus tinctorius (törölt) 2012.11.29. 12:00:10

Akik értetlenkednek, azok előbb tájékozódjanak, ez egy vízrendezési projekt volt, nem közlekedésfejlesztési. Így is iszonyat csatározások voltak, hogy Brüsszelnek megfeleljen az utolsó szahar hordalékfogó gát is, ne legyen természetvédelmi, Natura2000 stb. érintettség, mert akkor büntető intézkedések indulnak az ország ellen.

A sok idióta faßnak azt kéne megérteni, hogy a pénzt adó EU a pénz adása közben 10 milliárd előírást is tesz, amit be kell tartani. Ha nem tartják be a szervek, megb.szódnak és még büntetés is lesz, meg kötelezettségszegési eljárás is indul Mo. ellen. S ez a projekt vízfolyásrendezésről szól, nem másról.
Tessék pályázni az elégedetlenkedőknek útfejlesztésre, ha nem nyer, akkor nyúljanak saját maguk a zsebükbe. Amúgy is kőgazdagok laknak arrafelé ...

whores Kristy 2012.11.29. 12:06:40

Magyarország... Jellemző, már meg sem lepődök.

Jofiu 2012.11.29. 12:13:26

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Így már nem kell kérdeznem, mert a képek alapján rögtön felmerült a kérdés, hol itt az útfelújítás? A vezetés akkor is elmehet, a nagy ünnepléses sajtóközleménnyel együtt.
Neked se kellene ekkora elánnal védeni a mundér becsületét egyébként, részben túltolod, hisz pont az ott hagyott oszlopok lett volna cikizve, nem a betolásuk, egy jó erős kínai analógia is elő lett rángatva a hajánál fogva.

Carthamus tinctorius (törölt) 2012.11.29. 12:15:14

Járdák, Sáfrány utca, megint csak max. 5 percguglizás:

"A XI. kerületi Sáfrány utcában március 21-én kezdődött az útfelújítás, aminek keretében az utcát a Kondorosi út és a buszvégállomás közötti 1200 méteres szakaszon újítják fel. A munka előreláthatólag április 28-ig tart. Ennek során lokális pályaszerkezet cserére kerül sor. Változó vastagságú marás és változó vastagságú építés történik egy rétegben.

A Sáfrány utca–Albertfalva utcai kereszteződésében két gyalogos középsziget, valamint a Kondorosi úti kereszteződésében kisebb szegélykorrekciók történnek a gyalogos forgalom biztonságának növelése érdekében.

A felújítandó útszakaszon a buszvégállomás felújítása mellet erősített aszfaltú buszmegállók, valamint két bazaltbeton megálló is épül. A biciklis közlekedést elősegítendő kerékpárnyom és piktogram kerül felfestésre.

Budapest, 2012. március 24.

Budapesti Közlekedési Központ"

Nem csípem a BKK-t, hülyék gyülekezete, de nem része a projektnek a járda, nem része a projektnek a gyalogos közlekedőfelületek megújítása. Ehhez képest sok helyen megtörtént, sőt, a kséőbbi kábelfektetési munkálatok során (ami egy teljesen más fejlesztési projekt volt) faltól falig aszfaltoztattak a fektető céggel a járdán. Tehát bizony jóval többet paszíroztak ki belőle, mint kellett volan csináljon, másrészt mi értelme lett volan tavasszal az úttestfelújításkor a járdát megcsinálni, ha kora ősszel-télen még a járdákat érinti egy kábelfektetés? Akkor azért sírna a poszter, hogy leaszfaltozták a járdákat, majd feltörték és megint leaszfaltozták, micsoad pazarlás. Ehhez képest ez a pancser fidesz banda egész jól megcsinálta a dolgot! A járdafelújítások csak a kábelfektetés után történtek, nyilván ott, ahol a kábel miatt érintett volt a járda. Ahol nem, ott miért aszfaltozott volna a cég? OTt nem kell helyreállítania a felületet?
. Ennyi, kedves Poszter. Ennyit kellett volna tegyél, hogy rákeresel és megnézed, mik a tények. De hát egy ballib mikor tájékozódik? Van neki kialakult kis világképe, ahol ő ismeretek, információk nélkül is tudja a tutit.

Jofiu 2012.11.29. 12:23:42

@lazarjozsef75: Hihihi hahaha, mert ha a szabályozások az építőipar számára kedvezőbbek lennének, akkor máris tiptop lenne minden, hogyne.
Csak ezen múlik!
Ugyanmár...
De ha már oszlop körbeaszfaltozása - még ha nem is ez a helyzet itt végső soron.
1) rossz tervezés (munkafolyamatok át nem gondolása, szervezetlensége)
2) nyílvánvalóan balesetveszélyes és kárt okozó (fel kell bontani majd a vadi új utat) állapot létesítése szánt szándékkal.
Nehéz ám ezt védeni, mert itt szervezetten kell ám baromnak lenni egy ilyenhez, spontán ez nem megy.
Ha csak szigeteletlen drótot lehet kapni a boltban akkor izomból azt építed az új lakásodba is?
Ne legyünk már direkt kretének, ha lehet.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.29. 13:01:21

@Jofiu: engem a vaddisznok jobban izgatnak mint az a par villanyoszlop amugy...

Butch Cassidy 2012.11.29. 13:02:14

Az van, hogy az EU nem ad pénzt villanyoszlop áthelyezésre, csak a vezeték föld alá süllyesztésére, más meg nem szállt be a buliba, így maradt ez a kétségtelenül béna megoldás. Szóval a dolog magyarázható, de összességében valóban hülyén néz ki. A járda műanyag csőből levágott oszlopai is megérnének egy posztot, akár a Design Center kategóriában...

LuciFerko 2012.11.29. 14:10:29

valahogy nem lepődök meg :D

Aeslan 2012.11.29. 14:29:24

Üdv!

A cikk egyébként tényleg jó, figyelemfelkeltő.

Ezzel is érdemes lenne foglalkozni:

www.youtube.com/watch?v=N1lYhOmhCyA&playnext=1&list=PL4FB5B7112493FA60&feature=results_main

K_Gabi 2012.11.29. 14:30:10

én úgy tudtam, hogy a polgármester Törökbálinton lakik, vagy az a jegyző? :S

kergelepke [UK] 2012.11.29. 15:09:32

Nem tudom volt-e, nem olvastam a kommenteket, megvallom:

A pepitamintás aszfaltra a legvalószínűbb válasz az, hogy a kihagyott terület más földrajzi számon van, máshoz tartozik, aki nem adott engedélyt/beleegyezést a munka elvégzésébe. Viszont ha időben (értsd: még ebben az évtizedben) be akarták fejezni, a legegyszerűbb volt kihagyni. Egyébként igen, tényleg szörnyen néz ki.

Hasonló esetbe már én is futottam bele tervezés során, a Stadionoknál, ahol egy körülbelül 10nm-es terület tartozik a járdából a MÁVhoz. Na, ők akkor azt mondták, hogy 3M forintért viheti a főváros... mondanom sem kell, hogy a végén persze minden maradt a régiben.

Don Quixote de la Ferko 2012.11.29. 16:49:18

@LuciFerko:

Én igen. A neveden.

Csaxólok, úgy használd ezt a lenyúlt nevet, hogy néhány idióta akkor is automatikusan neked esik, ha azt írod, az ég kék, a fű zöld, és azonnal ellenkezni kezdenek, hogy nem igaz, és hülye vagy, mert szerintük az ég narancsos, és az a tuti, mert ők mondják.

Érdekes a blogmotor, hogy ilyet engedélyez, bár ezen én nem lepődök meg.

Phrascarica 2012.11.29. 20:03:40

Van egy utca Dunakeszin, Bp határában ahol az ÚT KÖZEPÉN VANNAK a villanyoszlopok 30ÉVE!!!
PROBLEM???

panaszkonyv 2012.11.30. 00:05:34

@Carthamus tinctorius: Érdeklődnék nem csak Carthamus tinctoriustól, hanem mindenkitől, aki ismeri a KRESZ-t, a pénzosztást és az építőipart is, hogy mit jelent a "biciklis közlekedést elősegítendő kerékpárnyom és piktogram". Merthogy a felújított Sáfrány utcai bicikliút gyakorlatilag életveszélyes, önállóan biciklizni tudó gyerekkel biztosan az. Hogyan lehet, hogy a bicikliút egy adott ponton minden előzetes jelzés nélkül parkolóvá alakul??? Nincs feltüntetve, h 20 m múlva menjél a bringáddal járdára vagy az autók közé, hanem egyszercsak nekimész a szabályosan parkoló autóknak??!!! És ez van sorozatosan... Ez a kerékpárnyom definíciója? Vagy az EU úgy ad pénzt, hogy alapvetően izgalmas legyen mindenki számára a megoldás?

Egyébként pedig megjegyezném, hogy a Sáfrány utca felújítása lehet, hogy régi terv és alapvetően minden felújításnak örülni kell, de mégis... a Fehérvári út jóval forgalmasabb ugyanezen a szakaszon, 3 buszjárat közlekedik rajta, és sokkal rosszabb minőségű. (itt nem kell 50-es tábla annak, aki kicsit is becsüli az autóját..) Felteszem tehát a költői kérdést, hogy miért mégis a Sáfrány lett felújítva?

Carthamus tinctorius (törölt) 2012.11.30. 11:00:32

@panaszkonyv: nem lekérdezhető adatbázis vagyok vagy free helpdesk >>> gugli a te barátod

tudom, szemét köcsög vagy - nem: az idő pénz.
guglizz, s magad is rájössz!

ubul111111 2012.12.01. 15:42:51

Nagyon jó az a körbeaszfaltozott kínai ház... Ha ott élnék abban a házban, akkor vállalnám a forgalomszámlálást. Az kérdés, hogy hogyan jönnék ki a házból, de biztos, kapott aluljárót... Zebrát nem hiszem.

dr. Balta$ár 2012.12.01. 23:03:11

@ubul111111: elkéstél...

épp most van az zsindexen hogy ledózerolták...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.02.01. 22:57:53

csendben hozzatennem, hogy beraktak azota a 30as tabla melle egy fekvorendort is, aki ott beleszall a szembejovobe az meg is erdemli...