A FIDESZ női politikusa szerint "véleménynyilvánítási szabadság van".
2017. július 24. írta: Szentimreváros

A FIDESZ női politikusa szerint "véleménynyilvánítási szabadság van".

De akkor mit szól Tusványoshoz?

A szokásos éves Tusványosi seregszemlén a női politikusok új csillaga, Király Nóra, a kerület Fideszes alpolgármestere, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója, azt a célt vázolta, hogy 2030-ra családonként legalább 2,1 gyerek szülessen. A nemes céllal nem is szeretnénk vitatkozni, legfeljebb emlékeztetni minden kormánypárti politikust, hogy a népességfogyás egyik fő okozója, hogy a fiatalok százezerszám hagyják el az országot, ma már minden hatodik (!) magyar gyerek külföldön születik. Ez persze nem kizárólag a Fidesz bűne, de Király Nóra pártja nyakig benne van abban, hogy a fiatalok nem látják a jövőt Orbán Viktor "trianonótanemvoltilyenjó" Magyarországán.

knora_tusvanyos.jpg

Király Nóra a Tusványosi rendezvényen (középen)

Az előadásokra kíváncsi közönség szinte kivétel nélkül a kormánypárt támogatója (anyaországi közpénzből is kiutaztatott és elszállásolt), képviselők, önkormányzati munkatársak, hivatalnokok , úgyhogy ilyen dilemmák nem zavarják össze a népes hallgatóság tisztánlátását, ők feltehetően áhítattal hallgatják az igét, amit vezető Fideszes politikusok vagy akár a Vezér mond, legyenek azok bármekkora sületlenségek is.

Cikkünket mégsem is az ott elhangzottak, hanem az ott történtek inspirálták: valószínű senki nem számított arra, hogy Viktorunk beszéde alatt valaki  (pláne nem egy erdélyi származású) nemtetszését fejezi hőn szeretett miniszterelnökünkkel szemben. De hát változnak az idők és ez a fiatal lány fütyülni mert a beszéd alatt. A közönség egy részének a reakciója persze nem maradt el, hajánál fogva földre rántották majd kidobták a rendezvényről a gyenge lányt. Olyan bayerzsoltis módon...

tusvanyos_folderuzas.gif

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ez az erőszak, amit egy nő ellen követtek el, milyen reakciókat vált ki a FIDESZ női politikusaiból? Azt már tudjuk, hogy rendkívül Okos Lajos és bunkó haverja, Bayer Zsolt mit gondol erről az esetről, erre már szót, betűt és linket is kár pazarolni. Különösen kíváncsiak lennénk viszont annak a Király Nórának véleményére aki most a rendezvény egyik előadója volt, de korábban maga is szervezője volt - akkor ellenzékiként - kormánypárti rendezvények megzavarásának. Igaz, ott nem bántottak senkit, nőket különösképpen nem...

knora_rendezvenytzavar.jpg

Király Nóra még 2005-ben egy kormánypárti rendezvényen irányította rendbontókat (fent), ill. fiatal politikusként a FIDESZ prominensei közt.

Király Nóra akkor az MTI-vel azt közölte, hogy ő magánemberként vett részt az egyébként nyilvános eseményen, ahol kifütyülték az akkori gazdasági minisztert. Hozzátette, nem érti a személyét ért vádakat, hiszen tudomása szerint Magyarországon véleménynyilvánítási szabadság van, és szabadidejében mindenki oda megy, ahova akar, politikai hovatartozástól függetlenül.

Ennek tükrében kíváncsian várjuk a FIDESZ női politikusainak -különösen Király Nórának- a véleményét a fenti esettel kapcsolatosan, változott-e a véleménynyilvánítással kapcsolatos véleménye. Érdekelne minket az is, hogy nőpolitikusként mit szól ahhoz, ha egy nőt a hajánál fogva a földre majd kiráncigálnak megtermett férfiak vagy inkább termetes tahók?

Vagy megint azzal a kettős mércével van dolgunk, hogy az Isten kegyelméből uralkodó miniszterelnököt nem lehet se itthon, se Erdélyben bírálni, az istentelen liberálbolsevikokkal vívott keresztes háborúban a cél szentesít minden eszközt?

A bejegyzés trackback címe:

https://szentimrevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr3312682863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:22:58

Azért lássuk be, nem ugyanaz ha feltartassz egy táblát, vagy bemész a tömeg közepére rohadt hangosan füttyögni.

De ki lehet próbálni.
Menj be akármilyen rendezvényre.
Kezdj el kurva hangosan fütyülni egy síppal a körülötted állók fülébe.
Aztán várd meg a reakciókat.

Csodálkoznék ha kevésbé lenne heves az inzultus, mint Juhász Petya füttyögő csicskájáé.

röf 2017.07.25. 08:29:39

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Vélelmezem, hogy Juhász Kender Gender Péter is síppal jóllakva tér haza a következő kisípolós küldetéséből.
A rendőrök majd megpróbálják megvédeni, de valahogy nem teljesen sikeresen....

Netuddki. 2017.07.25. 08:40:11

Ostoba tolvaj fidesznyikek! Könnyű a gyengébbel elbánni. Ha veletek egy súlycsoportba valóval kerültök szembe akkor meg kushadtok...

@Ballib cenzúrázók réme 25: @röf: Remélem szerepeltek a tolvajfideszes kifizetési listán! Az alapján könnyű lesz megtalálni benneteket, miután jövőre megbukott a vajdátok. Mert meg fog, az biztos. Amilyen tolvaj bűnözőkből áll a fidesz vezérkara, már régen rács mögött kellene ülniük, a fideszt pedig kizárni a választásokból!

n3spr3ss0 2017.07.25. 08:44:29

@Ballib cenzúrázók réme 25: Még mindig jobb a fütyülés,mint a tojás dobálás, meg a rombolás, gyújtogatás nemzeti ünnepeken.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:45:20

@Netuddki.:

Tulajdonképpen nem is értem, mi a problémád azzal a pofonnal.

Mikor te mint hithű Gyurcsány csicska, nyíltan vállalod, hogy bebörtönöznéd a másként gondolkodókat, mint ÁVH-s elődeid.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:46:18

@n3spr3ss0:

Székházra gondolsz ?

valasz.hu/itthon/folytatodott-a-gergenyi-per-73143/
K. Tamás a Fővárosi Törvényszéken saját korábbi vallomásával és a rendőrségi rádiókon rögzített beszélgetésekkel is ellentmondásba került. A 2006-ban még csak főhadnagyi fokozattal rendelkező férfit a székházostrom kezdete előtt vezényelték át a Szabadság térre. A feladata az volt, hogy 40 emberével a székház bejáratánál levő, tömegoszlatásban járatlan, hiányos felszerelésű baranyai századot erősítse. Ám az egyre erőszakosabb tömeg elől bemenekült az épületbe. Onnan egységével később többször igyekezett kitörni, végül- parancs és engedély nélkül - a Nádor utcai kijáraton távozott.
...
Korábbi szavaitól eltérően most ő is úgy emlékezett, hogy M. Gábor volt a parancsnok, aki részletes utasításokat adott a beosztottjainak. Ehhez képest a bíró hosszan sorolta, mi minden szól ez ellen. A rádiós naplók szerint mindenki M Gábort kereste, de hiába. A bajban segítség nélkül maradt rendőrök, a székház feladása, miközben a szomszéd utcában rengeteg rendőr várakozott tétlenül.

jogaszvilag.hu/rovatok/napi/ellentmondasos-a-rebisz-tiszt-vallomasa
"A vádlott a bíró kérdéseire válaszolva elmondta, hogy Lapid Lajos, a budapesti rendőrfőkapitány akkori közbiztonsági helyettese "izgatott lett", amikor megtudta, hogy a kiképzésre érkezett baranyai és borsodi rendőrök közül többeknek nincs védőfelszerelése, ám a budapesti főkapitány helyettese így is a helyszínre vezényelte őket."
"A vád szerint a század parancsnoka jelentette ugyan az ötödrendű vádlottnak, hogy védőfelszerelésük hiányos, de M. Zoltán - bár lett volna módja a hiányok pótlására - nem intézkedett."

hu.wikipedia.org/wiki/Az_MTV-sz%C3%A9kh%C3%A1z_ostroma
a székházat védő rendőri erők parancsnokának, Mittó Gábor alezredesnek időközben nyilvánosságra került és parancsmegtagadást is kilátásba helyező, feletteseivel folytatott belső rádiós beszélgetéseit.
2010 augusztusában derült ki, hogy készült egy másik jelentés is, amelyet a Gyurcsány-kormány titkosított. A vizsgálatot az ORFK részéről Árvai László és Volter Zsolt alezredesek, valamint Molnár János őrnagy végezték.[24] A jelentés szerint a késedelmes riasztás miatt megállapítható Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány személyi felelőssége. A jelentés bűncselekmények (parancs iránti engedetlenség és elöljárói intézkedés elmulasztása) és fegyelmi vétségek sorát tartalmazza, amelyet a rendőrség vezetői elkövettek. A vizsgálatok eredményei alapján egyedül Mittó Gábor ellen indult eljárás és őt elmarasztalták.

Pirx 2017.07.25. 08:54:24

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te tényleg funkcionális analfabéta vagy, vagy most ez az utasítás?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 08:54:49

@Sztavrosz7:

Legalább három óriási különbség is volt a Juhész Petya női csicskása, és a Demszkyt kifütyülők között.

1. Demszky kifütyülésénél a tüntetők voltak többen, és ünneplőt csak elvétve, kordonok mögött lehetett találni, akik politikus társaik voltak zömmel.

2. A tüntetők nem mentek be az ünneplők közé, hanem elkülönülten tüntettek.

3. A tüntetőket rendőrök verték központi utasításra 2010 előtt, most pedig a rendőrök a tüntetőket védik, akik a tömeg közepére vegyülve hergelik az ünneplőket hangos füttyögéssel, közvetlen a közelükben.

$pi$ 2017.07.25. 08:59:20

@Ballib cenzúrázók réme 25: Szerintem falrahány borsó. Akik legszívesebben élessel lövettek volna a tömegbe 2006-ban, azok most szemforgatva méltatlankodnak, hogy kivezették a provokátorukat a tömeg közepéből. Akkor a szemkilövés és a viperával való véresre verés is kevés volt, most a higgadt kivezetés is háborús bűn.

Aki ilyen mércével mér, annak teljesen felesleges beszélni.

Pirx 2017.07.25. 09:00:25

@Ballib cenzúrázók réme 25: Igen. A rendőrök most otthonról viszik el azokat, akik nem értenek egyet. No persze a kopaszokat, és az elnöki kegyelemmel szabadlábra helyezett M.Richárdot nem találják,
Valóban rengeteg különbség van, hiszen nem temetőben fütyülnek, mint anno október 23-án.
Az meg, hogy a 2006-os eseményeket összemossák ezzel, nevetséges próbálkozás, jól mutatja az érvtelenséget.
Miért nem vállajátok fel, hogy tahó parasztok vagytok?

rasztaszív 2017.07.25. 09:02:06

@Pirx: felvállalják,nem látod...?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 09:02:31

@Pirx:

Jó volt újra nézni kösz.

Tisztán látszik, hogy olyan tömeg tüntet a Demszky és az elkúrók ellen, amilyet Juhász akkor se tud összeszedni, ha Soros pénzeli a füttyös csürhét.

Az is látszik hogy elkülönülten fütyülnek, nem mennek be az ünneplők közé, mint a csaj, aki házhoz ment a pofonért.

Tusnádfürdőn 1 ember megpróbált agyatlanul füttyögni az ünneplők fülébe, itt meg egy ország küldte el a picsába a Ferit, ahoyg Horn Gábor megfogalmazta.

A beazonosíthatatlan karhatalmisták bosszúja később volt, mely 2006.10.23-án teljesedett be, Gyurcsányék parancsára, mikor egyként ütöttek mindenkit, aki rühellte a kedvenc elkúródat, és hangot mert ennek adni !

De ez már történelem.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 09:04:46

@$pi$:

Hát igen.
Az ÁVH-s Gyurcsanyista tetvek folyton változnak.

Néha sírnak egy pofon miatt, mikor egy csaj több ezer embert zaklat szándékosan.
Néha meg élessel lövetnék a másként gondolkodókat, csak mert rühellik a bolsevik fajtájukat !

röf 2017.07.25. 09:08:11

Tényleg csak érdeklődöm, amikor G.Árpi bácsitokat 1992-ben kifütyülték, ugye vonyítottatok....?

Pirx 2017.07.25. 09:09:24

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Arra gondolsz, amikor szervezetten próbáltátok szétverni a várost? Hát igen. Valóban szép teljesítmény volt, meg is kaptátok a jutalmat érte.
És tudod, szászor inkább gyurcsány, mint a viktor, és a hozzá hű csinovnyikok. Annyira szánalmasak vagytok, hogy egy önálló gondolatotok sincs, hogy várjátok a központi irányelveket, és azt kezditek szajkózni, nem törődve azzal, hogy egy hónapja még mást mondtatok.
Tökéletes bolsevikok vagytok... Vagy nem! Várjál! Azok között még volt egy kettő, aki tudott gondolkodni!
Foglyul ejtettétek az országot, 7 év alatt többet tettek tönkre, mint Kádár 40 év alatt. Pedig erős ellenfél volt!
Jelen pillanatban ennek az országnek nincs jövője az agyatlan faszfejek miatt, akik human centipade szerűen vannak a főnök seggében, aki pedig putyinéban...
Szóval húzzatok a picsába innen, hagyjátok ezt az országot élni, fejlődni!

Pirx 2017.07.25. 09:10:00

@rasztaszív: De. Látom! Tetszik ahogy vergődnek! :)

Treff Bubi 2017.07.25. 09:21:05

Hivatalosan nyilván azt szólja, hogy Magyarországon van véleménnyilvánítási szabadság, Romániában sajnos nincs.
Nem hivatalosan semmit nem szól, ugyanolyan kétszínű, szánalmas dísznő a polgári kormányban, mint Pelczné vagy Selmeczi.

2017.07.25. 09:27:26

@Ballib cenzúrázók réme 25: Csak a lényeget nem fogtad meg, kiakadtál a bebörtönzésen, (ami csak egy komment volt) erre hoztam egy példát a sokból a mikor az elvbarátaid kiabálták hogy "börtönbe" az éppen regnáló miniszterelnöknek.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.07.25. 09:31:25

Blogger, ez egy ál-naiv kérdés volt. Hogy majd a fidesz-bűnszervezet egyik tagja mit fog szólni a rajongóik által elkövetett bűncselekményhez (a nőt megverték, és kirabolták). Hát vajon mit szólna hozzá? Azt, amit az itt, a blogobon röfögő agyatlan zombijaik is szólnak: hogy minek ment oda, meg hogy megérdemelte, amit kapott.
Blogger, figyelj, egy jó tanács: fidesz-bűnözőkkel nem tárgyalunk, nem beszélgetünk. Legfeljebb csak annyira foglalkozunk velük, hogy a majdani nagyszerű autodaféra készülve, felmérjük a testsúlyukat.

$pi$ 2017.07.25. 09:38:55

@Pirx: "Arra gondolsz, amikor szervezetten próbáltátok szétverni a várost? Hát igen. Valóban szép teljesítmény volt, meg is kaptátok a jutalmat érte. "

Nem azért mondom, de akik szervezetten próbálták szétverni a várost azokat semmit nem kaptak. A rendőrök kisunnyogtak a hátsó ajtón és semmi nem történt. Akik megkapták a "jutalmat" azok más emberek voltak, más napon egy másik helyszínen.

A rendőrség bosszút állt. Másokon!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 09:39:16

@Pirx:

Szeretem ezeket az elszólásokat.

Mikor több ezer ártatlant vernek Gyurcsány bezaonosíthatatlan karhatalmistái, tömegoszlatásra alkalmatlan fegyverekkel, akkor csak ennyit mondassz:

"meg is kaptátok a jutalmat érte. "

Külön gratulálok hozzá.
Egy kis merítést azért adok, hogy kiket vertek parancsra Gyurcsány zsoldosai pl, akik szerinted megérdemelték:

www.origo.hu/itthon/2006101328rendor.html

index.hu/belfold/2016/10/22/okt23/

...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2017.07.25. 09:59:23

@Ballib cenzúrázók réme 25: Írta a cikk, hogy fütyültek is: "ahol kifütyülték az akkori gazdasági minisztert".

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2017.07.25. 10:01:22

@$pi$: El vagy tévedve. Az Alkotmány utcától a Deák térig borogatták a kukákat, az autókat, elindították a tankot. A FIDESZ-rendezvényről jövők meg annak ellenére indultak el a balhézók felé, hogy bemondták a hangszórók, hogy a másik irányba menjenek.

vajdasagi 2017.07.25. 10:10:26

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ő nem a másként gondolodókat, hanem a tolvajokat akarja (nagyon helyesen) börtönben látni. Ha érintve érzed magad, az a te szempontodból sajnálatos, de nem lehet, hogy ez azért van, mert te is a tolvajok közé tartozol?

Gondolkodni szabad, sőt az kifejezetten kívánatos lenne, ha gondolkodnátok. Már úgy értem a Nemzet jobbulásán kéne gondolkodni, és nem azon, mit lehetne legközelebb ellopni. Tolvaj banda vagytok.

$pi$ 2017.07.25. 10:13:08

@Kuviklacz: "El vagy tévedve. Az Alkotmány utcától a Deák térig borogatták a kukákat, az autókat, elindították a tankot. "

Azt hittem a tv székházról van szó. Ott történtek a zavargások.

De mondjuk vicces vagy, hogy a viperás verést meg a tömegbe lövést azzal indoklod, hogy "borogatták a kukákat". :D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 10:17:22

@Kuviklacz:

Hazudsz.
A rendőrség egy büdös szót se szólt az Astóránál, hanem lerohanta a rendezvényt két perccel annak vége után.
A műsorvezető tanácsolta csupán.

hu.wikipedia.org/wiki/Zavarg%C3%A1sok_az_1956-os_forradalom_50._%C3%A9vfordul%C3%B3j%C3%A1n
A Fidesz-megemlékezés végén (17:45) a műsorvezető azt tanácsolta a résztvevőknek, hogy a Blaha Lujza tér, illetve a Kálvin tér irányába induljanak, mert a Deák tér felé nem célszerű, mégis sokan, akik arrafelé laktak, arra vették az irányt. Az oszlató kötelék a gyűlés befejezte után mindössze egy perccel megkezdte a támadást a Deák téri tömeg ellen, feltételezve, hogy a Fidesz-gyűlésről „a normális és tisztességes emberek” az ellenkező irányba távoznak.[21] A tüntetőket fokozatosan az Astoriához szorították; a rendőrséghez közel álló Papp-bizottság jelentése szerint a Fidesz-nagygyűlés tagjainak ezalatt mintegy háromnegyed óra állt rendelkezésére a helyszín elhagyására,[22] bár egyes szemtanúk ezt a kérdést jóval árnyaltabban látják,[23] és az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának az események kivizsgálására létrejött albizottságának vizsgálata után készült jelentés is elmarasztalta a rendőrséget az oszlatás szakszerűtlen volta miatt.[24]

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 10:19:12

@vajdasagi:

Ravasz.
Te legalább láthatóan gyártassz majd egy koncepciós pert, mielőtt börtönbe zárod a másként gondolkodókat, hogy zavartalanul lophassank a ballib tetvek, mint tettékl 2010 elött.

vajdasagi 2017.07.25. 10:26:58

@Ballib cenzúrázók réme 25: Tudod, amikor majd a Momentum irányítja ezt az országot, akkor nem én fogok pereket gyártani, hanem a független ügyészség. És a független bíróság fog dönteni. De gyanítom, hogy az ilyenek mint Te igen rosszul fognak járni egy valóban jól működő Hazában. Vagy a börtön várhat majd rád, vagy kiderül, hogy annyira agyatlan voltál, hogy egy a gazda által létesített szakmunkásképző vár rád.

Szerintem a mostani kormányt támogatók között nem lehetnek olyanok, akik egyszerre értelmesek is, műveltek is és becsületesek is. Ilyeneket már nagyon régen nem látni közöttetek. Emlékszel még a Mellárra, a Pokornira, meg a hasonlókra? Hol vannak ők már??? Már csak olyanok maradtak, mint a rogán, meg az a bírkózó, meg te. Már csak röfögtök.

Szánalom.

ZX 2017.07.25. 10:35:06

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ha téged ennyire zavar, hogy valaki lop akkor miért véded a gazdád aki Mo. legnagyobb tolvaja?

2017.07.25. 10:43:20

Kiváncsi lennék, egy kétszerkettes kopasz kant is olyan lelkesen rántott volna-e földre Borbáth elvtárs?

Behajtó70 2017.07.25. 10:55:24

Inkább azt a két fiatalt kérdezd, akit a rendőrök a gyurcsány ellenes tábla miatt bevittek és testüregi motozással egybekötött rabosításnak vetettek alá!

Te hülyebarom provokátor.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:15:24

@vajdasagi:

Röhejes vagy és szánalmas. Tulajdonképpen sajnállak.
Neked se lehet túl sok agyad, hisz csak a hülyék törekednek kizárólagosságra, és fikáznak ilyen vehemensen másként gondolkodókat.

Szánalomra méltó keserű életedben dühödten ütöd a padlót, hogy kedvenc elkúródat elküldték a picsába, és másokat sértegetve, anyázva füttyögve segíted a visszatértét.

Eközben bármelyik jobboldali fórumozó porba aláz IQ tesztben, bármiben.
Nem is érted azokat a mondatokat, amiket közismert jobboldali nickek írnak pl tudományos blogokban, pl ide:
afizikakalandja.blog.hu/2017/07/23/volt-e_valojaban_osrobbanas_vagy_a_feny_sebessege_lassul

---

Megismétlem. Szánalmas vagy és ostoba, de nem azért mert baloldali vagy, hanem azért mert szűklátókörű, gyűlölködő hülye.

zizi77 2017.07.25. 11:19:55

Nőként azt gondolom, hogy a hajtépés valóban egy nagyon ellenszenves cselekedet volt. De a lány pont ezért ment oda. Azt írták, hogy a sajtós sátortól 1-2 méterre kezdte el a füttyögést. Ha valóban Orbánt akarta volna megzavarni, akkor a színpadhoz közel kezdi el a műsort. Önbíráskodók sajnos mindenhol vannak, ezért értelmes lény nem kezd ilyen akcióba, hacsak nem pont az a célja, hogy beleugrasszon néhány barmot a tetlegességbe.
A kivezetéssel szerintem semmi baj nem volt. Azért, mert Ő azt kiabálta fáj-fáj, még nem volt indokolatlanul brutális. Hátratekerték a kezét. Mindenfajta fájdalom nélkül tudom úgy tartani a karom, ahogy a lánynak fogták. Az nem okozhatott max. minimális kellemetlenséget.
Nőként azt mondom, van annyi eszem, hogy nem megyek olyan helyre provokálni, ahol bajom eshet. Ettől még persze a hajtépés nagyon sunyi dolog volt.
A 2006-os eseményekkel párhuzamba hozni meg óriási túlzás.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 11:26:51

@zizi77:
"A 2006-os eseményekkel párhuzamba hozni meg óriási túlzás."

Nincs párhuzam valóban.

Akkor a rendőrök és biztonsági őrök a tüntetőket verték, most pedig a tömeg közé vegyült provokátorokat akik füttyögnek, azokat védik a tömegtől.
A rendőrök és biztonsági őrök is.
Pl úgy hogy kivezetik őket.

A tömegbe hangoskodó provokátorokat a tömeg mindig is lepofozta és le is fogja.
Lásd DK-sok a Gulyás Marcit.

Conchobar 2017.07.25. 11:36:22

Legalább félmeztelenül ment volna oda füttyögni, mint az ukrán femenisták. Mint várjunk az ellenzéktől, ha még egy kib@szott provokációt se tudnak úgy végrehajtani, hogy ne ásítás és dögunalom legyen az eredménye

vénkujon 2017.07.25. 11:54:37

az a lényeg, hogy kifütyőték a vezért:) a fidesz legnagyobbjainak kellett beavatkoznia a hatalmas baj eltakarítása miatt. báyerzsótinak is meg kupakos lajosnak is futva kellett megvédeni a főnököt.:D

aachi 2017.07.25. 12:42:00

@Ballib cenzúrázók réme 25: te hülye vagy, a fidesz folyamatosan füttyögőkórusokat szervezett a baloldali nyilvános megszólalásokra 2002-2010 között. nincs semmiféle különbség csak a tolvajimádó antidemokratikus beteg agyadban.

aachi 2017.07.25. 12:44:54

@zizi77: semmivel nincs semmi gondod tudjuk, szavazgass a tolvaj gecikre és magyarázgasd hogy nem baj ha akinek ez nem tetszik annak kitépik a haját.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 12:57:35

@aachi:

Miért te melyik tolvaj gecikre szavazgatsz ?

2017.07.25. 12:59:21

Füttyögni, primitív faszságokat beordibálni, garázdálkodni, narkózni, nőket verni, részegen befosni, elmebuggyantat imádni ősi fideszes vívmány.

Hűen reprezentálta kifinomult polgári mivoltukat, amikor a Kossuth teret az ország legnagyobb pöcegödrévé "fejlesztették", és az értelmiségük legjava csatatérré változtatta a belvárost a köz- és magánvagyon rongálása közepette.

Ezt az okádék, parazita patkányhordát mielőbb el kell űzni az országból.

deflorator01 2017.07.25. 13:01:22

Ezidáig minden fideszes azt magyarázta, hogy helyénvaló fizikai erőszakot használni azzal szemben, aki velük nem ért egyet. Mindegyikük egyetért az erőszakkal. Ijesztő.

$pi$ 2017.07.25. 13:20:58

@deflorator01: "Mindegyikük egyetért az erőszakkal. Ijesztő. "

Mondjuk ha ijedezni akarsz, akkor azt nézd meg, hogy hány ellenzéki ítéli el a 2006-os viperázást.

Infamous 2017.07.25. 13:30:46

@$pi$: az 11 éve volt, nehezen teszed magad túl dolgokon, látom.
Gondolom ezen fogsz rugózni életed végéig mondjuk.

CSL 2017.07.25. 14:13:05

Nem értem, hogy jön ide 2006..
Szóval ha 2006 ban a rendőrök kilőtték az emberek szemét, akkor mostmár lehet nőket verni?
Mind a kettő egy aljas rohadt cselekmény volt! Normális országban mind a kettőnek lenne következménye! Ebből látszik, hogy ez a mostani vezetés sem jobb, mint "az elmúlt 8 év"
Rohadt geci az összes! Meg aki védi őket, meg aki rájuk szavaz is!

legális 2017.07.25. 14:14:47

Ma az Index letett egy riportot a narkós füttyögőt kivezetővel.
A cikkben több helyen módosítja a korábban feszültségkeltő sugallatait, igaz nem nagy betűvel, nem a címben, de azért közzéteszik
- szakszerű volt a kivezetés
- indokolt mértékű volt a beavatkozás
- nem golyóálló mellényes/fegyveres noname biztonsági ember volt aki kivezette a nőt, hanem szakember volt
És minden megállapítást magyar biztonsági szakemberek megerősítenek.
Tök butaság volt a számolatlan blogos hiszti.
Ami tényleg hiba volt, az a civil hajrángató, aki elnézést is kért - ez vagy elég vagy nem, de mindenképpen valami az elkövetőtől. Az összes többi csak habverés.

Macropus Rufus 2017.07.25. 14:15:18

@Ballib cenzúrázók réme 25: amikor a Gyurcsányt fütyülték a tömegben az pont ugyan ez volt. A vén fütyös fószert még sem rángatták le a földre és nem csavarták hátra a kezét. Amikor Demszky-t tojással dobálták az is pont ugyan ez volt. Senki nem alkalmazott erőszakot a dobálóval szemben, sőt a Fidesz mind a két esetben a szólásszabadságra hivatkozott.
Szóval ez most a vissza nyal a fagyi esete.
Csak addig van szólásszabadság amíg a baloldal szapulásáról van szó, minden mást erőszakkal kell megtorolni.

Macropus Rufus 2017.07.25. 14:17:56

@Ballib cenzúrázók réme 25: az ÁVÓ édesapám az amikor valakit reggel hétkor visznek el a rendőrök egy csip-csup ügy miatt. Tudod ez az un. csengőfrász.
Egyéb iránt: az elvbarátaid nehezményezték, hogy 2006-ban a tv székháznál a rendőrség nem használt éles lőszert a tüntetők ellen.
Szóval ebbe megint belefutottál.

Macropus Rufus 2017.07.25. 14:20:47

@$pi$: értem. Szóval nálad egyenlőség jel van a között, hogy egy darab fütyöst hátulról a földre ránt egy f@szfej azzal, hogy a fél várost feldúlják az idióta fideszes majmok. Hát eléggé furcsa az értékítéleted. Már ha ezt lehet annak nevezni. Egyébként: mennyit akkori ellenzékit csuktak le 2006-os zavargások miatt?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 14:28:49

@legális:

@Macropus Rufus:

Ne keverd majom.
A jobboldali tüntetéseken senki nem ment a ballib ünneplők közé.
Azoktól elszeparáltan ment a tüntetés, amit vagy szétveretett Gyucrsány és pribékjei vagy nem.

A ballibek meg oda mennek az ünneplők közé, azok fülébe füttyügni, akkor ugyanúgy pofán basszák őket, mint mminden más rendezvényen, ha valaki zavarja és provokálja direkt a tömeget.

Megjegyzem a DK-s haverjaid egy tábla miatt is majdnem meglincselték Gulyás Mártont, de akkor egy büdös szót se szóltál:

index.hu/belfold/2014/07/12/megvertek_a_kretakoros_gulyas_martont_a_dk-tuntetesen/
A DK-soknak ez nem tetszett, ezért a tömeg provokátort kiáltva körbevette a Gulyást, kapott három pofont és le is köpték - jelentette tudósítónk a helyszínről. Végül a szervezők rángatták ki a tömegből. Mialatt Gulyás a sajtónak nyilatkozott és a tüntetőkkel vitázott, a táskájába égő cigarettacsikket is dobtak.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 14:30:48

@CSL:

De ha mindenki geci aki a ballibekre szavaz, és mindenki geci aki a Fideszre vagy Jobbikra, akkor nem sok normális van szerinted.

Proud Mary 2017.07.25. 14:33:06

@aachi: vagyis ezzel elismered, h semmivel sem vagytok jobbak, mint a kormány(szimpatizánsok)

J.R. Ewing 2017.07.25. 14:35:29

Fizetett, bolond, félkegyelmű provokátort minek védeni, mentegetni ?

$pi$ 2017.07.25. 14:35:59

@Infamous: "az 11 éve volt, nehezen teszed magad túl dolgokon, látom.
Gondolom ezen fogsz rugózni életed végéig mondjuk."

Nem én szoktam felhozni. A lényeg, hogy az indexes hozzászólok égnek a vágytól, hogy induljanak az akasztások meg a lincselések, de van aki attól retteg, hogy kivezettek egy rendbontót egy ünnepi beszéd alatt.

Csak mondom, nem fontos, csak észrevételeztem.

Infamous 2017.07.25. 14:40:39

@$pi$: "ünnepi beszéd"
Sorosozás, migránsozás, paráztatás, birkauszítás.
Ünnepi, valóban.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 14:41:01

@$pi$:

+1 :)

Megjegyzem itt a blogban is legalább 2 hozzászóló propagálta a börtönt, és akasztást a más véleményen levőknek, szigorúan a pofon kapcsán. :D

project640 2017.07.25. 14:42:21

@Ballib cenzúrázók réme 25: jaaa, hogy szerinted normális, hogy egy 50 kg-os fiatal nőt levisznek többen a földre, közbe belerúgnak, közben az egyik gyugger-faszfej pedig a ujjait csavargatja!!!????? ..... hol a büdös picsába élünk!!!!???? ... hogy a faszba jutott el egy ország oda, hogy a szomszédjából kisgyerekes családokat, kiabálva, ordítozva, ütve, verve tettek fel teherautókra, majd a gázkamrákba!!!!!?????? HÁT ÍGY!!!!!..... hogy a faszba van, hogy van még éppeszű ember, aki ezt a bandát védi!!!????? ..... lopás, cinizmus, aljasság, végtelen megosztottság, hazugságok .... már minden nap!!!!! .... mi kell egy osotba hívőnek, hogy azt mondja, hogy ne tovább? ....

Infamous 2017.07.25. 14:42:44

@Ballib cenzúrázók réme 25: nem szeretek más dolgába beleszólni, mégis gondoltam szólok, hogy gecisötét vagy.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 14:43:26

@Infamous:

Gondolom akik odamentek azokat érdekelte volna, ha Juhász Petya csicskása nem fütyül a fülükbe.
valaki Gyurcsányt hallgat, valaki Orbánt, mások meg LMP-t, vagy Momentumot.

Ilyen a szólás és vélemény szabadság. Nem tetszik ?

zizi77 2017.07.25. 14:43:32

@aachi: melyik mondatomból olvastad ki azt, hogy nincs baj Orbánnal? Ettől még a csaj provokálni ment oda, pont azért hogy Te most itt hőböröghess, hogy szegényt megverték/ami persze nem igaz, de az persze nem számít/.

anyádat is! 2017.07.25. 14:43:54

Nem tudom mit szól hozzá, de sunáznám az tuti. :D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 14:44:56

@Infamous:

Te meg olyan kis toleráns, mint 2006-ban az azonosító nélküli haverjaid, vagy most, akik akasztani akarnak. :)

anyádat is! 2017.07.25. 14:46:51

@Ballib cenzúrázók réme 25: azt sajnálom, hogy az azonosító nélküliek nem ápolták úgy le a kezeidet 2006 ban, hogy most csak az orroddal tudd pötyögni az agyatlan és sületlen baromságaidat te programhibás droid. :D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 14:52:46

@anyádat is!:

Tudom.

Csak fura hogy a haverjaiddal meg közbe a véleményszabadság kapcsán bérrettegtek ezzel párhuzamosan. :DD

Infamous 2017.07.25. 14:55:04

@Ballib cenzúrázók réme 25: segítek, mert látom hülye vagy.
Nem kell szemkilövőnek vagy lipsinek lenni ahhoz, hogy elítéljem azt, ha valaki hátulról megtámad egy nőt.
Minden normális embernek csípi ez a szemét, hidd el.

Észmegálló 2017.07.25. 14:57:31

"Éles lőszerrel töltött fegyvert kellett volna a 2006-ban az MTV székházat ostromló tömeg ellen használni. Ezt az álláspontot képviselte Nyitray András korábbi fideszes országgyűlési képviselő, aki jelenleg (2011-ben) a Bács-Kiskun megyei közgyűlés alelnöke.

A honatya az ostorom másnapján a honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottság együttes zárt ülésén érvelt az éles fegyver használata mellett. Az ülés jegyzőkönyveinek titkosítását a közelmúltban oldották fel. Ebben az szerepel, hogy a képviselő szerint < isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, meg egy-két nem rendőr is. Hozzáteszem, mert ott össze-vissza hajigáltak köveket. Ha ez nem elég ok arra, hogy valaki használja a fegyverét akkor itt nagy baj van >".

Erről ennyit.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 15:00:41

@Infamous:

Ha az a nő egy rendezvényen fütyül idomított majomként embertársai fülébe akkor bizony megérdemli és meg is kapja a pofont.

De teszteld le kérlek.
Menj egy moziba, vagy színházba, vagy előadásra, legyen politikai, oktatási, vagy irodalmi, bizonyos ha fütyülni kezdessz agyatlanul, mint Juhász Petya idomított majmai, akkor pofán vágnak előbb-utóbb, amíg a saját érdekedben ki nem vezetnek.

Világít a torony 2017.07.25. 15:00:51

@Ballib cenzúrázók réme 25: Az is történelem már, ahogy egyesek féligazságokkal mossák össze a történteket. Mint pl. te. De az ostoba vakhangyák minden felzabálnak, amit a propaganda eléjük szór.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 15:02:46

@Észmegálló:
Mit ennyit te szerencsétlen ..
Ki nem szarja le mit mond egy politikus.
Az a lényeg mit tesz.

És a ballib tetvek azt tették, hogy hagyták a felkészületlen, és felszerelés nélküli Baranyai rendőröket rommá verni, holott ott voltak a kommandósok pár utcára:
valasz.hu/itthon/folytatodott-a-gergenyi-per-73143/
K. Tamás a Fővárosi Törvényszéken saját korábbi vallomásával és a rendőrségi rádiókon rögzített beszélgetésekkel is ellentmondásba került. A 2006-ban még csak főhadnagyi fokozattal rendelkező férfit a székházostrom kezdete előtt vezényelték át a Szabadság térre. A feladata az volt, hogy 40 emberével a székház bejáratánál levő, tömegoszlatásban járatlan, hiányos felszerelésű baranyai századot erősítse. Ám az egyre erőszakosabb tömeg elől bemenekült az épületbe. Onnan egységével később többször igyekezett kitörni, végül- parancs és engedély nélkül - a Nádor utcai kijáraton távozott.
...
Korábbi szavaitól eltérően most ő is úgy emlékezett, hogy M. Gábor volt a parancsnok, aki részletes utasításokat adott a beosztottjainak. Ehhez képest a bíró hosszan sorolta, mi minden szól ez ellen. A rádiós naplók szerint mindenki M Gábort kereste, de hiába. A bajban segítség nélkül maradt rendőrök, a székház feladása, miközben a szomszéd utcában rengeteg rendőr várakozott tétlenül.

jogaszvilag.hu/rovatok/napi/ellentmondasos-a-rebisz-tiszt-vallomasa
"A vádlott a bíró kérdéseire válaszolva elmondta, hogy Lapid Lajos, a budapesti rendőrfőkapitány akkori közbiztonsági helyettese "izgatott lett", amikor megtudta, hogy a kiképzésre érkezett baranyai és borsodi rendőrök közül többeknek nincs védőfelszerelése, ám a budapesti főkapitány helyettese így is a helyszínre vezényelte őket."
"A vád szerint a század parancsnoka jelentette ugyan az ötödrendű vádlottnak, hogy védőfelszerelésük hiányos, de M. Zoltán - bár lett volna módja a hiányok pótlására - nem intézkedett."

hu.wikipedia.org/wiki/Az_MTV-sz%C3%A9kh%C3%A1z_ostroma
a székházat védő rendőri erők parancsnokának, Mittó Gábor alezredesnek időközben nyilvánosságra került és parancsmegtagadást is kilátásba helyező, feletteseivel folytatott belső rádiós beszélgetéseit.
2010 augusztusában derült ki, hogy készült egy másik jelentés is, amelyet a Gyurcsány-kormány titkosított. A vizsgálatot az ORFK részéről Árvai László és Volter Zsolt alezredesek, valamint Molnár János őrnagy végezték.[24] A jelentés szerint a késedelmes riasztás miatt megállapítható Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány személyi felelőssége. A jelentés bűncselekmények (parancs iránti engedetlenség és elöljárói intézkedés elmulasztása) és fegyelmi vétségek sorát tartalmazza, amelyet a rendőrség vezetői elkövettek. A vizsgálatok eredményei alapján egyedül Mittó Gábor ellen indult eljárás és őt elmarasztalták.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.07.25. 15:03:30

@Világít a torony:

A rendőrök reggel 6 órától terelték az Astória irányába a Kossuth téri tüntetőket lezárva minden más irányt.
Azért tették ezt, hogy egyként üthessenek mindenkit aki Gyurcsány ellen merészelt szólni, avagy mást gondolt a világról, mint a szoci elkúrók.

Gumilövedéket, kardlapot viperát kaptak a magukat demokratának hazudó elkúróktól a másként gondolkodók.
Az Astóriánál nem volt felszólítás, viszont nem állt meg se metró se busz, se villamos akkor, hogy bárki is elhagyhassa akár 1 órán belül a területet.

Parlamenti képviselőt "Mocskos Fideszes!" felkiáltások közepette rugdostak ájulásig a rendőrök, több bordáját törték.
A ballib hazaárulók másnap a parlamentben gúnyolódtak a karhatalmisták által ájulásig rudosott parlamenti képviselőn.

SOHA TÖBBET MSZP-SZDSZ-GYURCSÁNY-EGYÜTT DIKTATÚRÁT !

Infamous 2017.07.25. 15:06:26

@Ballib cenzúrázók réme 25: reménytelenül ostoba-agresszív, feltehetően impotens lúzer vagy.
Elmegyek most a barátnőmért, ha eszembe jutnál majd mesélek neki rólad és kiröhögünk. Pedig ő is fideszes. Régen még szégyellt titeket, de már ő is csak nevet rajtatok.
Szép napot.

Világít a torony 2017.07.25. 15:07:25

@Ballib cenzúrázók réme 25: A mozi és színház párhuzam csak az agyatlanoknak jut eszébe. A politikai rendezvények erőszakos megzavarása Fidess és Jobbik találmány. A fagylalt mára megtanult visszanyalni, ami otromba vakhangyáknak nem nagyon tetszik. Azonban nekik is muszáj együtt élniük a módszereikkel, mikor azok vissza köszönnek.

Pop40 2017.07.25. 15:11:15

Költői kérdés marad a felvetés, kedves posztoló.

Az a "nő", amelyik még hajlandó ebben a köztörvényes maffiában bármilyen szerepet vállalni, az... hogy is mondták a haverjaik? Annyit is ér.

Nyilván ilyen szempontból nincs különbség a nemek között, fideszes tolvajnak ugyanúgy a legalja söpredék megy a nők közül, mint a férfiak közül.
Ennélfogva nyilván a reakciójuk is ugyanaz lesz: kussolnak, és számolják a lopott pénzt.

Pop40 2017.07.25. 15:18:57

@Ballib cenzúrázók réme 25:

No, sok baromságot írtatok már, ezt még nem hallottam.

Szóval a fideszes férgek körében újabban az ezermilliárdokat ellopó tolvaj gazdáikra a "másként gondolkodók" megnevezés dívik... :D :D :D

Kétségtelen, hogy a köztörvényes gazdáid másként gondolkodnak a mások pénzét illetően, mint egy átlagember. Mint ahogy másként gondolkoznak a bankrablók meg a betörők is, csak azokat lesittelik.
Mint ahogy a gazdáidat is le fogják a maffiád bukása után, aztán a nem a csókos Polt vezette ügyészségnek magyarázhatják majd, hogy ők csak "másként gondolkodtak" a lopott ezermilliárdokról. :D :D

Észmegálló 2017.07.25. 15:23:28

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Szerencsétlennek nevezd azt aki az ételt eléd teszi!

"Ki nem szarja le mit mond egy politikus.
Az a lényeg mit tesz."

Ennél többet egy ellenzékben lévő politikus nemigen tehet - az országa ellen:

"Ezermilliárdos uniós támogatási forrásoktól fosztaná meg Magyarországot Orbán Viktor, legalábbis ezt szorgalmazta Strasbourgban néppárti képviselők előtt. Arról megfeledkezett, hogy a támogatásokat nem az általa hazugnak titulált kormány, hanem térségi fejlesztések, vállalkozások, önkormányzatok, civilszervezetek kapják utólagos kifizetés, és igen szigorú ellenőrzés mellett.

Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának keddi tanácskozásán Orbán Viktor többek között azt mondta: a kommunizmus “saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat”, s ez a bővítés óta immár az EU problémájává is vált. Erre hivatkozva sürgette Orbán az uniós segítségnyújtás megtagadását a “hazug és csaló” kormányoktól.

A „segítségnyújtás megtagadása” 370 milliárd forint folyamatban lévő fejlesztés támogatásának leállítását, illetve a 2007-2013 közötti időszak 8000 milliárd forint nagyságú EU-s pénzek visszatartását jelentené, persze ha Orbán követelését elfogadná az unió, s Magyarországra vonatkoztatná, ahogy azt az elnök sugallja."

tpl 2017.07.25. 15:27:56

Az ajlasság netovábbja, hogy tetlegességet provokál egy buta libbal picsa, majd számon kéri a reakciókat. És a szánalmas eseten kapva kapó index és társai most üvöltve tiltakoznak a világ libbal fórumain. Már régóta provokáltok és még most sem sikerült igazi balhét csinálni, de tartok tőle, hogy a libbal szimpatizánsok az egyetemes emberi szabadságjogok nevében folytatni fogják a provokációt egészen addig, amíg valamelyik lúzer fideszes olyat tesz, ami tényleg világraszóló dráma lesz. Naggyon égő a magyar libbal oldal küszködése, kormányképes erőként képtelenek megjelenni, ők is tudják, hogy 2018-at is bukták és közel a teljes megsemmisülés.

Pop40 2017.07.25. 15:29:10

@$pi$:

"Akkor a szemkilövés és a viperával való véresre verés is kevés volt, most a higgadt kivezetés is háborús bűn."

Jaj, egyem azt az érzékeny kicsi szíved, bolsikám.

Ez ugye nem az az eseménysor volt, aminek az első 2 hónapja azzal telt, hogy a vajdád által felbérelt csőcselék felgyújtotta fél bp-t, meg macskakövekkel, és molotovval dobálta a zsarukat?

Csak mert valahogy ennél nem hallottuk a fideszes terroristázást, mint a szír megafonos Ahmed esetén, akit simán terroristaként ítélt el a fideszes bíróság (amúgy jogosan) , a fideszes férgek lelkes bólogatása közepette.

Akkor hogy is van ez?
Ha fideszes faszfej dobálja a zsarut macskakővel, akkor semmi gond, ha meg szír migráns faszfej, akkor fúj, terrorista, börtönbe vele?

Mellesleg el lehet képzelni, mit reagált volna a vajdád, ha az ellenzék csinálja azt a tombolást, amit a 2006-os fideszes söpredék.
Mikor legutóbb az ellenzéki tüntetésen egy (1) srác dobott meg egy (1) épületet VÍZFESTÉKKEL, és ettől a "példátlan ellenzéki agressziótól" volt hetekig hangos a fidesz hírhamisító szennymédiája.
De említhetnénk a 2 évvel ezelőtti esetet is, mikor hónapokig hápogtatok azon, hogy valaki bevágta a monitorját a fidesz retkes székházába, és az ablaktámlában (!) keletkezett egy 10 ezer forintos kár.

Mmarci 2017.07.25. 15:30:07

Azt nem értem, hogy a sok mélymagyar turulgyerek Erdélyből miért Angliában dolgozik. Miért nem az anyaországban? De innen is a cigora szavaz

Pop40 2017.07.25. 15:33:03

@tpl:

Bolsi, akkor ezek szerint az is mind provokáció volt, amit az elvtársaid csináltak? Pl amit a poszt is taglal?
Vagy mikor az elvtársaid füttyögtek Fletó, Bajnai alatt, megzavarták a momentumos fórumot, tojással dobálták Demszkyt?

De semmi gond, akkor legalább most már mindenki tudja, hogy nincs semmi gond azzal, ha legközelebb az ilyen füttyögő fideszes férgeket hajuknál fogva tapossák meg.

Pop40 2017.07.25. 15:37:55

@Mmarci:

Pont azért, amiért Vitya, kÁder, meg a többi fideszes maffiózó kölykei -mit ad isten- mind, mind valemelyik "hanyatló Nyugaton" lévő egyetemre járnak.

Érdekes módon egyik se a fidesz "világszínvonalúra" fejlesztett magyar oktatási rendszerét választja.

Az meg nyilván a választási csalás minősített esete, ami a határon túliakkal megy. Hogy a posványosi fideszes úgy szavazhat levélben, hogy életében nem járt Mo-n, de a világéletében Mo-n élt magyar, ha kiugrik Angliába 2 hónapra, neki már el kell bumliznia a konzulátusra, személyesen szavazni.

$pi$ 2017.07.25. 15:43:35

@Infamous: "Sorosozás, migránsozás, paráztatás, birkauszítás.
Ünnepi, valóban. "

Ünnepélyes keretek közt tartották, az, hogy neked nem tetszett az egy másik kérdés. Az ünnepi ugyanis nem azt jelenti, hogy "mindenkinek tetszett" vagy "nem említették meg benne Soros Györgyöt". :)

Pop40 2017.07.25. 15:43:51

@ZX:

Nem az zavarja, ha "valaki" lop, az zavarja, ha Vityán meg a sleppjén kívül lop valaki más.

Anno biztos lelkesen hörgött a 20 millás nokiás-dobozra, csak azzal nincs baja, mikor a fideszes maffiózók lopnak el pár ezer milliárdot évente.

$pi$ 2017.07.25. 15:49:00

@Pop40: "Jaj, egyem azt az érzékeny kicsi szíved, bolsikám."

Az érzelmeid megzavarják az elmédet. Próbálj meg elvonatkoztatni attól, hogy az egyik oldal a te oldalad, azokat kedveled, azokat becsülöd és a másik oldalt gyűlölöd és megveted. Próbálj meg érzelemmentesen, logikusan, ésszerűen gondolkodni.

Ha az egyik oldalon elfogadhatónak tartod a viperával való verést, a másik oldalon pedig elfogadhatatlan erőszaknak tartod, hogy kivezettek valakit, akkor az érzelmeidet követed, nem gondolkodsz racionálisan.

"csőcselék felgyújtotta fél bp-t"

Azokat az embereket nem verték viperával, azokra nem lőttek gumilövedékkel. Akkor és ott a rendőrség elfutott.

Pop40 2017.07.25. 15:49:05

@$pi$:

Pont annyi, ahány fideszes a megelőző 2 hónap tombolását.

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.07.25. 15:55:31

Büdös ribanc. A női nem megszégyenítője.

eq2 2017.07.25. 15:57:57

1. Ha provokál, ha nem a biztonsági szolgálaton kívül a beavatkozók minimum önbíráskodók. (btw demokráciában a véleménynyilvánítás NEM provokáció fyi)

2. A cikkből kimaradt hogy ugyanez ffi ellen is törvénytelen.

Pop40 2017.07.25. 15:58:33

@$pi$:

Légy oly kedves, ne tulajdoníts nekem olyat, amit soha nem mondtam.
Soha, sehol nem állítottam, hogy elfogadhatónak tartom BÉKÉS tüntetők viperával való verését. Ezt elbaszta a rendőrség 2006-ban, meg elbaszta azt is, hogy az utcán, meg a tv-székháznál gyújtogató-tomboló, Vitya által felheccelt söpredéket nem lőtte szarrá élessel. Ha ezt rögtön a tv-székháznál megteszi, megelőzhető lett volna mind a 2 hónapnyi tombolás, mind okt 23-a.

Ugyanakkor alig álságos, mikor azok a fideszhívők kussolnak az előzményekről, akik az ellenzék esetében már egy kis vízfestékes dobálás után is hetekig "erőszakos ellenzékről" harsognak.

Elképzelem, mit tenne Vitya, ha a mostani ellenzék csinálná azt Bp-n, amit a 2006-os.
Csak ugye a magyar ellenzék hazafiakból áll, ellentétben a 2006-os söpredékkel, s ők nem gyújtogatnak Bp-n, meg dobálják macskakővel a magyar rendőröket, mint Vitya felheccelt csürhéje anno.

Duplaxiii 2017.07.25. 16:02:22

Most akkor itt nem érvényesülnek a genderelvek?
Itt ez nem szexizmus?
Miért is lényeges, hogy egy NŐI politikusnak mi a véleménye?
Ha figyelembe veszem azt a tömeges porpagandát, ami itt a blog,hu-n megjelenik a nemek egyenlőségéről, a PC elvekről, a szexizmus tagadásról, akkor engem nagyon zavar a poszt.
Mert akkor csak egy EMBER véleményére vagyok kiváncsi és szarok arra, hogy az milyen nemű...
Egyébként már kiderült, a provokátor sem volt "szűz" és a "erőszak" sem úgy történt, ahogy itt napok óta terjesztik a provokátorok.
Engem egyre jobban zavar, hogy mindkét oldal pontosan ugyanúgy hazudik!
Hogy még a saját elveiket is megtagadják, ha a másikon rúgni akarnak.
És ez teszik ezt velünk, a többséggel, akik nem is támogatják egyik harcoló felet sem.
Szóval a posztoló sértően szexista és kirekesztő, mert nemi megkülönböztetést tett!

tpl 2017.07.25. 16:04:16

@Pop40: öregem, te spontán zakkant vagy. Azt a tömérdek gyűlöletet, ami benned van és szép lassan felzabálja az elmélet és a testedet (többnyire rák formájában) próbáld meg pozitív energiákká konvertálni. Ez csak egy jotanács, az életét mindenki úgy cseszi el, ahogy akarja.

Duplaxiii 2017.07.25. 16:04:54

A pszotoló is mélyen hallgat pár tényről.
Hogy a lerántó fotós és a provokátor ugyanannyira jogsérő volt.
És hogy egy szerződettet biztonsági szolgálat embere akár fegyvert és védőfelszerelést is hordhat! Ha erre van érvényes engedélye, a megrendelő és az esemény jellege ezt jogilag lehetővé teszi.
Csak mert miután az első pukik elhaltak, most erre gyúr a fizetett bloggerközösség.

Pop40 2017.07.25. 16:17:52

@tpl:

Ezt mind érvnek szántad arra, amit írtam? :D

Cáfolj meg nyugodtan, ha bármi olyat írtam, ami nem igaz. Persze leírva, hogy miért is nem igaz.

Ha viszont megcáfolni nem tudsz, fölösleges süketelni.

tpl 2017.07.25. 16:29:20

@Pop40: ha figyelmesen elolvasod a kommentemet, akkor megérted, hogy ez egy jótanács akart lenni. Olyan felebaráti :)

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.25. 16:33:50

Szánalmas, ahogy a fidesznyikok újra és újra azzal jönnek elő, hogy Gyurcsánynál miket csináltak, ezzel beismerve, hogy ők is ugyanolyan szar alakok. Agyilag ennyire képesek.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.25. 16:35:57

@Republic Forever!: Benned egyetlen pozitív dolog az lenne, ha elkapnád az AIDS-et.

legális 2017.07.25. 17:01:37

@Ballib cenzúrázók réme 25:
szerintem nem nekem címezted 14,28-kor.
Amúgy rendben van, amit írtál.

Pop40 2017.07.25. 17:21:21

@tpl:

Jótanácsként pedig (bár köszönöm) nem tudom értelmezni. Én ugyanis abszolút pozitív vagyok, hidd el.
Ennek semmi köze ahhoz, hogy -mint minden normális ember- gyűlölöm az országot szétlopó és tönkretevő fideszes maffiát.

Te tán szereted a tolvajokat? Nem? Na ugye, hogy ez önmagában nem jelenti azt, hogy negatív vagy, emészted magad, stb stb, mindaz, amiket írtál.

Mákosi Rátyás 2017.07.25. 17:24:48

@project640:
Nem értem, mi ez a nagy felháborodás. A minielnök és a csinovnyikok 1-2 éve már irányt mutattak a női princípiumot illetően: konyha-gyereknevelés-szülés. Lány a tömeg közepébe ment, konyha nem volt sehol, gyerek se nagyon (mondjuk gyermekértelmű nyugdíjas bőven, tekintve, hogy mára a Fidesz lett a nyuggerpárt, de azokon már mit lehet nevelni?), a polgári keresztények meg gondolták, hogy akkor ezek szerint a csaj a harmadik princípiumot akarja beteljesíteni, hát gyorsan vízszintesbe vágták. Annyi zavar támadt csak a centrális erőtérben, hogy nem dugták meg egypáran hirtelen, pedig nyilván nem volt terhes, de szerintem még 1-2 OV ciklus, és majd olyat is láthatunk a TV-ben. És ezt speciel nem viccből írom. Szerintem csak hergelési szint kérdése, tényleg.

Amúgy meg tényleg mire számított szegény lány? Bemenni egy ilyen rendezvényre, ahol a közönség 99%-a kíváncsi és élvezettel hallgatja az előadókat, és zavarni a szórakozásukat?? Ha kedvenc trashmetál koncertemen megjelenne egy tag egy trombitával és elkezdene indulókat fújni, hát én is csak az első figyelmeztetésig lennék jóarc. Mondjuk utána se rántanám le hátulról, inkább szólnák a biztonságiaknak, hogy tegyék ki, mert ahhoz meg gyáva vagyok, hogy kitegyem magam annak, hogy garázdaság miatt kelljen fogdában ülnöm (jó fityeszes kapcsolataim meg nincsenek, amivel megúszhatnám).

Mmarci 2017.07.25. 17:43:33

@Macropus Rufus: mi a baj a gumi lövésekkel? A világon mindenhol használják a csürhe ellen. De ne hasonlítsuk össze a két esetet szerintem.

Mmarci 2017.07.25. 17:46:01

@Pop40: nem két hónapra. Itt élnek baszki

Világít a torony 2017.07.25. 17:47:17

@Ballib cenzúrázók réme 25: Hazudsz, mert volt felszólítás, hogy merre hagyják el az Astóriát.
Mártiriuszról beszézel, aki seggrészegen törte össze magát?
Nem állt meg a busz, villamos, metró egy tömeggyűlés kellős közepén? Eszednél vagy? Ne nekem hazudozz össze-vissza. Az egész bulit szinte biztosan a Pintér-Gergényi páros szervezte meg, hogy megpuccsolják a Táncoslábút. Ostoba naivitás azt gondolni, hogy a Fidessnek nem volt szerepe Budapest belvárosának szétverésében. Ezért találták ki az Astória mint tömeggyűlés helyszínt is. Szerinted miért van az, hogy pár talpas kivételével nem volt felelősségre vonás?
Buta vakhangya vagy.

2017.07.25. 18:01:18

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: hol volt itt csata? vagy neked már az is az, ha pár narancsos komcsi kirabol valakit aki sípol? nofene..
végülis azt megnyertétek.

2017.07.25. 18:04:38

@Duplaxiii: miben jogsértő egy darab sípoló.. na jogászkám, erre kiváncsi vagyok :)

2017.07.25. 18:09:00

@Mmarci: részükről érthető, miert szavaznak a viktátorra, ő tolja őket pénzel. Az ami nem érthető, hogy miért szavazhatnak (ahhoz meg gerinc kéne, hogy ne szavazzanak, de olyan úgy se lesz). Aki nem itt kaparja a gesztenyét, annak kuss. Én se szavazok be se a románokhoz, se a szlovákokhoz.

Mmarci 2017.07.25. 18:09:12

@Republic Forever!: büdös románok a magyarok szégyenei

Pop40 2017.07.25. 18:14:48

@Mmarci:

Na ja, ez az a réteg, akiket kilóra megvett Vitya.

Akik aztán csodálkoznak, és vérig sértődnek, mikor Mo-n foszladozóban van a határon túliak iránti lilaködös romantika.

Mmarci 2017.07.25. 18:15:56

@okostojas007: sőt én sem haza Angliából. És nem csak azért mert ehhez nekem 3-4 órát kene utaznom és kerülne kb 100 fontba ami nekik ingyenes és két perc

Pop40 2017.07.25. 18:16:57

@okostojas007:

Ez nem "nem érthető", hanem szimpla választási csalás.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.07.25. 19:41:37

@okostojas007:

Sorosék rossz embert küldtek provokálni. A drogos lány nem tduta elvégezni feladatát.

2017.07.25. 20:03:21

@maxval a mélyelemző birca: hát, ilyen szempontból pont sikerült, hisz a narancsos komcsi horda egyből ráugrott, hozták a szokásos szintet.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.26. 08:21:39

@okostojas007:

Mint ahogy Gyurcsányék ugrottak rá pár éve a gyűlésökön megjelenő, ellenvéleményht hangoztató emberre, pedig az még fideszes se volt, hanem szimplán ballib, aki nme értett egyet Gyurcsánnyal. S őt meg is verték, le is kopték, nem ahogy ezt a drogos lányt...

24.hu/belfold/2014/07/12/megvertek-a-dk-sok-gulyas-martont/

Érdekes, nem?

2017.07.26. 09:11:31

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: nincs ebben semmi érdekes, most komolyan azzal véded a nőverő csürhét, hogy máshol is vannak hülyék? erre vagy büszke?
és a szégyen, hogy annyival még mindig jobbak voltak, hogy közben nem rabolták ki. de hát ahogy egy narancsos komcsi megérzi a pénz szagát, nem tud ellenállni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.26. 11:26:24

@okostojas007:

Nem védek semmit. Annyit akartam jelezni: agresszív emberek mindenhol vannak, ez nem függ pártszimpátiától.
süti beállítások módosítása