Még azt is viszi a járás ami nincs
2012. november 11. írta: Szentimreváros

Még azt is viszi a járás ami nincs

Navracsics Tibor benyújtotta javaslatait a járásokról, amit a parlamenti szavazógép természetesen el is fogadott. Ennek előnyeiről, hátrányairól sokan és sokféleképpen írtak már. Természetesen Újbudát sem kerülhették el a járások kialakításával kapcsolatos intézkedések, azok mikéntje azonban az elmúlt időszakban megszokott színvonaltól nem tér el.


Újbuda képviselő testülete októberi ülésén tárgyalta a járások létrehozásával kapcsolatos előterjesztést. A előterjesztés melléklete részletesen felsorolja, hogy mik kerülnek átadásra, ügyintézőtől az asztali lámpáig. A beterjesztett javaslatot természetesen a Fideszes többség szó és ellenvetés nélkül elfogadta, pedig az önkormányzati vagyon jelentős része egyik percről a másikra az államé lesz. A szavazógép zókszó és kérdés nélkül vette tudomásul, hogy úgy kerül több száz önkormányzati dolgozó néhány hét (!) múlva a járáshoz, hogy nem tudják mi lesz velük, mi lesz a dolguk, ki lesz a főnökük, mi lesz a besorolásuk, mennyit fognak keresni. Egyszóval teljes létbizonytalanságban tartják hetek-hónapok óta az önkormányzat dolgozóinak jelentős részét. A hivatalban amúgy is gyászos hangulat tovább fokozódott, de persze senki nem mer kérdezni, pláne bírálni, mert akkor rögvest az állásával játszik. A polgármester, de különöüsen a csapata amúgy is bizalmatlan és sokszor ellenséges mindenkivel, akik nem az ő embereik. Bizalmatlanság ráadásul hálátlansággal is párosul: gyakorlatilag két éve semmilyen jutalom, prémium, fizetésemelés sincs a házban dolgozóknak, a cafeteria is drasztikusan csökkent. Persze ez csak az egyszerű köztisztviselőkre vonatkozik, a polgármesteri kabinetben és vezetésben jelentős, milliós jutalmakat osztottak ki maguknak. Ez azt jelenti, hogy a hivatalban dolgozók elvesztették 2010-es jövedelmük több mint 30 százalékát, köszönhetően Hoffmann Tamáséknak és Orbán Viktornak.

De vissza a járásokhoz, az önkormányzati vagyon és a dolgozók átadásához: ha már Hoffmannék elvi kifogásaikat nem merték hangoztatni, legalább néhány technikai észrevételük azért lehetett volna a kerület vezetőinek, ahelyett, hogy büszkén paroláznak a fényképen, miközben köztisztviselők százai teljes bizonytalanságban vannak.

Ilyen észrevétel lehetett volna például, hogy nem szavazzák meg automatikusan azt, hogy átadnak az államnak 364 hálózati végpontot. Nem azért mert írigyek vagy sajnálják, hanem mert egyszerűen nincs annyi!

jaras_halozati_vegpont.jpg

Kicsit szomorkodva állapítjuk meg, hogy polgármesterünk agytrösztje nem olvassa elég alaposan a szentimrevaros.blog.hu oldalt, mert ott már egyszer jeleztük mindezt. Egy korábbi cikkünkben ugyanis tárgyaltuk a plágium-gyanús Újbudai informatika stratégiát, ami szerint csak "több mint 300 végponttal" rendelkezik az önkormányzat az összes telephelyén együttvéve.

kep_ujbuda_gepdb.jpg

Ezek szerint a járás visz mindent, még azt is ami nincs, tehát Újbuda Önkormányzata itt maradt hálózati infrastruktúra nélkül, ezzel ellehetetlenül az önkormányzati munka.

Valóban ilyen rossz lenne a helyzet? Szerencsére nem, csak a korábbi slendrián plagizálás üt vissza.

Miért csak 300-at írtak annak idején a stratégiába? A válasz nem túl bonyolult: a lemásolt fehérvári anyagban ennyi van leírva. Csudába a részletekkel, jó lesz nekünk is ennyi, gondolhatták Újbudán...

kep_szf_gepdb.jpg

Hát igen. Ez a rész is szó szerint egyezőséget mutat, még itt sem vették a fáradságot, hogy legalább végpontok számát valami hihetőre változtassák. Ha egy felelős szakember ezt elolvasta volna biztos feltűnt volna neki. De ezek szerint ilyen hozzáértő ember nem akadtat az önkormányzatban, vagy csak a "szarunk bele, stratégia kipipálva, sok milla megfelelő cégnek kifizetve" elv győzött a szakmaiság felett. Plagi PLali megint lebukott. Nem kicsit. Nagyon. De ezek szerint megteheti, hiába interpellálták Hoffmann polgármestert, Hoffmann védi a védhetetlent. Valaki, valaki(k)nél úgy látszik "jól fekszik". Pedig nyáron még vizsgálatot, irgumburgumot ígértek.

A teljes válasz a jegyzőkönyvben elérhető.

Mondhatta volna emelt fővel, hogy hibáztunk, a felelősökön számon kértük a számon kérni valót, a stratégiát kijavítjuk. De nem ezt tette. Talán Hoffmannak is venni kéne a fáradtságot és egyszer elolvasni stratégiát és nem csak talpasai által kitalált, egyre kínosabb hazug védekezést ismételgetni. Vajon hány hasonló baki miatt kell majd még szégyenkezni?

igen_megcsinaltuk.jpg

Tudjuk, hogy Hoffmann körül egyre fogy a levegő, alpolgármestereivel már nem nagyon kommunikál, saját frakciójában egyre nagyobb a feszültség, elégedetlenség, amit a sikertelenség, pontosabban a sikerek és eredmények hiánya csak tetézett az elmúlt időszakban. Ráadásul néhány héten belül már a második sallert vagy kokit kapja saját kormányától: először a hitelfelvételt tiltotta meg Orbán Viktor, a múlt héten pedig elbukott a jelöltje (Nagy Tamás korábbi budaörsi Fidesz frakcióvezető, jelenleg Hoffmann kabinetfőnöke) a járási hivatalvezető kinevezésekor (Navracsics Tibor egy, a kerületben teljesen ismeretlen jogásznőt nevezett ki az újbudai hivatal élére).

Mindezeket persze nehéz lehet elviselni, de talán még nem késő jó döntéséket hozni a változások érdekében. Különben csúfos és méltánytalan lesz a vég. A külső és belső jelekből már lehet erre következtetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://szentimrevaros.blog.hu/api/trackback/id/tr964828371

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az új bürokrácia 2012.11.11. 23:02:41

Mégiscsak vannak ma olyan közigazgatási vezetői állások, amelyekhez tartoznak minimum elvárások: kell felsőfokú végzettség meg szakmai gyakorlat. A leendő járási hivatalvezetők esetében a hangsúly sokak számára az utóbbin van. Igaz, a törvény szerint k...

Trackback: Miért kell ünnepelni az önkormányzatok kifosztását? 2012.11.11. 22:50:03

Az Orbán-kormány egyik legvitatottabb intézkedése a közigazgatási rendszerünk gyökeres átalakítása, azaz a járási szint beiktatása. Igaz, volt már ilyen egyszer régen, és a történelem már bizonyította, hogy jól el tudunk lenni nélküle. És vajon most mi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smartdrive 2012.11.11. 19:13:36

normális országokban ugye úgy van, hogy a versenyszférában magasabbak a bérek, cserébe az állami szférában nagyobb a munkahely biztonsága

nálunk az állami szférában magasabbak a bérek, a másik oldalról pedig törvényszerűen érkezett a korrekció

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.11.11. 19:38:46

épp most levelezek az egyik ügyfelemmel, hogy húzzunk bele a tervének a véglegesitésébe, mert még idén be akarom nyújtani engedélyeztetésre a terveket.
Januártól szerintem pár hónapos "lefagyás" lesz minden területen...

Én is beszéltem az itteni (kisváros) ügyintézőivel, fingjuk sincs mi lesz.

euAgWzgmmtq7K 2012.11.11. 20:23:58

"úgy kerül több száz önkormányzati dolgozó néhány hét (!) múlva a járáshoz, hogy nem tudják mi lesz velük, mi lesz a dolguk, ki lesz a főnökük, mi lesz a besorolásuk, mennyit fognak keresni." ebben mi a teljes létbizonytalanság?

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.11.11. 20:24:09

@Kőmíves Kelemen: Itt is leírom: akinek okmányirodai ügyintézésre van szüksége, az még idén intézze el, mert kizárt, hogy jan. elején elinduljanak a kerületi hivatalok (vagy járások) a Kormányhivatal égisze alatt.

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.11.11. 20:28:03

felháborító hogy létbizonytalanság van! a szocializmusban ne legyen létbizonytalanság!!!

hajrá értelmiség!

paneltacskó 2012.11.11. 20:47:15

a járás működőképessége teljesen másodlagos, mivel a kirúgott parlamenti képviselők elfekvője lesz. Az önkormányzatok munkája ettől nem változik, az év eleje, semmiféle lassulást nem hoz, mert a járás léte indifferens.

M_R 2012.11.11. 21:44:42

@paneltacskó: "a járás működőképessége teljesen másodlagos, mivel a kirúgott parlamenti képviselők elfekvője lesz"

Sokkal inkább a jelenlegi kormánypárti elvtársak pereputtyának meg haverjainak lesz jól tejelő "munkahelye" - valószínűleg olyan munkaszerződéssel, hogy egy esetleg elbukott 2014 után minimum 60 havi fizetésnek megfelelő végkielégítés jár + 1 milliárd átmeneti segély..

" semmiféle lassulást nem hoz, mert a járás léte indifferens."

Ebben ne legyél biztos: lesznek leépítések - és szokás szerint a potenciális "konkurenciát" rúgják ki, aki esetleg jobban értene a munkához.

Madarsky 2012.11.11. 22:56:49

XI. kerületi vagyok én is, érdekel is, de azt azért nem értem hogy a cikkben most a falban lévő UTP aljzatokon megy a zsezsgés? hát nem tökmindegy hogy mennyi van belőle papíron és az kinek a nevén van? nyilván azért van belőle pont ennyi, mert anno valaki ennyit írt rá létesítésnél egy számlára... mondjuk az se volt normális aki felvette az aljzatokat állóeszköznek... a konnektorok is fent vannak remélem, meg a villanykapcsolók meg a kilincsek...
a létbizonytalanságról meg... hát így megy ez... recesszió van, az állami kiadásokat csökkenteni kellene, ez az átszervezés már nem egy nagy hozzáadott bizonytalanság szerintem...

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.11.11. 23:01:58

Milyen járási vezetők lesznek? Például olyan, aki
majd szakmai és vezetői inkompetenciája teljében nekiáll saját képére formálni a hivatalt. Festésbe, bútorozásba és szolgálati kocsi-cserébe fog, tudományos rekeszizom alapján összevon és szétszed osztályokat, felveszi vagy tanácsadóként alkalmazza azokat, akiket erősen ajánlanak neki, és hogy elférjenek az épületben meg a bérkeretben, kirúgja azokat, akik „nem megfelelő személlyel” beszélgettek az utcán vagy a hivatal közelében lévő kocsmában, esetleg hallomásból tudja, valamelyik ellenzéki párttal szimpatizálnak. A szakmai munkával nem törődik csak annyiban, hogy egy-két kiemelt (vagyis pártközeli vagy lobbista) ügyben beleszól a döntési folyamatba, utasítja az ügyintézőt, gyorsítja vagy épp ellenkezőleg, lassítja az ügyeket. Mivel a szakmai munka és tanulás nem köti le, energiáit olyan dolgokra fordítja, mint a pontos munkakezdés kapuban ellenőrzése, Alaptörvény asztalának ujjlenyomat-mentességének kétóránkénti helyszínelése, a megfelelő hivatali viselet és ügyfélfogadó helyiségek napi szemléje, a WC-be papír követelése valamint a túl sok papírfogyasztás miatti folyamatos reklamálás a gazdasági irodában. Körleveleket gyárt az általa legfontosabbnak ítélt témákban és erőteljes figyelmet szentel a megbízhatóság nap mint napi igazolásának. Az állomány pedig retteg, mert nem tudják, a nagyfőnök aznap épp mibe fog belekötni, hol talál valami kifogásolni valót és őszintén reménykednek, végre összeszed magának egy nőt/pasit, hogy végre azzal foglalkozzon, ne velük.

Madarsky 2012.11.11. 23:05:41

mondjuk a másik beszúrt kép is vicces, kissé túllihegi azt a 300 végpontot a szuper szoftverrel meg külső céges adatfeltöltéssel meg speciális oktatással... aki nem tud 300 végpontot kezelni, az ne menjen rendszergazdának, mert sírógörcsöt kap ha valami rendes irodaházzal találkozik

amúgymeg... ha már ennyire ki van hegyezve informatikára a dolog... az első beszúrt képen a 364 darab az a falialjzatra vonatkozik, a második, a 300, az meg az aljzatokba dugott eszközöket próbálja számszerűsíteni, szóval nyilván lehetnek üres csatlakozók...

milyen szép a Vértes, ó 2012.11.11. 23:44:05

@Madarsky:

A cikkben az szerepel, hogy azért van 'több mint 300' a stratégiában, mert a többmillióért megbízott haveri cég szó szerint lemásolta a fehérvári dokumentumokat a bennük szereplő számokkal, és ezt minden jelzés ellenére se javították még ki. Erre jössz, hogy 'de egy rendszergazda kell 300 nemtudommit kezeljen'. Nos. Legalább meg lehet saccolni "kötődéseid". :)

vénkujon 2012.11.12. 02:03:01

[url=http://kepfeltoltes.hu/view/121112/300_new_www.kepfeltoltes.hu_.jpg]

nemecsek ernő áruló 2012.11.12. 07:34:13

@d.hardman: Egyszer majd ha elmész dolgozni megérted.

Dell78 2012.11.12. 08:05:28

@d.hardman: azt, hogy az állomány felét nagy valószínűséggel kirúgják, a csókosok meg maradhatnak.

amper007 2012.11.12. 08:35:02

@Madarsky: Sajnos annyiban nem mind 1 mennyi UTP konnektor van, mert mint később olvashattad nem tudják azokon mi csücsül..Hálózati szoftvereket meg ugye úgy licenszelnek hogy csak annyit vesznek ami muszáj mert aranyárban mérik. Másik gond: utp aljzatokat ki is kell ám valamivel szolgálni.. routerek switchek egyéb nyalánkságok.. Nem mindegy kihez mi jut.. van pl telephely ahova esetleg WIFI/lézeres adattovábbítás van akkor kié az eszköz és egyáltalán hol található.

Kotkodus 2012.11.12. 09:07:45

hálás lennék, ha valaki leírná nekem, hogy mennyivel csökken az államapparátus létszáma az országgyűlés és a járási hivatalok átszervezésével (tekintettel arra is, hogy - ha jól értem - a járási hivatalok másfél évvel az országgyűlés átszervezése előtt felállnak).

előre is köszi!

euAgWzgmmtq7K 2012.11.12. 09:18:06

@félázsiai nemecsek ernő áruló: miért is rólamvan szó? csak nem személyeskedsz? ez lenne a legerősebb érved?

@Dell78: hát ez tényleg hihetetlen, biztos csak az állami szférában, meg újbudán fordul elő

nemecsek ernő áruló 2012.11.12. 09:19:21

@d.hardman: Személyeskedik a franc, csak megállapítottam, hogy ha már dolgoztál volna, tudnád, hogy ez mit jelent, és nem kérdeznél ilyen butaságokat.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.11.12. 09:21:20

Ilyen ország, mint a miénk, nincs is, egyszerűen nem létehzet...képtelenség.

Pedig de.

Eszembe jut egy régi párbeszéd:

-Atyaég, hogy mi folyik ott, sosem hittem volna! Te, mondd csak Feri, szerinted mi viszi azt a céget?
-Azt? A tehetetlenségi nyomaték. Még.

Madarsky 2012.11.12. 09:24:19

@milyen szép a Vértes, ó:
:)
és milyen kötődést tippelsz, kiváncsi vagyok :)
melyik jellemző az erősebb a hozzászólásomban, az, hogy figyelmen kívül hagytam a havercéges lemásolásos mutyit, vagy az, hogy másolásos mutyi ide vagy oda, véleményem szerint nincs szükség ilyen erős rákészülésre az adott ügyben?

Madarsky 2012.11.12. 09:26:27

@amper007:
ebben igazad van. Azt próbáltam megfogalmazni, hogy épületgépészeti jellemzőket általában adottnak szokás tekinteni, és nem felvenni külön leltárba. Az is nonszensz lenne, ha az épületben lenne 150 konnektor, és azt átírnák a járási akármi nevére. Attól még a konnektor nem menne sehova, és Gizike továbbra is be tudná dugni a rádiót...

Netuddki. 2012.11.12. 09:40:06

Járások? Fideszes kádertemető...

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2012.11.12. 09:50:58

Túl sok a magyar önkormányzat(kistelepüléseket és kerületeket kéne összeolvasztani!) erre most több lesz...

A 11-ik kerület egy másik történet. Az ország azon kevés részei közé tartozott, ahol elég nagy volt a fejlődés, sőt, szerintem a város egyik legélhetőbb kerülete. Nyilván az a vezetés is lopott ahol tudott, mégis működött sokminden.
Azt a vezetést leváltották és jött ez a.. ..Nem a mutyi és másolásaival van a gond, hanem, hogy cserébe minden mást is rosszul csinálnak.

amper007 2012.11.12. 12:36:51

@Madarsky: Igazad is van meg nem is.Kiépített végpontokat kicsit másképp kezelik mint a konnektort csapot stb .. bár az is érdekes ha nem te leszel a fenntartó csak használod.. tudod:" ott volt egy csap!" DE nem! de igen" én már találkoztam ilyennel..Átalakításnál egyszerűen le gipsz-kartonozták..Itt csak akkor lenne érdekes ha a fenntartó külön díjat számol fel hálózati karbantartásért/kiépített csatlakozás.. Láttam már ilyen szerződést..
süti beállítások módosítása